Ha így változott a vizeleted szaga, jobb, ha orvoshoz fordulsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Legtöbbször ügyet sem vetünk a mosdóban a kisdolgokra, hiszen, ha minden rendben van, aligha történik bármi figyelemre méltó. Ám vannak napok, amikor a vizelet szaga megváltozik, ami azt jelenti, valami változás történt a testünkben.

Jó esetben a vizeletnek nincs, vagy csak enyhe szaga van, hiszen csaknem 95 százaléka víz. A többi összetevő főként a vese által kiszűrt salakanyagokból, például kalciumból, nitrogénből, káliumból áll. Ha az arány megváltozik, a vizelet szaga szokatlan és erős lesz. Nézzük, hogyan lehet kiszimatolni, mi okozza, ha a szokásostól eltér a vizelet szaga.

Nem mindegy, mennyit iszol és mit eszel

A fentiekből következik, hogy ha kevesebb folyadékot fogyasztunk, a vizeletben lévő víz százalékos aránya lecsökken, és a kiszűrt „hulladék” meghatározóbb szerepet kap az összetételben, ami erősebb szagot eredményez.

Ha keveset iszunk, megváltozik a vizeletet alkotó összetevők aránya
Fotó: elenaleonova / Getty Images Hungary

De nem csak attól függ a vizeletünk szaga, hogy mennyi folyadékot fogyasztunk. Döntő tényező az is, hogy mit eszünk. Ugyanis a legtöbb esetben a vizelet erős, szokatlan szagát nem valamilyen betegség, hanem az elfogyasztott ételek, vitaminok és gyógyszerek okozzák. 

Bűnös lehet a bűzös B-vitamin

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek természetükből adódóan olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyektől megváltozik a vizelet szaga. Ilyen például a spárga, a kávé, az aszalt gyümölcs, az alkohol, az édeskömény, a kelbimbó, a fokhagyma, a vöröshagyma és a vitaminok.

Ez utóbbiak közül a vízben oldódó B-vitaminok befolyásolhatják igencsak érezhetően a vizelet szagát.

Ennek az az oka, hogy a szervezet nem tárolja azt a B-vitamint, amire nincs szüksége. A multivitaminban lévő B-vitamin sem kivétel ezalól, gyakran attól is bűzös lesz a vizelet.

Miért rothadt szagú a vizelet?

Azok az élelmiszerek, amelyek a szervezetben kénvegyületekké alakulnak, rothadt szagúvá teszik a vizeletet. Ezt a szagot általában a romlófélben lévő káposztához vagy a romlott tojáshoz hasonlítják, és leggyakrabban a spárga, a fokhagyma és a vöröshagyma fogyasztása után lehet érezni.

Már egy kevés spárga elfogyasztása is szagossá teheti a vizeletet
Fotó: DronG / Getty Images Hungary

A spárgára kifejezetten igaz, hogy a vizeletnek büdös, kénes szagot ad, miután a benne lévő sav kéntartalmú vegyületekké alakul. De különösen jellegzetes aromája van a pisinek a kávé vagy a kelbimbó fogyasztása után is. 

Betegségre is utalhat a vizelet szaga 

Nem minden egyedi vizeletszag magyarázható egyszerűen az étrenddel. Néha a kellemetlenség figyelmeztető jele lehet valamilyen egészségügyi problémának vagy betegségnek. Ha egy csipetnyi ammóniát észlelünk a vizeletben, az bakteriális húgyúti fertőzés jele lehet.

Ilyenkor a vizelet zavaros vagy akár kissé véres is lehet, a pisilés fájdalmassá válik, és folyamatos vizelési ingert érzünk. Kísérő tünete lehet a betegségnek még a láz és a mentális zavartság.

Az erős ammóniaszag utalhat májproblémákra is, ilyenkor kísérő tünet, hogy a bőr és a szemfehérje besárgul, a vizelet pedig nemcsak büdös, hanem sötét színű is lesz.

Kellemetlen, szúrós szagot áraszt a vizelet akkor is, ha a salakanyagok és az ásványi anyagok felhalmozódnak a vesében, melyek kemény kövekké alakulnak. A vesekőképződést hasi fájdalom és akár véres vizelet is kíséri.

Édes illatú vizelet

A vizelet szagát semmilyen étel nem változtatja édeskéssé. A gyümölcsös illat cukorbetegségre utalhat
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

A cukros vagy gyümölcsös illatú pisi a cukorbetegség vagy a hiperglikémia, vagyis a magas vércukorszint figyelmeztető jele lehet. Ilyenkor az édes illat a szervezetből kiürülő felesleges glükóznak vagy cukroknak köszönhető.
A túl magas vércukorszint jele lehet továbbá a fáradékonyság és az állandó szomjúság.

Nem feltétlenül kell megijedni

Ha rövid időre megváltozik a vizeletünk szaga, nincs ok az aggodalomra, hiszen ez csak egy üzenet arról, hogyan működik a szervezetünk, milyen életmódot folytatunk. Ha zavaró a változás, akkor azon úgy segíthetünk, ha sok vizet fogyasztunk.

Ám ha tartósan megmarad a kellemetlen a szag, és egyéb tünetek is kísérik, akkor érdemes orvoshoz fordulni a problémával.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.