Ez a magyarok kedvenc húsainak 4 káros hatása

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vörös húsoknak lehet helyük az étrendben, de napi fogyasztásuk komoly egészségügyi kockázatokkal járhat. Így hat a testedre, ha mindennap fogyasztod.

Az utóbbi években a vörös húsok lettek az egészséges étrend legnagyobb ellenségei, elsősorban azért, mert a kutatások szerint rendszeres fogyasztás mellett növelhetik bizonyos ráktípusok, például a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 

Mi, magyarok pedig nem kevés vörös húst eszünk. Sertéshúsból több mint 19 kiló a fejenkénti mennyiség évente, marha- és borjúhúsból 1 kilogramm körül az éves adagunk, és ehhez még jön csaknem 9 kilónyi feldolgozott hústermék, szalámi, szárazkolbász és sonka éves szinten. Ez összesen 29 kilogramm, legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. 

Idézőjel ikon

Minden napra jut csaknem 80 gramm vörös hús.

És ennek egy része feldolgozott hústermék, ami még nagyobb egészségügyi rizikót jelent. De tényleg ennyire veszélyes vörös húst enni?

Ez történik a testeddel, ha mindennap vörös húst eszel

Mint a legtöbb esetben, ezúttal is túlzás lenne egyetlen élelmiszert főellenségnek kikiáltani, amit száműzni kell az étrendből. A vörös húsról sem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy jó vagy rossz, megvannak az előnyei és hátrányai, és tudatosan fogyasztva helye lehet egy kiegyensúlyozott étrendben. 

A vörös hús rendszeres fogyasztása növeli egyes betegségek kockázatát
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

A vörös hús több fontos tápanyagot is tartalmaz, egyebek mellett fehérjét, B12-vitamint, cinket, és az egyik legjobb forrása a vasnak, amit ráadásul úgynevezett hemvas formában tartalmaz. Ez a fajta vas leginkább az állati eredetű táplálékokban fordul elő, legnagyobb előnye, hogy sokkal jobb a felszívódási aránya, mint a növényekben megtalálható vasnak. Emiatt különösen értékes a vashiányos emberek számára. 

A hasznos tápanyagok ellenére szakemberek óva intenek attól,hogy minden nap együnk vörös húst, érdemes heti két alkalomra csökkenteni a fogyasztását. A vörös húsban gazdag étrendnek komoly egészségügyi következményei lehetnek. De mi történik, ha figyelmen kívül hagyod az ajánlásokat, és rendszeresen – akár mindennap – kerül vörös hús a tányérodra? Ilyen változásokra számíthatsz rövid- és hosszú távon. 

Energikusabbnak érezheted magad

A húsok, és így a vörös húsok is nagy mennyiségben tartalmaznak fehérjét. Általánosságban ez a tömegük 20-30 százalékát jelenti, például egy 100 grammos sovány sertésszelet vagy kevésbé zsíros steak akár 30 gramm fehérjét is rejthet. Jó választás a napi fehérjeszükséglet fedezésére, valamint az edzés utáni izomregeneráció támogatására. A vörös hús gyakorlatilag nem tartalmaz szénhidrátot, így közvetlenül nem emeli meg a vércukorszintet. Azonban a húsban található zsír és fehérje befolyásolhatja az inzulinválaszt, főleg nagyobb mennyiségben fogyasztva.

Rosszabb lesz az emésztésed

Ha rendszeresen eszel vörös húst, az gyomor- és bélrendszeri problémákhoz vezethet, a magas zsírtartalmú fajták puffadást, hasmenést vagy székrekedést okozhatnak. A húsok jellemzően magas telített zsírtartalommal rendelkeznek, amelyek lebontása hosszabb időt igényel, ezáltal emésztésük összetettebb folyamat. A jelentős húsbevitel gyakran alacsony rostfogyasztással párosul, ami kedvezőtlen hatással lehet az emésztésre. A rostok elengedhetetlenek a bélmozgás fenntartásához, hozzájárulnak a mikrobiom egyensúlyához és az optimális bélműködéshez. 

Megjelennek a plusz kilók

Érdemes csökkenteni a húsfogyasztást
Fotó: puhhha / Getty Images Hungary

Ha fogyni szeretnél, akkor a vörös hús rendszeres fogyasztása könnyen megakadályozhat ebben. Bár a súlygyarapodásra vonatkozó tudományos eredmények nem egyértelműek, a vörös húsoknak magasabb a kalóriatartalma, mint a növényi fehérjeforrásoké, ami megnehezíti a fogyáshoz szükséges kalóriadeficit elérését.

Megnőhet a szívbetegségek kockázata

Több vizsgálat mutatott ki összefüggést a húsevés és a szívbetegségek magasabb kockázata között. A vörös hús rendszeres fogyasztása a magas zsírtartalom miatt emelheti a koleszterinszintet és a vérnyomást, ami extra terhelést jelent a szív- és érrendszerre, és idővel szívbetegséghez vezethet. Van azonban néhány olyan kutatás is, amelyek nem igazolták ezt a kapcsolatot, sőt azt találták, hogy a gyakori húsfogyasztásnak (beleértve a magasabb zsírtartalmú húsokat is) semleges vagy kedvező hatása volt a szívbetegség egyéb kockázati tényezőire. 

