Komoly bajt jelezhet a vizesedő láb: ha ezek a tüneteid, azonnal fordulj orvoshoz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A láb szöveteiben felhalmozódó víz nem ritka jelenség, éppen ezért sokan nem tulajdonítanak neki jelentőséget, pedig komolyabb betegség tünete is lehet.

Vannak időszakok, amikor szinte természetes, ha kicsit megduzzad a lábunk. Ilyen például a nyári hőség, különösen akkor, ha némi túlsúly is van rajtunk. Aterhesség  előrehaladtával szinte az a fura, ha a papucsunkba belefér a lábunk, és ha az egész napot talpon töltjük, akkor sem lepődünk meg, ha estére kicsit szorít a cipő, vagy meglátszik a zokni nyoma a bokánkon. De a nyilvánvaló okokon kívül sok egyéb is okozhat lábdagadást, ezért ne hagyjuk figyelmen kívül, különösen akkor ne, ha a hűvösebb hónapokban is jelen van, vagy hosszabb ideig nem múlik el. Nézzük, mi válthatja ki!

Víz vagy nem víz

Ha bedagad a lábunk, annak két fő oka lehet. Az egyik a folyadék felhalmozódása, az ödéma. Ilyenkor a lábakban lévő szövetek vagy erek több folyadékot tartalmaznak, mint kellene. Ez akkor fordulhat elő, ha egész nap talpon vagy, de a túl sok ülés,mozgásszegény életmód, túlsúly is okozhatja, vagy súlyosabb egészségügyi állapotra utalhat. A másik a gyulladás, amikor a láb szövetei irritálódnak és megduzzadnak. Ez természetes reakció csonttörésnél, ín- vagy szalagszakadás esetén, fertőzések során, de komolyabb gyulladásos betegség, például ízületi gyulladás jele is lehet.

Egy hosszú nap után nem véletlenül tesszük fel a lábunkat
Fotó: VioletaStoimenova / Getty Images Hungary

Gyógyszer mellékhatása

Egyes vényköteles gyógyszerek mellékhatása is lehet a duzzadt láb. Leggyakrabban kalciumcsatorna-blokkolóknak nevezett szívgyógyszerek (amlodipin, nifedipin) a felelősek. Nemszteroid gyulladáscsökkentő szerek, mint például aszpirin, ibuprofen, továbbá egyes cukorbetegség elleni szerek is okozhatnak duzzanatot. Az ösztrogént vagy progeszteront tartalmazó hormongyógyszerek (fogamzásgátlók), továbbá egyes antidepresszánsok ödémakeltő mellékhatása is ismert. Ha bármilyen mellékhatás jelentkezik, azt mindig tudatni kell a kezelőorvossal.

Visszér és krónikus vénás elégtelenség

A visszérbetegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból, a kevés mozgásból, az izompumpa „lustaságából” ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, pusztulásához, a visszerekben állandó pangáshoz, majd az erek kitágulásához vezet. 

Néhány egyéb tünet lehet:

  • Fájdalom hosszú ülés vagy állás után.
  • Változások a bőr színében – vörös vagy lila ércsomók láthatók, vagy az alsó lábszár bőre barnának tűnhet.
  • Száraz, irritált, repedezett bőr.
  • Sebek.
  • Fájó lábak.

Segíthet a kompressziós harisnya viselése, a rendszeres testmozgás, gyakori lábtornáztatás, értorna munka közben is, elég lehet akár óránként néhány perc. 

A láb vénás problémái

A mélyvénás trombózis és thrombophlebitis azt jelenti, hogy vérrög van a láb vénájában. Fennáll a veszélye, hogy a vérrög egy darabja letörik, és a keringéssel a tüdőbe kerül. Amikor ez megtörténik, azt tüdőembóliának nevezik, és életveszélyes lehet.

A thrombophlebitisben, amelyet felületes érelzáródásnak is neveznek, a vérrögök a bőr felszínéhez közelebb képződnek, és nem valószínű, hogy letörnek.

Egyik első tünete az egyik láb duzzanata (különösen a vádli), mivel a területen vér gyűlik össze. Azonnal fordulj orvoshoz, ha megduzzad az egyik lábad, vagy ha az alábbi tünetek bármelyike jelentkezik:

  • Lábfájdalom, érzékenység vagy görcsök.
  • Vörös vagy kék árnyalatú bőr.
  • Meleg érzetű bőr.

Ilyenkor minimalizálni kell a mozgást nehogy a vérrög elinduljon, vagy leszakadjon egy darabja. A legjobb mentőt hívni.

A kompressziós harisnya segít, hogy a víztől ne dagadjon meg a lábunk
Fotó: ml-photo / Getty Images Hungary

Veseproblémák

Hosszú távú vesebetegség akkor fordul elő, ha a vesék nem úgy működnek, ahogy kellene. Ahelyett, hogy kiszűrnék a vizet és a salakanyagokat a vérből, folyadék gyűlik össze a szervezetben, ami duzzanatot okoz a karokban és a lábakban.

Tünetei:

  • Fáradtság.
  • Légszomj.
  • Hányinger.
  • Túlzott szomjúság.
  • Zúzódás és vérzés.

Pangásos szívelégtelenség

Ennél a betegségnél a szívnek nehézséget okoz, hogy megfelelő mennyiségű vért pumpáljon a testbe, a szervezet azonban ezt próbálja kompenzálni. A szívelégtelenség súlyosbodása során a folyadékfelesleg kilép a keringésből, és különböző testrészeken gyűlik össze, aminek egyértelmű tünete a duzzanat, az ödéma megjelenése, különösen a lábakban.

A pangásos szívelégtelenség egyéb tünetei :

  • Légszomj vagy légzési nehézség.
  • Fáradtság.
  • Köhögés.

A kompressziós harisnya és a rendszeres testmozgás segíthet, de kezelőorvossal érdemes egyeztetni, hogy milyen és mennyi sportot javasol.

Gyulladásos betegségek

Ízületi gyulladás (artritis): az érintett ízület(ek) környéke duzzadt, meleg, fájdalmas, nehezen mozgatható, esetleg vörös.

Rheumatoid artritis: olyan autoimmun betegség, amelyben az immunrendszer megtámadja az ízületek szöveteit, így alakul ki az ízületi gyulladás.

Arthrosis: az ízületi porc kopása következtében fellépő fájdalmas állapot, mely járhat ízület környéki duzzanattal.

Köszvény: a húgysavkristályok által kiváltott heveny roham általában nagy evés-ivás után jelenik meg, a lábízületek duzzadtak és igen fájdalmasak, néhány étel ebben az állapotban nem ajánlott, erről itt olvashatsz.

Térdburzitisz (nyáktömlőgyulladás): a burza egy csúszós folyadékkal töltött zsák, amely csont és izom vagy ín között párnaként működik, segíti a mozgást, gyulladása duzzanatot és fájdalmat okoz, legtöbbször hátul a térdhajlatban.

Fertőzések (pl. orbánc, cellilitisz): ha baktériumok, mint például streptococcus vagy staphylococcus, bejutnak a bőrbe, a bőr kivörösödik, meleggé, érzékennyé válik, és gyorsan egyre nagyobb területre terjed, fájdalom és láz jelentkezik.

Ezeket a betegségeket és tüneteiket nem szabad félvállról vennünk. Ha a lábdagadás pihentetés hatására, vagy ha épp egész nap ültünk, mozgás hatására nem enyhül, nem szűnik meg néhány nap alatt, ha fájdalom jelentkezik, akkor mindenképp ajánlott felkeresni az orvost.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.