Szennyezett gyógyszert vontak vissza: rengeteg betegségre használják

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszula 38770523 gyártási számú tételét érinti a kivonás, az antibiotikum szennyeződött, ezért vonta ki a forgalomból a Nemzeti Népegészsségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a gyógyszert.

Amint az a kivonás indoklásában olvasható, még április 8-án érkezett bejelentés egy egyetemi gyógyszertárból: eszerint a kapszula a bliszteren, azaz a csomagolófólián belül poros. Ezt a mintát egy másik, azonos tételszámú, gyógyszertárban vásárolt mintával vetette össze az NNGYK a vizsgálathoz.

A jegyzőkönyvek szerint mindkét vizsgált minta esetében – az egyetemi gyógyszertárból érkezettnél és az ellenmintaként vásároltnál is –

Idézőjel ikon

a zöld színű kapszulák felszíne a gyártás során lezárt bliszteren belül fehér porral volt szennyezett.

A vizsgálati jegyzőkönyvek alapján az érintett tétel külleme tekintetében nem felelt meg a specifikációjában leírt követelménynek.

A gyógyszer kivonására szennyezettsége miatt volt szükség
Fotó: Aliaksandr Zadoryn / Getty Images Hungary

A gyógyszer egy teljes gyártási tétele érintett

Az eljárásban megállapították, hogy a teljes 38770523 gyártási számú tételre igaz a fent leírt szennyezettség. A laboratóriumi vizsgálat alapján a hatóság a minőségi hibával érintett tételek kapcsán betegbiztonsági kockázatot nem azonosított. Tekintettel arra, hogy helyettesítő készítmény rendelkezésre áll, továbbá arra a körülményre, hogy a gyógyszer külleme megingathatja a betegnek az előírt terápiába vetett bizalmát, a Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszula nevű gyógyszer 38770523 gyártási számú tételének a forgalomból történő kivonásáról és annak egészségügyi szolgáltatóktól történő visszagyűjtéséről döntött.

A kivonás költségei a forgalmazót terhelik

A gyógyszertörvény értelmében a forgalomból való kivonásra, felfüggesztésre, alkalmazás megtiltására irányuló eljárásban a gyógyszerészeti államigazgatási szerv rendelkezik a betegnél felmerült térítési díj vagy fogyasztói ár visszatérítéséről.

A forgalomból történő kivonásnak és a visszagyűjtésnek a költségei a törvény 17.§ (5) bekezdése értelmében a rendelkező részben foglaltak szerint a forgalomba hozatali engedély jogosultját terhelik.

A doxiciklin a tetraciklinek osztályába tartozó széles spektrumú antibiotikum, amelyet baktériumok és bizonyos paraziták által okozott fertőzések kezelésére használnak, a gyógyszert nagyon sok megbetegedés esetében írják fel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.