Rettegett időskori betegséget előz meg, ha ezt szeded

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemcsak az alvást segíti, hanem a látást is javítja a melatonin, miután hozzájárul a szem egészségéhez azáltal, hogy megakadályozhatja az életkorral összefüggő látásvesztést – derült ki nemrég egy amerikai kutatók által elvégzett vizsgálat eredményeként.

A melatonint tartalmazó étrend-kiegészítők csökkenthetik az időskori makuladegeneráció kialakulásának kockázatát, amely az 50 év felettiek súlyos látásvesztésének leggyakoribb oka. 

Bizonyítottan megelőzhető az időskori szembetegség

A tudósok több mint 238 ezer olyan 50 év feletti ember adatait vették górcső alá, akik a szemén nem volt sárgafoltsorvadás, vagyis makuladegeneráció. Miután kiderült, hogy a vizsgálatban résztvevők fele melatonint szedett, a tudósok arra következtettek, hogy e hormont fogyasztóknál 15 éven belül igen kis valószínűséggel diagnosztizálják a sokakt érintő szembetegséget. 

A szürkehályog egy időskori szembetegség, amely jelentősen rontja a látást
Fotó: Zorica Nastasic / Getty Images Hungary

A melatonin egy vény nélkül kapható étrend-kiegészítő, amelyben nagymértékben változhat a benne lévő összetevők koncentrációja, éppen ezért a vizsgálat során nem derült ki, hogy a résztvevők által szedett tablettáknak és kapszuláknak mekkora volt a tényleges melatonintartalma. Ettől függetlenül a kutatók azt állítják, hogy

Idézőjel ikon

a melatonin potenciálisan segíthet a látásvesztés igen gyakori formájának kivédésében.

Amit a sárgafoltsorvadásról tudni kell

Az emberi szemben a retina fényérzékeny sejtjei üzeneteket küldenek az agynak. A makula, a retina központi része lehetővé teszi számunkra, hogy lássuk azokat a tárgyakat, amelyek közvetlenül előttünk vannak. A makula folyamatos károsodása homályos vagy torz látást okoz a látómező közepén, de a betegség nem okoz teljes vakságot. 

Az időskori szembetegség egyelőre gyógyíthatatlan elváltozást okoz
Fotó: Bill Oxford / Getty Images Hungary

A sárgafolt sorvadásos betegségnek két fő típusa létezik: az egyik a száraz, a másik a nedves. A száraz a betegség enyhébb formája, amely az esetek 80 százalékában fordul elő, és a makula fényérzékeny sejtjeinek fokozatos lebomlása okozza. A nedves – az előbb említettek mellett – magában foglalja a retina alatti erek rendellenes növekedését, amelyek elkezdhetnek folyadékot szivárogtatni, károsítva ezzel a sejteket. 

A száraz makuladegeneráció szenvedő betegek 10-15 százalékánál alakul ki a betegség nedves változata.

Így segíti a melatonon a szem egészségének megőrzését

A vizsgálat során a kutatók amellett, hogy megvizsgálták azokat a kezdetben egészséges látással rendelkezőket, akiknél később kialakult a betegség, arra is kíváncsiak voltak, hogy a melatonin megakadályozhatja-e, hogy a sárgafolt sorvadásos betegsége a súlyosabb nedvesre váltson. Az orvosok azt találták, hogy azoknál, akik melatonint szedtek, 56 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki nedves szembetegség. 

A melatonin nem csupán az alvászavarokat kezeli, megőrzi a szem egészségét is
Fotó: Oleksandra Troian / Getty Images Hungary

A kutatók hangsúlyozták, hogy az életmódbeli szokások és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is jelentősen befolyásolhatta a kockázatot.

Azonban a vizsgálat eredményei azt is megerősítették, hogy a melatonin, amit gyakran az alvászavarok, például az álmatlanság kezelésére használnak, befolyásolhatja a szürkehályog mögött meghúzódó kulcsfontosságú biológiai folyamatokat.

Ez magában foglalja a fokozott gyulladástés azoxidatív stresszt,  vagy a szabad gyökök felhalmozódását a szervezetben, amelyek károsíthatják a sejteket. Ez fontos felismerés, tekintve, hogy jelenleg nincs gyógymód a makuladegeneráció gyógyítására, és a megelőző beavatkozások is gyakran az életmód megváltoztatására – például egészséges táplálkozás és a dohányzás elhagyása – korlátozódnak. 

Vannak olyan vitaminok, amelyeket nyáron sem javasolt mellőzni – ha tudni szeretnéd, melyek ezek, olvasd el az erről szóló cikkünket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.