Három módszer, ami jobb alvást eredményez – ezért fontos éjfél előtt elaludni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A néphagyomány úgy tartja, hogy az éjfél előtti alvás dupla annyit ér. Lássuk, hogy ebből mennyi az igazság.

Az alvás két ciklusból, a NREM és a REM fázisokból áll. Akkor lehetnek problémák, ha ezt a struktúrát nem tudjuk tartani, mivel így romolhat alvásminőségünk. Ez kimerültséghez vezet, ami kihatással lehet mind a mentális, mind a fizikai egészségünkre is. A már kialakult alvási zavarokat pedig nem könnyű helyretenni.

Miért ad többet az éjfél előtt való alvás?

Először is fontos tisztában lenni az alapokkal, vagyis hogy mi a különbség a NREM és a REM fázisok között. Az előbbi a nem gyors szemmozgással járó mélyalvási szakasz, míg az utóbbi a gyors szemmozgással járó könnyű alvási szakasz. A REM arról is ismert, hogy ez az a szakasz, amikor álmodni szoktunk, és a legközelebb járunk az ébredéshez.

Az éjfél előtti elalvás megnöveli a mélyalvás hosszát, így kipihentebb leszel
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Az alvásminőség szempontjából az a kulcs, hogy minél hosszabbra nyúlhasson a NREM fázis, hiszen a mélyalvás során tudja leginkább kipihenni magát az ember. Itt jön képbe az idő fontossága, ugyanis ha éjfél előtt sikerül elaludnunk, akkor hamarabb kerülünk mélyalvásba, így tovább is tudunk benne maradni.

A mélyalvást a melatoninszintünk emelkedése által tudjuk elérni. Ezt az alváshormonként is ismert anyagot a tobozmirigyünk termeli, amikor sötét van – ezért is érezzük magunkat hamarabb fáradtnak télen. A melatonin szintje a hajnali órákban csökkenni kezd, és a kortizol, illetve egyéb élénkítő hatású hormonok kerülnek túlsúlyba, hogy felébredjünk. A folyamat a cirkadián ritmusunkkal függ össze, amelyet nagyban befolyásol mindenféle fényhatás. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy sötétben aludjunk.

Tehát kijelenthetjük, hogy a mélyalvás időtartama fontosabb, mint az, hogy mennyit alszunk.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükségünk átlagosan napi 6-8 óra alvásra. A mai ember ideális ébrenléti ideje hajnali 5 és este 10 óra közé tehető, de az elektronikai eszközök zavaró fényhatásai miatt gyakran előfordul, hogy eltérünk ettől a normától.

Gyógyító hatású a jó alvás – mutatjuk a módszereket

Ahhoz, hogy rendbe tudjuk tenni alvási szokásainkat, meg kell hoznunk néhány kardinális döntést.

Idézőjel ikon

Az éjfél előtti 90 perces fázis az alvás egyik legfontosabb fázisa, mert ez az az időszak, amikor a szervezet feltöltődik. Ebben a szakaszban sok gyógyulási folyamat is megindul

– fogalmaz dr. Nerina Ramlakhan alvásszakértő. Most mutatunk néhány tippet, hogyan érd el, hogy teljesen ki tudd használni ezt a fázist.

1. Legyen megfelelő az alváshigiéniád. Vagyis figyelj oda a körülményekre. Ez egy kulcsfontosságú lépés, már csak a melatonintermelés szempontjából is.

Ehhez hozzátartozik az, hogy hagysz magadnak időt a lefekvés előtti rutinod elvégzésére. Ha edzeni szeretnél, feltétlenül időzítsd több órával a lefekvésed időpontja elé, valamint ugyanígy járj el az alkohol- és koffeinfogyasztás terén is.

Az egyik legfontosabb lépés napjainkban, az elektronikus eszközök kikapcsolása, minimum 60 perccel elalvás előtt.

2. Alakíts ki alvási rutint. Ez nehéz, de semmiképp sem lehetetlen: csodákra képes, ha mindennap ugyanabban az időben mész aludni, és ugyanakkor kelsz fel. A következetes időzítéssel a tested egyre felkészültebben áll majd az alváshoz, tudni fogja, mikor kell kikapcsolnia magát, és azt is, hogy mikor kell felébrednie.

3. Vizsgáltasd ki magad. Ha sehogy sem sikerül kialakítanod egy konzisztens rutint, mindenképpen fordulj szakemberhez, hogy kiderüljön, ha esetleg valamilyen egészségügyi probléma vagy alvászavar áll a háttérben. 

Jelezhet alvászavart, ha nagyon hangosan horkolsz, zihálsz, fulladozol alvás közben. Az sem jó jel, ha 30 percnél tovább tart az elalvás, ahogy az sem, ha többször felébredsz az éjszaka folyamán.

Megfelelő körülmények között az alvás gyógyító hatású
Fotó: Liudmila Chernetska / Getty Images Hungary

Semmiképp se pánikolj, nem megoldhatatlan problémáról van szó, sok esetben egy stresszesebb időszakban is jelentkezhetnek hasonló tünetek. Már csak saját magad megnyugtatása érdekében is megéri ellátogatni egy szakemberhez, ha rosszul alakulnak az éjszakáid.

Figyelj arra is, miket álmodsz! Ebből a cikkünkből megtudhatod, milyen álmok jeleznek demenciát.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.