Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Utoljára 8 éve volt olyan súlyos az influenzajárvány a megbetegedések száma szempontjából, mint idén. Ennek ellenére a szakembereket egy másik vírus, a madárinfluenza sokkal inkább aggasztja.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) jelentése szerint 2025. 5. hetében 83 600 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az idei járvány – legalábbis betegszám szempontjából – rendkívül súlyosnak mondható, utoljára 2017-ben volt hasonlómondta el az Indexnek Rusvai Miklós virológus. 

Lassan csökkenhet a beteg emberek száma

A szennyvízalapú mérésekből azonban arra lehet következtetni, hogy lassan csökkenni fog a fertőzöttek száma: az év 5. hetében az influenzavírus örökítőanyag-koncentrációjában az azt megelőző héthez képest 35 százalékos csökkenést tapasztaltak a szakemberek. A tetőzés tehát közel van, esetleg meg is történt, ám egyelőre még rengeteg a beteg: a virológus szerint

Idézőjel ikon

minden harmadik ember fertőzött.

Általában 5-7 évente szokott nagyobb influenzajárvány jönni, Rusvai szerint az egyéves késés a Covid számlájára írható. A szakember kiemelte: „nem lett veszélyesebb az influenza, csak a megbetegedések gyakoribbak, a szokásos életkori eloszlással”.

A vírus által okozott tünetek nem súlyosabbak a szokásosnál
Fotó: Harbucks / Getty Images Hungary

A gyerekek könnyebben kapják el a vírust

A kisgyermekek fogékonyabbak a fertőzésre, és az oltatlanoknál, a legyengült immunrendszerrel rendelkezőknél lehet elsősorban komolyabb megbetegedésre számítani. Ráadásul most még az időjárás sem kedvez a járvány csökkenésének. „A nyirkos, ködös, 0–10 fok közötti, szélcsendes időjárás kedvez a vírusoknak. A járványnak az vet véget, ha két hétnél tovább 15 fok fölé emelkedik a levegő hőmérséklete” – mondta Rusvai Miklós.

Jelenleg a gyerekek között tarol a betegség. Bense Tamás esztergomi gyermekorvos például arról számolt be, hogy alig tud olyan óvodáról, ahol egy csoportban 2-3 egészséges gyereknél több van. Az általános iskolások alsó tagozatában pedig az osztályok fele beteg. Az viszont jó hír, hogy a mostani járvány után Rusvai szerint a következő influenzaszezon jóval alacsonyabb esetszámmal fog lezajlani.

Idézőjel ikon

Nagyjából 5 évig nem kell ilyen sok megbetegedéssel számolni.

A szakember arról is beszélt, hogy az influenzás megbetegedések magas száma ellenére a kutatók, orvosok más fertőzéstől sokkal jobban tartanak. „A madárinfluenza jobban aggasztja a virológusokat. Egyelőre emberről emberre nem képes terjedni, de ez bármikor bekövetkezhet” – mondta.

 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.