Köhögéssel indulhat ez a vírusfertőzés, de tönkreteszi a legfontosabb szervet is

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Létfontosságú szerveink közül sem mindegyikre hatott egyformán a Covid-járvány. A halálozási ráta megemelkedésében egyéb körülmények is drámaian játszottak közre.

Helyes a feltételezés, hogy a Covid minden szervünket és egész szervezetünket alaposan megviselte, de az előzetesen várt eredményekhez képest most arra derült fény, hogy

a leginkább érintett létfontosságú szervünk, és egyben a legtöbb halálesetért felelős a Covid kapcsán a szívünk.

A járvány alatt megváltozott mozgásszegény életforma, új táplálkozási szokások, a szorongásos tünetekre sokak által téves válaszul használt szerek mind kedvezőtlenül hatottak.

A Covid a legtöbb szervünket megviselte, de a szívet a legjobban
Fotó: Kobus Louw / Getty Images Hungary

De mára beigazolódott, hogy maga a vírus közvetlenül is az emberi szívben okozta a legnagyobb károkat.

2020 márciusában New Yorkban 56%-kal nőtt a szívbetegségek miatti halálozások száma a 2019-es adatokhoz képest, ám áprilisra a már így is meglepő adat a lesújtó 241%-os emelkedést is elérte.

A Covid-halálozási számok növekedésével párhuzamosan emelkedett a szívrohamban, szívritmuszavarban, vérrögök miatt és szélütés következtében elhunytak száma is, mígnem 2022-re a szív- és érrendszeri megbetegedésben elhalálozottak száma elérte a 940 000 főt a már eleve emelkedett 2020-as 930 000-ről.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.