Fontos figyelmeztetés: veszélyes lehet, ha ilyen hazai halat eszel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Veszélyes lehet az egészségre a Sajóban fogott hal, a Nébih vizsgálódik az ügyben.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatokat folytat, hogy kiderítse, található-e szennyezés a Sajóból származó halakbanírja a Pecaverzum. Az eredményre azonban még várni kell.

Veszélyes lehet a Sajóban fogott hal

Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület (ÉMHE) három napja hívta fel a horgászok figyelmét, hogy veszélyes lehet a Sajóból kifogott halak fogyasztása.

Idézőjel ikon

A Sajó-folyóból kifogott halat ne fogyasszák el, hanem engedjék vissza addig, amíg a vizsgálatokról nem kapunk érdemi információt

– közölték. Emellett tájékoztattak arról is, hogy a probléma miatt a Nébihhez fordultak.

Veszélyes lehet a Sajóban fogott hal
Fotó: Roy Morsch / Getty Images Hungary

A hivatal már reagált is, a választ az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület osztotta meg augusztus 26-án. Ebből kiderült, hogy a szlovák hatóságok nem figyelmeztették a Nébihet:

Idézőjel ikon

A levelében említett közösségi médiafelületen megjelent információról, miszerint a hatósági mérések alapján a folyóból kifogott halak fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, a szlovák hatóság nem tájékoztatta a magyar hatóságot. A problémáról az Önök bejelentése alapján értesültünk

– írta a Nébih, amely felvette a kapcsolatot a szlovák hatósággal az ügy tisztázása érdekében.

Az országos monitoring program keretében 1995 óta mintázzák a vadon élő halakat a nehézfémek és a poliklórozott-bifenilek (PCB) okozta környezeti terhelés kimutatása érdekében. Amennyiben magas nehézfém-, PCB-szennyezettséget mutatnak, értesítik az illetékes helyi halászati szövetségeket, a kerületi környezetvédelmi hivatalokat és a közegészségügyi hivatalokat. Az illetékes regionális hivatalok pedig értesítik a helyi halászokat, és intézkedéseket hoznak a fogyasztás megtiltására.

A Nébih további vizsgálatokat folytat a Sajóból származó halak esetleges szennyezettsége miatt, vagyis továbbra sem ajánlott olyan halat enni, amely a Sajóból származik.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?