A középkorú nők jelentős része emiatt válik el: meglepő az ok

Olvasási idő kb. 4 perc

Könnyen lehet, hogy a válások komoly része megelőzhető lenne azzal, ha a változókorban lévő nők lelki egészségével is foglalkoznánk: a menopauzának a párkapcsolatokra is hatása van.

A menopauzát megelőző időszak, a perimenopauza, valamint maga a menopauza komoly hatást gyakorolhat az érintett nők családi életére is, derül ki egy kutatásból. Ez akár azzal is járhat, hogy a változókorú nő elválik – pedig valójában, ha kezelték volna az érintettek a hormonok játékából fakadó problémáit, ez elkerülhető lett volna.

A menopauza válás oka lehet

Egy brit kutatásban 10-ből 7 nő mondta azt, hogy a menopauza a felelős házassági problémáiért, esetleg válásáért: a válaszadók közt volt olyan is, aki arról számolt be, több a vita otthonában, esetleg a családon belüli erőszak is megjelent azóta, hogy a menopauza tüneteivel küzd.

A házasságában gondokkal küzdők közel 80 százaléka vallott arról, hogy a perimenopauza vagy a menopauza hatására nehezebb a családi élet otthonában, mint korábban volt,

az érintetteknek pedig mindössze harmadának ajánlottak fel valamilyen terápiát vagy hormonkezelést.

Több otthoni vita, válás, esetleg erőszak – ez mind lehet a menopauza következménye
Fotó: courtneyk / Getty Images Hungary

Akik megkaphatták a hormonokat, azoknak 65 százaléka pozitív változást érzett – a hormonterápia esélye nélkül menopauzát átélők pedig úgy gondolják, hogy ez a megoldás segíthetett volna nekik akár házasságuk megmentésében is.

Túl keveset tudunk a változókorról

„A menopauzáról, azaz a változókorról még mindig keveset tudnak a nők, hiszen nincs a köztudatban, nem tanulunk róla, és valamiért az orvosok sem igazán hívják fel a 40 pluszos nők figyelmét, hogy majd jön valami, amire figyelne kellene” – vélekedik Iványi Orsolya menopauza-aktivista.

„A legtöbben még mindig azt hiszik, hogy ez némi hőhullám meg hangulatingadozás.

És van, aki tényleg észre sem veszi, hogy átsuhant rajta a menopauza, de a nők 75 százaléka biztosan tapasztal valamilyen tünetet, ha nem is feltétlenül komolyat.

Eddig 34 különféle tünetről beszéltek, de mára állítólag 60-nál is több van. A vazomotoros tünetek – mint a hőhullám – mellett pszichés és urogenitális velejárói is lehetnek a menopauzának.

Keveset beszélünk a perimenopauzáról is, amely a menopauza előtti felvezető éveket foglalja magában, 45 éves kor körül kezdődik el, és eltarthat 4-5 évig is. Ebben az időszakban a mentális tünetek erősebbek lehetnek” – mondta a Díványnak Orsi, akit gyakran keresnek meg férjek azzal, hogy nem értik, mi történik a feleségükkel.

„Én nem jelenteném ki, hogy a menopauza válást tud előidézni, inkább azt, hogy 40–55 éves kor között létrejöhet egy olyan helyzet, amelyben elgondolkozik a nő, hogy tényleg ezt akarta magának? 40–50 év fölött jön egyfajta magabiztosság, önbizalom, paradox módon pont abban a korban, amikor a középkorú nőket a társadalom elkezdi levegőnek nézni annak ellenére, hogy ilyenkor vagyunk a legjobb formánkban – az élettapasztalat ekkorra érik be” – vélekedik Orsi. 

Itthon kevesen kapnak hormont

A menopauzát kísérő pszichés tünetek olyasmikre ragadtathatnak egy nőt, amit később maga sem ért – sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lenne a téma tabu, a párok otthon beszélgethetnének róla.

„A menopauza még mindig szitokszó, és egyenlő az öregedéssel.

Idézőjel ikon

A legtöbb férfinak fogalma sincs róla, nekik sem mondta senki, hogy náluk is van változókor, csak lassabban zajlik,

és nem olyan drasztikus tünetekkel” – fogalmaz Orsi.

Ismeretei szerint Magyarországon a nők 2-3 százaléka kap hormonterápiát: sokan félnek attól, annak dacára, hogy bár nem mindenre nyújt megoldást, segíthet a tüneteken. 

Nem csak a hőhullámmal kell törődni!
Fotó: yacobchuk / Getty Images Hungary

Töltekezhetünk is belőle

Orsi a magyar Menopausa Társaság tagja, folyamatosan előad a témában.

„Napi szinten kapok leveleket nőktől, hogy mit csináljanak, nem értik néha, mi történik velük, orvosról orvosra járnak, mégis nehezen találnak megoldást. Ezen jó lenne változtatni, több menopauzára szakosodott orvos kellene” – mondta el a Díványnak.

Véleménye szerint baj az is, hogy ma alapvetően a tünetekre koncentrálunk, miközben egy teljesen új életszakaszba is lépünk, amit mindenkinek meg kell élnie. 

Idézőjel ikon

„Én úgy hívom, hogy a menopauza lendület, újratervezés, feltöltekezés:

végül is 30 évet is élhetünk ebben a biológiai szakaszban, mert ez sosem ér véget, vannak, akiknek 60-70 évesen is vannak még tünetei.”

Orsi fontosnak tartja még kiemelni, hogy a menopauza egyedi: ahány nő, annyiféle létezik. Kezdetének időpontját is nagyon sok dolog befolyásolja: genetikai és földrajzi különbségek mellett a szülések száma, az alultápláltság, a vegetáriánus étrend és a dohányzás is – utóbbi három akár évekkel is előrébb hozhatja kezdetét.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.