Szereted jól megsózni az ételt? Gyomorrák, vesebetegség is lehet belőle

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több súlyos betegséget is okozhat a túlzott mértékű sófogyasztás. Ilyen a szívroham, a szélütés, a gyomorrák vagy a vesebetegség.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolja, hogy a felnőttek napi sóbevitele ne haladja meg az 5 grammot. Csakhogy a legtöbb ételünk önmagában túllépi ezt a mennyiséget. A túlzott sófogyasztás magas vérnyomással (hipertónia) hozható összefüggésbe, amely a szívroham és a szélütés vezető oka. De ugyanúgy aggodalomra adhat okot, hogy a só a gyomorrákkal és a vesebetegséggel is kapcsolatba hozható.

A túl sok só súlyos betegségeket okoz

A túlzott cukorfogyasztással ellentétben – amely fogszuvasodást, súlygyarapodást, bőrproblémákat és hangulatingadozást okozhat – a túl sok só hatásai rejtve maradnak. Nincsenek látható tünetek vagy mellékhatások. Az elfogyasztott só (nátrium-klorid) 85 százaléka már az ételeinkben van, ami nagyon megnehezíti az irányelvek betartását. Az emberek nem is tudják, hogy bizonyos ételekben mennyi rejtett só van. Sót leginkább az alábbi élelmiszerekkelviszünk be: szalonna, készételek, cheddar típusú sajtok, pizza, leves, sonka/pácolt húsok, sós vaj, kolbász, sült bab, reggeli gabonapelyhek, kekszek, burgonyachips, tésztaszószok és az alaplé.

Több súlyos betegséget is okozhat a só
Fotó: Svetlana_Angelus / Getty Images Hungary

Szintén sokat tartalmaznak még a füstölt élelmiszerek (hús, hal, sajt, tofu); szószok és ízesítők, mint a ketchup, a szójaszósz, a salátaöntetek és a mártásgranulátumok; sós lében eltett ételek, például szardella és olíva; valamint a fermentált és savanyított ételek. Egyes húspótlók, például a növényi alapú hús- és halféleségek szintén magas sótartalmúak lehetnek.

Egy új tanulmány szerint a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők naponta több mint kétszer annyi nátriumot fogyasztanak, mint a nekik ajánlott 1,5 gramm. A napi átlagos nátriumfogyasztás 3 gramm volt, és a résztvevők 89 százaléka túllépte az ajánlott mennyiséget. A szakértők a Betegség-ellenőrzési Központ (CDC) NHANES kutatásának 3170 résztvevője adatait használták fel. A mintába 20 évnél idősebb, szív- és érrendszeri betegséggel diagnosztizált férfiak és nők kerültek, a csoport többsége 65 év feletti fehér volt, több mint fele férfi (56,4 százalék), és túlsúlyos.

A túlzott fogyasztást gyakran a korlátozott élelmiszer-választék következményének tartják, az új tanulmány megcáfolta ezt a feltételezést. A legnagyobb nátriumbevitelű csoport a magasabb jövedelműek és a főiskolai vagy annál magasabb végzettséggel rendelkezők körében volt. A szerzők szerint ők pontosabban jelenthették a fogyasztásukat, ami hozzájárulhatott a váratlan eredményekhez.

Gyomorrák és vesebetegség, többek között...

Egy másik tanulmány kimutatta, hogy azoknál az embereknél, akik gyakran sózzák az ételeiket, körülbelül 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakul ki gyomorrák, mint azoknál, akik kevesebbet fogyasztanak az ételízesítőből.

Egy 2023 decemberében közzétett elemzés pedig a só vesére gyakorolt hatását vizsgálta, több mint 460 ezer felnőtt résztvevővel négy éven keresztül. Az alanyok arról számoltak be, hogy milyen gyakran nyúltak sószóróhoz: soha, ritkán, néha, gyakran vagy mindig. A betegség kockázata 2 százalékkal nőtt az alkalmi, 5 százalékkal a gyakori sózók és 6 százalékkal azoknál, akik azt mondták, hogy mindig tesznek az ételeikhez.

Az átlagember túl sok sót fogyaszt?

Számos kutatás vizsgálta, hogy miért vágynak olyan sokan a sós ételekre. A probléma az, hogy finomak. Ez egy természetes ízfokozó, nem szeretjük az ízetlen vagy keserű ételeket; sós vagy édes ízekre vágyunk, és minél többet eszünk belőle, annál inkább kívánjuk. A jó hír az, hogy az ízlelőbimbók alkalmazkodni tudnak a kevesebbhez, de

Idézőjel ikon

nem szabad hirtelen elhagyni, hanem fokozatosan kell csökkenteni a bevitt sómennyiséget, nagyjából három-öt hét alatt.

Szívroham kockázatát növeli a sok só
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

A konyhasó legfőbb összetevője, a nátrium természetesen előforduló ásványi anyag, amely kis mennyiségben szükséges az emberi egészséghez. Segít egyensúlyban tartani a vizet a szervezetben, támogatja az izmok és az idegek megfelelő működését is.

Azonban növeli a szervezet vértérfogatát. Ennek hatására nő a vérnyomás. A megnövekedett vérnyomás arra kényszeríti a szívet, hogy keményebben dolgozzon, ami végül növeli a szívbetegség kockázatát. A túlzott nátriumfogyasztást már régen összefüggésbe hozzák az artériák keményedésével és merevségével, valamint az érelmeszesedéssel.

Egy tanulmány ijesztő összefüggést talált egy étrend-kiegészítő, a szívbetegségek és a stroke kockázata között. Tudj meg többet a témáról az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!