Gyengeséggel indul a halálos láz: terjesztői megérkeztek Magyarországra

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magas halálozási aránnyal fenyegető veszélyes kórt is terjeszthet az a kullancsfaj, melynek tagjai már nálunk is felbukkannak.

A klímaváltozás miatt már a Magyarországtól jóval délebbre honos kullancsfajok is egyre jobban érzik hazánkban magukat. A kora tavasszal talált ilyen egyedek pedig arra engednek következtetni, hogy nem vándormadárral érkeztek, hanem már nálunk teleltek át, vagy éppen itt is keltek ki.

Ezek közé tartozik a Hyalomma kullancsfaj is, mely képes terjeszteni a krími-kongói vérzéses láz vírusát is. 

A betegség halálozási aránya elérheti a 30 százalékot is, kezdeti tünetei közt láz, gyengeség, hátfájás szerepelnek. Az ezt terjesztő kullancsfaj nagyobb és gyorsabb a hazai fajoknál, egyszínű pajzsa és látványosan sávozott lábai könnyen felismerhetővé teszik. 

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont 2021-ben közösségi kutatási programot indított Kullancsfigyelő néven a Hyalomma kullancsfaj magyarországi tanulmányozására. Ez idő alatt több száz lakossági bejelentésből 14 ilyen egyedet tudtak hazánkban begyűjteni, elsősorban nagy testű emlősökről. Ezeknek a kullancsoknak a vizsgálata folyamatosan zajlik – írja az Economx, de eddig

Idézőjel ikon

a krími-kongói vérzéses láz vírusa szerencsére egyik egyedben sem volt kimutatható.

Így néz ki a veszélyes kórt terjesztő Hyalomma kullancsfaj
Fotó: Sebastian Kaulitzki/science Phot / Getty Images Hungary

Ennek ellenére a szakemberek továbbra is a lakosság fokozott figyelmét kérik. Azt kérik, ha ilyen egyedet találsz, azt jól zárható edényben tárold, és juttasd el a kutatókhoz. Ennek pontos módjáról a Kullancsfigyelő honlapján tájékozódhatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.