Szívbeteg gyerekeket fertőzhetett meg szamárköhögéssel egy ellenőr: rendőrségi vizsgálat indul

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Rendőrségi vizsgálat indult annak a kormányhivatali dolgozónak az ügyében, aki maszk nélkül végzett járványügyi ellenőrzést annak ellenére, hogy köhögött. Két nap múlva kiderült: szamárköhögéssel kezelik.

Köhögése ellenére maszk nélkül végzett ellenőrzést a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI) gyermekintenzív osztályán egy kormányhivatali dolgozó, ügyét a rendőrség vizsgálja – adta hírül a Népszava. A helyzetet súlyosbítja, hogy az ellenőrről két nap múlva kiderült: szamárköhögéssel kezelik.

Rendőrségi vizsgálat indult, ám feljelentés egyelőre nincs

Feljelentés nem érkezett az üggyel kapcsolatban, ám az eset körülményeit vizsgálja a rendőrség – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az egyelőre nem világos, hogy büntetőeljárás indult-e az ügyben, és ha igen, milyen bűncselekmény gyanújával.

Az ellenőr a GOKVI után a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai gyermekklinikáját is járt, ám a jelenlegi információk szerint ott nem találkozott betegekkel, csak egy irodában járt. A biztonság kedvéért mindkét intézményben megtették a megfelelő intézkedéseket: oltásokat rendeltek, és elkülönítették azokat a gyerekeket, akik esetleg megfertőződhettek. Az eset azért is roppant súlyos, mert a GOKVI gyermekkardiológiai intenzív részlegén szívsebészeti beavatkozásra váró, illetve műtéten átesett újszülötteket is kezelnek.

Idézőjel ikon

Egyelőre nem érkezett hír a két intézményből megbetegedésről, ám a szamárköhögés lappangási ideje 2-4 hét.

 

A rendőrség még vizsgálja az esetet – a gyerekekre a legveszélyesebb a kór
Fotó: FreshSplash / Getty Images Hungary

A betegség a csecsemőkre különösen veszélyes: a köhögési rohamok miatt apnoé is kialakulhat, amikor a gyerekek nem vesznek levegőt, így fulladás vagy szívleállás következtében akár halál is bekövetkezhet. A vírusfertőzés a környező országokban, Ukrajnában, Horvátországban és Csehországban is terjed, ezért nem meglepő, hogy nálunk is egyre gyakrabban megjelenik.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.