Hazánkban is terjed a halálos láz: köhögés és fejfájás is tünete

Olvasási idő kb. 2 perc

Újabb járvány ütötte fel a fejét Európában még 2023-ban, melynek terjedése idénre felgyorsult. A számos európai országban, így hazánkban is jelen lévő bakteriális fertőzés már halálos áldozatot is követelt, a lázzal járó betegségre figyelni kell – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet a kórral kapcsolatosan.

A psittacosis, a papagájlázként is ismert bakteriális fertőzés a legtöbb esetben enyhe lefolyású kór, mely 5–14 nap lappangási idő után fejfájással, izomfájdalommal, száraz köhögéssel, lázzal és hidegrázással jelentkezik. 

A célzott antibiotikumkúra általában hatásos gyógymódja a ritkán halálos kimenetelű kórnak.

Rövid időn belül azonban öt halálos kimenetelű esetet is regisztráltak külföldön. 

A tanulmányok szerint az emberről emberre csak ritkán terjedő betegség leginkább 

fertőzött madarak váladékából vagy ürülékéből származó por belélegzésével válik az emberre veszélyessé.

Beteg madár csípése, vagy annak csőrével való érintkezés is terjeszti azt. A növekvő esetszám azonban azért is aggasztó, mert egyre több olyan esetről is tudni, melyben a fertőzött személy nem utazott el és nem is érintkezett vadon élő madárral.

A papagájlázként ismert betegséget madarak terjesztik főként
Fotó: Capuski / Getty Images Hungary

Ausztriából tavaly óta 18 igazolt esetről szólnak a híradások, Németországból pedig 19 diagnosztizált papagájlázasról tudni, akik közül 16 került kórházba. Dánia 20-nál több betegéből 15 tüdőgyulladás szövődményével ugyancsak kórházi ellátásra szorult, négyen pedig bele is haltak a betegségbe. Svédországban a 2023-as év végén regisztrált 26 betegszám idén további 13-mal nőtt, Hollandiában pedig február végére már 21-re ugrott az esetek száma, közülük egy tragikus kimenetelű volt.

Idézőjel ikon

Magyarországon is jelen van a vírus, 2024-ben eddig 3 betegnél igazolták a fertőzést,

mely nem frissen lépett be hazánkba, 2018 és 2022 között összesen hét esetet regisztráltak.

A fenti esetek nagy része érintkezett vadon vagy otthon kedvtelésből tartott madarakkal, ezért a WHO a madártartóktól a kalitkák túlzsúfoltságának kerülését, azok tisztán tartását és ahigiéniai előírások fokozott betartását kéri, köztük a gyakori és alapos kézmosás fontosságát hangsúlyozza. 

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.