Ez az emberre nézve leghalálosabb gombafertőzés: nincs ellene gyógyszer

Olvasási idő kb. 4 perc

Az észrevétlenül az emberi fülben élő Candida auris súlyos, életveszélyes állapotot okozva egész kórházi osztályokat fertőzhet meg.

A tudósok mindössze 15 évvel ezelőtt fedezték fel a C. aurist, amelyet azóta már a Föld egyik legveszélyesebb gombás eredetű kórokozójaként tartanak számon. Egyes vélekedések szerint ez lehet az első olyan, az embert is megfertőző gombafaj, amelyik a klímaváltozás következtében bukkant fel.

Ezért olyan veszélyes az új gombafaj

A gombafajt elsőként egy japán kórház orvosai írták le 2009-ben, miután megtalálták egy 70 éves beteg külső hallójáratában. Eleinte nem volt teljesen világos, hogy mennyire kell aggódni miatta, mert az új gombafajokat gyakran elszigetelt esetekben azonosítják. Az élesztőgomba jelenlétét azonban a következő időszakban több kórházi betegnél is kimutatták a világ különböző tájain.

A C. auris néven ismert gombafaj veszélyes fertőzést okoz
Fotó: Kateryna Kon/science Photo Libra / Getty Images Hungary

Meglepő módon 2012 és 2015 között az orvosok Dél-Afrikában, Venezuelában és az indiai szubkontinensen egyidejűleg arról számoltak be, hogy C. auris fertőzésben szenvedő betegeket kezeltek, akik súlyos állapotban kerültek kórházba.

Idézőjel ikon

A C. aurishez köthető esetek egymástól függetlenül három különböző kontinensen jelentek meg, és mindegyik gomba genetikailag különbözött a többitől.

Ez arra engedett következtetni, hogy a gomba nem a globalizáció következtében terjed. Kiderült az is, hogy rendkívül ellenálló a hagyományos kezelési módokkal szemben, és három betegből legalább egy életveszélyes állapotba kerül miatta.

A C. auris máig rezisztens a rendelkezésre álló gombaellenes kezelésekkel szemben, így amint megjelenik egy kórházban, szinte lehetetlen megszabadulni tőle. Az ellene való harcot megnehezíti, hogy az orvosok általában csak azután diagnosztizálják a gombás fertőzést, hogy kizárnak minden más potenciális okot.

Idézőjel ikon

A vérvizsgálatok az érintetteknél magas fehérvérsejtszámot jeleznek, ami a fertőzések tipikus jele, de az orvosok gyakran nem tudják megmondani, hogy milyen típusú mikroba okozza, így kezelési módja sem egyértelmű.

Legtöbbször lázat és rossz közérzetet okoz

A tünetek az adott törzstől függően eltérőek lehetnek. A Cryptococcus neoformans például jellemzően az agyat érinti, és szörnyű fejfájást okoz. Az Aspergillus ezzel szemben hajlamos megtámadni a tüdőt, a betegek ezért köhögnek, légszomjat éreznek, és a mellkasröntgen tüdőgyulladásra utaló jeleket mutat náluk.

Leggyakoribb általános tünete a láz és a rossz közérzet.

A fertőző gomba légzéssel vagy vágásokon, sebeken keresztül, a véráramba jutva okoz fertőzést, emellett a kórházakban rosszul fertőtlenített katéterek révén is terjedhet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az immunhiányos betegekre nézve különös kockázatot jelent.

A láz az egyik legjellemzőbb tünete
Fotó: Ian Hooton/science Photo Library / Getty Images Hungary

Bár az emberről emberre való fertőződés ritka tulajdonság a gombáknál, a C. auris az emberi bőrön megtelepedve hosszú hetekig életképes maradhat, miközben ellenállhat az erős hatású kórházi fertőtlenítőszereknek. Egyes beszámolók alapján a gomba spóráit jóval azután is megtalálták a kórházi szobákban, hogy az érintett beteget elbocsátották vagy életét vesztette – még akkor is, amikor más gombafajokat sikeresen távolítottak el fertőtlenítőszerek segítségével.

Idézőjel ikon

Az azonosításától számított egy évtizeden belül a C. auris hat kontinens összesen 40 országában okozott haláleseteket. 2021-re a fertőzések száma a háromszorosára emelkedett az előző két évben tapasztalt mértékhez képest.

Pontosan adatok nincsenek, de mivel sok esetet nem jelentették vagy nem ismerték fel, az elhunytak valós száma több ezerre rúghat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezért az ember szempontjából a C. aurist tartja az egyik legveszélyesebb gombának.

Már régóta velünk élhet

A C. auris felfedezése után a kutatók régebbi gombamintákat kezdtek vizsgálni, ami arra a felismerésre vezette őket, hogy a gomba valószínűleg már az 1990-es évek végén is létezett valamilyen formában, de azt megelőzően nem találták nyomát, és nem merültek fel olyan bizonyítékok sem, amelyek arra utaltak, hogy valaha is ölt volna.

Az emberi fül a rejtekhelye
Fotó: Jena Ardell / Getty Images Hungary

A C. auris természetesen nem a semmiből tűnt fel a Földön. Ez az ősi életforma valószínűleg már régóta jelen van környezetünkben. Erre utal az a tény is, hogy azonosításáig több különböző törzzsé fejlődött.

Idézőjel ikon

Mivel a 21. századig nem tekintették orvosi szempontból relevánsnak, senki nem kereste, így gyakorlatilag láthatatlan volt az emberek számára.

A C. auris az idők során valószínűleg észrevétlenül lapult meg hallójáratainkban, legtöbb rokonától eltérően ugyanis akár 42 Celsius-fokos hőmérsékleten is képes gyarapodni. Kutatók szerint fertőzőképességéhez hozzájárulhatott a globális felmelegedés is, ami kedvező feltételeket teremtve az emberi populációkkal szorosabban érintkező hőtűrő gombafajták terjedésének kedvez.

Kíváncsi vagy arra is, hogy tényleg létezik-e olyan gombafaj, amely képes zombivá változtatni az embert? Ebből a cikkünkből megtudhatod. 

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.