Nagyobb lesz a vastagbélrák kockázata

A vastagbélrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés Magyarországon (az első a tüdőrák), és ha sok vörös húst eszel, a kutatások szerint 20-30 százalékkal nagyobb esélyed lesz arra, hogy nálad is megjelenik. A nem megfelelő étrend megváltoztatja a bélflóra összetételét, különösen a feldolgozott húsok jelentenek kockázatot.

Nem mindegy a vörös hús mennyisége

Azt is figyelembe kell venni, hogy a húsban gazdag táplálkozás általában alacsonyabb zöldségfogyasztással jár együtt. Vagyis még ha eltekintünk a húsok és a vörös húsok potenciális egészségügyi kockázataitól, akkor is számolni kell azzal, hogy a húsok kiszorítják az étrendből a zöldségféléket, amelyek bizonyítottan az egészséges táplálkozás egyik legfontosabb építőkövei.

Csák Anna dietetikus szerint a vörös húsok mértékletes fogyasztása beilleszthető az egészséges, vegyes étrendbe, de oda kell figyelni arra, hogy mennyit és milyen gyakran eszünk ilyesmit. A szakember a Díványnak azt mondta, egy átlagos testsúlyú és aktivitású felnőtt számára főétkezés során 100-130 gramm vörös hús tekinthető normál mennyiségnek, ami nagyjából egy vékony, közepes méretű szeletnek felel meg. (Persze a pontos adag életkortól, nemtől, egészségi állapottól, fizikai aktivitástól is függ.)

„Érdemes soványabb húsrészeket választani – tanácsolta Csák Anna. – Ilyen például a marha- vagy sertésszűzpecsenye, a felsál és a sertéskaraj, de fontos, hogy a látható zsiradékot távolítsuk el.” A dietetikus gyakorlati tippeket is adott:

lehetőleg a zsírszegény módszereket használjunk, grillezzük, pároljuk, sütőzacskóban vagy air fryerben készítsük el a húsokat, a bő zsírban sütést pedig csökkentsük minimálisra. 

A feldolgozott húsipari termékek – a felvágottak, kolbászok, szalámik és füstölt húsok – fogyasztását érdemes mérsékelni, mivel ezek gyakran tartalmaznak nagy mennyiségű hozzáadott sót, telített zsírokat és tartósítószereket, amelyek kedvezőtlen hatással lehetnek az egészségre.

A felvágottak és más feldolgozott hústermékek fogyasztását érdemes csökkenteni
Fotó: Highwaystarz-Photography / Getty Images Hungary

„Ugyanakkor a piac folyamatosan fejlődik, és egyre kedvezőbb összetételű termékek jelennek meg: már elérhetőek alacsony sótartalmú, tartósítószer-mentes termékek is, amelyeket nitrites pácsók helyett védőgázos csomagolással tartósítanak” – hívta fel a figyelmet Csák Anna. Vagyis legyünk tudatos vásárlók, ellenőrizzük a csomagolást, olvassuk el az összetevők listáját, és válasszuk ki körültekintően, mit fogunk elfogyasztani. 

Erre cseréld le a vörös húsokat 

Ha szeretnéd csökkenteni a vörös húsok mennyiségét az étrendedben, de nem tudod, hogyan kezdj neki, érdemes Csák Anna tanácsait megfogadnod. 

  • A vörös húsok részleges vagy teljes kiváltására kiváló alternatívák a fehér húsok (csirke, pulyka), illetve a halak. 
  • Növényi alapú fehérjeforrások, mint például a hüvelyesek (lencse, bab, csicseriborsó), a tofu és a tempeh (fermentált, szójababból készült étel), szintén előnyösen és sokrétűen beépíthetők az étrendbe. 
  • A feldolgozott húsipari termékek kiváltására számos ízletes és tápláló lehetőség áll rendelkezésre. Érdemes különböző krémeket készíteni, amelyek változatosságot nyújtanak a szendvicsekhez és a mártogatósokhoz. Kiváló alternatívát jelenthetnek a különböző túrókrémek, például a fűszeres, diós vagy zöldséges változatok, illetve a zöldségkrémek, mint a padlizsánkrém, a sárgarépakrém vagy a zöldborsókrém. 
  • A hüvelyesekből készült krémek, például a hummusz, a babkrém és a lencsekrém, valamint az olajos magvakból készült tahini (szezámmagpaszta) vagy mandulakrém nemcsak ízletesek, hanem tápanyagdús variációt is kínálnak a változatos étrend kialakításához, fehérjében, egészséget támogató zsírokban és rostokban gazdagok. Néhány perc alatt könnyedén elkészíthetőek, kiválóan használhatók kenyérre kenve, mártogatósnak zöldségek mellé, vagy akár főételek kiegészítőjeként.

„Az egészséges étrend alapja a változatosság és a kiegyensúlyozottság. A megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztása, a teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek és olajos magvak rendszeres beépítése, valamint a megfelelő folyadékbevitel mind hozzájárulnak a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz” – foglalta össze a tudnivalókat Csák Anna.

A vörös húsok mértékletes fogyasztása is része lehet egy egészségtudatos étrendnek, de érdemes körültekintően kiválasztani, mit és hogyan készítünk el, és próbáljuk ki az alternatív lehetőségeket, hogy hosszú távon is támogassuk egészségünket.

A kockázatok megismerése után olvasd el, mi történik a testeddel, ha soha többé nem eszel vörös húst.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Vezető szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.