Fertőzött ételt evett egy egész iskola: lázzal járó vírust kaptak el a gyerekek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több vírus is okozott szokatlan nagyságrendben fertőzéseket Magyarországon az elmúlt időszakban, tömeges, lázzal járó megbetegedést is regisztráltak.

Egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei általános iskolában és óvodában még május 29-én kezdődött lázas gastroenteritis járvány, erről az év 23. hetében érkezett jelentés az ÁNTSZ-hez. A fertőző betegségekkel kapcsolatos heti beszámolójukban szereplő esetben 568 gyerek volt kitéve nem megfelelő étel elfogyasztásának, tüneteket ugyanakkor 64-en tapasztaltak.

A vírusfertőzés tünetei között jellemző a láz

A lázzal, hányással és hasmenéssel is járó megbetegedések kapcsán a laboratóriumi vizsgálatok során 14 esetben Salmonella enteritidist igazoltak a baj okaként. Az ételfertőzés gyanúja felmerült, ezért az intézményt ellátó főzőkonyhán vizsgálatokat kezdtek meg, amelyek még nem záródtak le.

A szalmonellavírustól való megbetegedés lázzal is jár, de a kiszáradás veszélye is fenyegeti az érintetteket
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Újabb szamárköhögéses eseteket is találtak Magyarországon: összesen kilenc beteg esetében merült fel a védőoltással megelőzhető betegség gyanúja. Budapest mellett Fejér, Hajdú és Pest megyében voltak gyanús esetek, négy volt csecsemő, két 6-9 év közötti gyerek, valamint két 40-49 éves korcsoportba tartozó felnőtt, valamint egy, az 50-59 éves korcsoportba tartozó felnőtt mutatott tipikus tüneteket. 

Az eddig elvégzett vizsgálatok öt esetben igazolták, egyben elvetették a szamárköhögés fennállásának lehetőségét.

Más vírusok is terjednek

Egy, az elmúlt hetek járványügyi jelentéseiből hiányzó megbetegedés jelzi azt, hogy elérkezett a jó idő. A héten hat encephalitis infectiosa diagnózissal bejelentett megbetegedés közül egy 43 éves Fejér vármegyei férfinál, egy 42 éves Győr-Moson-Sopron vármegyei nőnél és egy 65 éves Zala vármegyei férfinál állt a klinikai tünetek hátterében a kullancsencephalitis vírusa.

A 23. heti jelentésben szerepel egy fő Zika-vírussal való megbetegedése, ám az érintett magyar nő életkora és az általa látogatott ország is megegyezik egy, a 21. héten már közölt esettel.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.