Vizeletből is kimutatható lehet az egyik leggyakoribb ráktípus

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új kutatás találhatott egy egyszerű és fájdalommentes módot a tüdőrák kimutatására. Ez a ráktípus ezrek életét követeli minden évben, de akár vizeletből is kimutatható lehet az új módszerrel.

Cambridge-i tudósok kifejlesztettek egy vizeletvizsgálatot a tüdőrák korai felismerésére. Az első ilyen jellegű teszt zombi sejteket észlel, amelyek a betegség első jelei lehetnek. Azt remélik, hogy így korábban felismerhető a kór, amely által javulhatnak a gyógyulási esélyek.

Az egyik leggyakoribb ráktípus a tüdőrák

Magyarországon évente nagyjából 7 ezer új beteget regisztrálnak, és 6 ezren halnak meg a betegség miatt – ez a szám magas, de nem haladja meg a közép-európai országok átlagát. A kialakulását elősegíti a dohányzás, a passzív dohányzás, a veszélyes anyagok, a levegőszennyezés, vagy, ha korábban előfordult beteg a családban.javasolt azoknak, akik korábban erős dohányosok voltak, esetleg jelenleg is dohányoznak, vagy az elmúlt 15 évben hagyták abba, valamint az 55-80 év közöttieknek.

Az egyik leggyakoribb ráktípus a tüdőrák
Fotó: Thana Prasongsin / Getty Images Hungary

Vizelet mutathatja ki a tüdőrákot

A Cambridge-i Egyetem Vegyészmérnöki és Biotechnológiai Tanszék, valamint a Korai Rák Intézet olyan tesztet fejlesztett ki a tüdőrák korai felismerésére, amely olcsó és segíti az orvosokat a tüdőrák felismerésében még a betegség kialakulása előtt.

A tüdőráknak sok esetben rossz a prognózisa, mert gyakran nincsenek észrevehető tünetek, amíg a betegség el nem terjed a tüdőben vagy más testrészekben. Az új vizeletvizsgálat lehetővé teszi az orvosok számára, hogy a betegséget még a kialakulása előtt felismerjék.

A teszt létrehozásákor a tudósok azokra a fehérjékre összpontosítottak, amelyeket az idősödő, úgynevezett zombi sejtek választanak ki. Ezek a sejtek ugyan élnek, de nem képesek növekedni és osztódni. Szövetkárosodást okoznak azzal, hogy átalakítják a környezetüket, elősegítve a rákos sejtek kialakulását.

A fejlesztésük kölcsönhatásba lép a zombi sejtek fehérjéivel, és egy könnyen kimutatható vegyületet szabadít fel a vizeletben, jelezve a jelenlétüket.

A kutatók abban bíznak, hogy akár hónapokkal vagy évekkel azelőtt kimutatható lesz a betegség, hogy az észrevehető tünetek jelentkeznének. Ezután pedig azon dolgoznak, hogy a rák más típusait is ki tudják mutatni egyszerű tesztekkel.

A vizelet más ráktípusokat is ki tud mutatni

Nem ez az első kutatás, amely szerint kimutatható lehet a rák a vizeletből. Az International Journal of Cancer című szaklapban megjelent áttekintés szerint 2010 januárja és 2022 januárja között 924 tudományos cikk jelent meg, amelyek a vizelet biomarkerek alkalmazását említik különböző ráktípusok, például pajzsmirigy-, tüdő-, máj-, vese-, prosztata-, fej- és nyaki, emlő-, gyomor-, hasnyálmirigy-, vastagbél-, petefészek- és méhnyakrák kimutatására.

Szakértők szerint a vizelet nagyszerű betekintést nyújt abba, hogy mi zajlik a testünkben, sokféle betegség, gyulladás, elváltozás kimutatható belőle. A hólyagrák talán a legnyilvánvalóbb daganat, amely a vizeletből kimutatható, de a bizonyítékok arra utalnak, hogy más ráktípusok – például a vese-, prosztata- és méhnyakrák – maradványai is megjelenhetnek benne.

A viezeletből többféle betegség is kimutatható
Fotó: Bsip / Getty Images Hungary

Sőt, tanulmányok szerint a méhnyakrákos esetek többségéért felelős emberi papillomavírus (HPV), szintén kimutatható a vizeletből.

Ha szeretnéd megtudni, hogy mely ételcsomagolások jelenthetnek komoly veszélyt az egészségre, olvasd el az erről szóló cikkünket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.