A szervátültetés megváltoztatja a személyiséget is: kísérteties következményei vannak az életmentő műtétnek

Olvasási idő kb. 2 perc

Kiderült, hogy a szervátültetés a beteg személyiségére is hatással lehet: a legújabb kutatások azt mutatják, hogy az életmentő műtéten átesett betegek gyakran váratlan változásokat tapasztalnak a személyiségükben, érzelmeikben, de akár az ízlésükben is.

A változás különösen a szívátültetett betegekre jellemző, bár hasonló eltérések más szervek transzplantációja során is előfordulhatnak. Egy nemrégiben megjelent tanulmány egyik megállapítása szerint a transzplantáción átesett betegek közel 90 százaléka tapasztalt személyiségváltozásokat a műtét után.

A szervátültetettek új személyiségjegyeket vesznek fel

A kutatók már korábban felfigyeltek arra, hogy a szervátültetett betegek és donoraik sorsa bizonyos szempontból összeforrhat – ezt több esettanulmány is bizonyítja. Az egyik szerint egy hároméves, vízbe fulladt kislány szívével élő, kilencéves fiú nagyon félt a víztől. Az a főiskolai professzor pedig, aki egy arcon lőtt rendőrtől kapott szívet, egy idő után fényvillanásokat kezdett látni.

A szívátültetésen átesett betegek élete gyakran megváltozik a műtét után
Fotó: ProfessionalStudioImages / Getty Images Hungary

A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a szív és az agy szoros összeköttetésben van egymással, miután a szívben az agyhoz hasonló neuronok és sejtek vannak. Emellett a szervátültetés hatására a tulajdonságokat szabályozó gének megváltoznak, mert a szívátültetéssel átkerülnek a donor személyiségjegyei és emlékei a transzplantált betegbe, amely megváltoztatja a befogadó memóriáját is.

Így utaznak az emlékek egyik testből a másikba

A kutatók szerint mindez arra utal, hogy bizonyos sejtek képesek nemcsak az emlékek megőrzésére, hanem arra is, hogy az egyik emberi szervezetből átvigyék az emlékeket a másikba. Azonban az, hogy ez a folyamat pontosan hogyan zajlik, máig tisztázatlan. 

Talán éppen ez az oka annak, hogy egyes szakértők szerint a fenti esetek túlságosan véletlenek, és a változások sokkal inkább pszichológiai reakciók lehetnek, melyeket a súlyos műtétből és a gyakran halálos szívbetegségekből való felépülés vált ki. Például egyes orvosok a transzplantáció utáni étvágynövekedést azokkal az immunszuppresszáns gyógyszerekkel magyarázzák, amelyeket az életmenő műtéten átesett pácienseknek kell szedniük.

Sok szervátültetett ember élete megvátozik

Vannak, akik szerint az sem elhanyagolandó tény, hogy egyesek már eleve úgy vágnak bele a műtétbe, hogy attól tartanak, az átültetett szerv átörökíti a donoruk viselkedését vagy személyiségjegyeit. De a beavatkozással járó stressz arra is késztetheti a betegeket, hogy megváltoztassák nézeteiket életük bizonyos aspektusairól, például átértékelik a kapcsolataikat. 

Vannak olyan szervátültetettek, akiknek a nemi vonzódása változik meg a műtét után
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

De számos tanulmány szól arról is, hogy megváltozhat a transzplantáltak ízlése, például a húsimádóból vegetáriánus lesz, vagy fordítva.

A kutatók arra is rámutattak, hogy vannak, akiknek a nemi irányultsága változik meg az életmentő műtét után. 

A témával foglalkozó legfrissebb, 2024-es tanulmány szerzői felhívták a figyelmet arra, hogy további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy a szívátültetések és a memória közötti kapcsolat összefüggésről pontosabb képet kapjanak.

Borzasztó egészségügyi hatása lehet annak, ha valaki krónikus alváshiányban szenved.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!