A beszéded alapján tíz perc alatt kiderülhet, Alzheimer-kórban szenvedsz-e

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ráadásul a beszéd alapú Alzheimer-teszt már a betegség nagyon korai stádiumában képes diagnózist adni: rögzített telefonhívások és elmesélt történetek kellenek csak hozzá.

Egy japán kutatás három éve megmutatta, hogy a mesterséges intelligencia nagyon jól ki tudja szűrni azokat, akiknél az Alzheimer-kór jelei mutatkoznak, mindössze telefonbeszélgetéseik elemzése alapján. Kisszámú résztvevővel végzett kutatásukban 90 százalékos valószínűséggel sikerült felismernie a programnak az állapot jeleit a beszédben.

Az Alzheimer-kór által érintettek hajlamosak lassabban beszélni, több szünettel, illetve gyakrabban keresik a szavakat,

Idézőjel ikon

ami töredezetté és kevésbé gördülékennyé teszi kommunikációjukat.

A kutatók valós telefonbeszélgetéseik felvételeit használták, és felvetették, hogy ez egy telefonos alkalmazás fejlesztésének igényét is megmutatja.

Az Azheimer-kór jeleit a beszédből ki lehet szűrni
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

A Novoic, egy brit startup el is készített egy olyan eszközt, amely könnyebbé teheti a betegség diagnosztikáját. Az Automated Story Recall Task nevű program futhat tableten, okostelefonon vagy számítógépen is: 

egy előre felvett szöveget játszhatnak le benne a felhasználók, majd ezt kell legjobb emlékeik szerint felidézve visszamondaniuk.

Beszédüket rögzítik, és a memória, valamint nyelvhasználati funkciók alapján döntik el, felmerül-e az Alzheimer lehetősége. Ez gyorsabb diagnózishoz vezethet, valamint azért is jó megoldást jelent, mert a PET-CT-k, melyekkel az érintettek agyában felhalmozódó amiloidok kimutatása lehetséges, igen költségesek. Az első klinikai kísérleteken már túl van az eszköz: most már csak arra kell várnunk, hogy használata széles körben elterjedjen.

 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.