Így veszed a levegőt alvás közben? Sok veszélye lehet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem is gondolnánk, mennyi káros mellékhatása lehet annak, ha alvás közben szájon át lélegzünk. Sokkal súlyosabb dolog is történhet annál, mint hogy bedugul az orrunk.

Mindannyiunknak vannak olyan éjszakái, amelyek után kialvatlanul ébredünk. De ha ez napi rendszerességgel történik, az aggodalomra adhat okot. A rossz alvásminőség ugyanis az egészséget károsítva súlyosbíthatja a mentális problémákat, elhízást okozhat, gyengítheti a szívet és különféle szájüregi problémák kialakulásához vezethet.

A nyitott szájjal alvástól bedugul az orrunk

Egy 2 ezer felnőtt bevonásával végzett vizsgálat során a résztvevők 10 százaléka számolt be arról, hogy jellemzően a száján keresztül veszi a levegőt, 20 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy alvás közben is így lélegzik. Közülük csaknem minden harmadik emberről derült ki, hogy gyakrabban tapasztal orrdugulást, ellentétben azokkal, akik az orrukon keresztül lélegeznek.

A szájon át való légzés leggyakoribb tünete az orrdugulás
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Ez azért is problémás, mert a rendszeres orrdugulásnak számos veszélyes következménye lehet. Ilyen például a rossz alvásminőség, amire a kutatásban részt vevők csaknem 40 százaléka panaszkodott.

Szakemberek szerint a szájon át történő légzés azért okoz alvászavart, mert így kevesebb oxigén juthat a szervezetbe.

Az ebből következő kialvatlanság pedig hatással lehet akár a másnapi feladatok elvégzésére is, hiszen fáradtan kevésbé tudunk jól teljesíteni.

A mandulánk is begyulladhat

Ha nem az orrunkon keresztül lélegzünk, a szánk könnyebben kiszáradhat, ami növeli a felső légúti fertőzések, valamint a mandulagyulladás kockázatát. Fontos azonban megjegyezni, hogy az orrdugulásnak és a szájon át való légzésnek gyakori oka lehet az allergia vagy a megnagyobbodott mandula is. Nem véletlen tehát, hogy a vizsgálatba bevontak több mint 30 százaléka tapasztalt arcüregi nyomást és fájdalmat.

Ha nyitott szájjal alszunk, a felső légúti betegségek is könnyebben legyűrnek bennünket
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

A váladék feltorlódását sokan orrsprayvel vagy gőzinhalációval, esetleg egyéb orrdugulást csökkentő szerekkel igyekeznek megszüntetni, és ezeket éjszaka is alkalmazzák. Emiatt sokuknak szintén romlik az alvásminősége, különösen akkor, ha nem vagy csak nehezen tudnak visszaaludni.

Tönkremehetnek a fogaink

A pihentető éjszakai alvás nemcsak azért fontos, hogy egész napra elegendő energiával töltse fel szervezetünket, hanem azért is, hogy megakadályozza az ínybetegségek és a szájban keletkező sebek kialakulását. Ebben pedig sokat segíthet, ha az orrunkon keresztül lélegzünk alvás közben. Így kisebb az esélye annak, hogy kiszáradjon a szánk, ami olyan kellemetlen következményekkel járhat, mint a rossz lehelet, a gyulladt íny és a fogszuvasodás.

Ha gyakran veszünk a szánkon át levegőt, nagyobb eséllyel kezdenek el szuvasodni a fogaink
Fotó: Tunvarat Pruksachat / Getty Images Hungary

Napközben gyakoroljuk a levegővételt

Ha megfogadjuk a szakértők tanácsát, könnyen elkerülhetjük a szájon át való légzést. Az orrdugulás csökkentése érdekében használjunk rendszeresen sós vagy tengervizes orrsprayt, aludjunk hanyatt fekve, vagy tegyünk a fejünk alá több párnát, hogy megemeljük azt, hiszen ez segíti az orrlégzést.

Törekedjünk arra is, hogy az otthonunk allergénektől mentes legyen. De sokat tehetünk az egészségünk érdekében azzal is, ha napközben tudatosan figyelünk arra, hogy az orrunkon keresztül vegyük a levegőt. Ha ezt begyakoroljuk, az orron keresztüli légzés tudat alatti szokássá válhat.

Nem tudsz elaludni vasárnap esténként? Egy tudományos magyarázat szerint jó okai vannak annak, ha a hét utolsó napján álmatlanságban szenvedsz. Ha szeretnéd tudni, melyek ezek, olvasd el erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.