Egészséges reggeliként fogyasztjuk, pedig megugorhat a vércukrod tőle

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A zabkása sokunk kedvence reggelire, ráadásul amikor ezt fogyasztjuk, örömmel gondolunk arra, hogy egészségünkért is tettünk – de vajon tényleg így is van? Sajnos közel sem biztos, ugyanis akár túl sok cukrot is fogyaszthatunk ezzel a reggelivel.

A zabkása észrevétlenül lopózott be sokunk életébe: ma már ezerféle recept szerint készítjük otthon ezt a finomságot, mely aszerint változtatja arcát, hogy mit szórunk mellé a tányérba. A különböző friss gyümölcsökkel készített változatok kanalazása közben úgy érezhetjük, szinte elönt bennünket az egészség, de vigyázat: lehet, hogy saját csapdánkba esünk.

A cukor tönkreteszi a zabkását

Az első és legnagyobb problémát az jelenti, ha nem tudjuk, mennyire cukros a zabkásánk. Ma már kényelmi ételként, instant formában is elérhető, a diszkontboltok polcain saját márkás változatban is ott lapul a kása tasakokban. 

Egyszerű reggel némi víz vagy tej kíséretében bedobni a mikróba egy kis tálkában, néhány perc múlva aztán máris előttünk a tápláló finomság.

Nem azzal van a baj, ha mikróban készül a zabkása, hanem a rengeteg cukorral, ami az instant verzióban van
Fotó: Chirayu / Getty Images Hungary

Igen ám, de tudjuk azt is, mennyi cukrot tartalmaz egy instant kása? Legtöbbször nem, ráadásul nemcsak szénhidrátból és azon belül cukorból, hanem kalóriából is túl sok lehet az így elkészített zabkásában. Ezen nem javít, ha gyümölccsel turbózod fel a reggelidet.

A feldolgozott zab gyakorlatilag cukor, gyorsan emésztődik, és a szervezetben cukorrá bomlik, ami gyorsabb vércukorszint-emelkedést okoz.

Idézőjel ikon

Ha netalán még édesíted is az instant zabkását, akár az egészségesnek hitt méz felhasználásával, csak tovább rontasz a helyzeten, hiszen a cukrot cukrozod tovább.

A finomított, egyszerű szénhidrátok gyors elbomlásának hatására megugrik az inzulin- és vércukorszinted, ha pedig hosszú távon követed ezt a reggelizési gyakorlatot, az inzulinrezisztenciához vezethet és növeli a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát is. Ha tehát cukrozott instant kását reggelizel, az pont, hogy egészségtelen, nem pedig egészséges, és ha cukor helyett édesítőszert tartalmaz a tasak, azzal sem biztos, hogy sokkal jobban jársz. A cukorbetegség elkerülhet, a mesterséges édesítőszereknek azonban egyéb rizikói vannak az egészséges emberek számára, amint azt nem is olyan régen felfedte a WHO.

Így fogyaszd inkább

Ha most úgy érzed, nagyon rossz hírt kaptál, fontos azt is kiemelni, hogy a fentiek az instant zabkására vonatkoznak, és annak huzamos fogyasztására utalnak. Attól nem leszel cukorbeteg, ha nagy ritkán gyors reggeliként ehhez az alternatívához nyúlsz, és attól sem, ha másként készíted a zabkását. 

Azt mindenképp érdemes elkerülni, hogy túl sok cukrot adj az otthon főzött finomsághoz, és az aszalt gyümölcsökkel szemben inkább a frisseket részesítsd előnyben, amikor ilyen reggeliben gondolkodsz.

A tejben készített kása sem az ördögtől való, bár vannak, akik az egészség jegyében mindenképpen vízben főzik ezt az ételt. Adunk néhány tippet arra, hogyan készítsd el az egészséges és finom zabkását!

  • Ha találsz olyan instant zabkását, amely nem ízesített, cukrozott vagy édesítőszerrel felturbózott, ezt nyugodtan elkészítheted a mikróban reggelire.
  • Zsírszegény tejjel vagy vízzel főzd a zabkásádat, hogy kordában tartsd a koleszterinszintedet is.
  • Fahéjjal édeskés ízhatást tudsz elérni, a felhasznált gyümölcsök közt pedig banán, mazsola, bogyós gyümölcsök, alma vagy datolya ízesíthetik a legjobban a reggelidet.

Van egy lusta verziója is

Ha nehézséget okoz a reggeledben, hogy gyorsan kellene elkészítened a kását, akkor az előző este főzött változat melegítése helyett az úgynevezett Bircher-müzlivel is tehetsz egy próbát. Neve ellenére ennek a müzlihez nincsen semmi köze, a brit kulinária overnight oats néven ismeri. A módszer lényege, hogy a zabot legalább egy éjszakára tejbe vagy vízbe áztatod, azaz nem főzöd szét.

Másnap aztán hidegen is fogyasztható ez a finomság, melybe tehetsz gyümölcsöket, tetejére szórhatsz magvakat is.

A profik tippje szerint érdemes a növényi tejek világába kirándulást tenned a finomság kapcsán még akkor is, ha ezt semmilyen érzékenység nem tenné kötelezővé, ugyanis mandula- vagy kókusztejjel készítve egészen különleges zamatok jelenhetnek meg ebben a finomságban.

Ízletes és egészséges, ha jól készíted el
Fotó: Arx0nt / Getty Images Hungary

A zab előnyei

Most, hogy már tudod, hogyan lesz egészséges a zabkása, lássuk azt is, miért érdemes beiktatnod a zabot étrendedbe! Ásványi anyagot, vitamint és antioxidánsokat is tartalmaz, emellett glikémiás indexe alacsony, lassan szívódik fel, ezzel hosszabban garantál telítettségérzetet. Prebiotikumként bélflórádra is jó a hatása, rostgazdag mivolta pedig az anyagcserédet támogatja. Alacsony zsírtartalmú ételekkel fogyasztva a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is segítségedre lehet.

A boltokban nemcsak a kásába szükséges zabpelyhet, hanem zablisztet is találhatsz. A zabpelyhet kipróbálhatod meglepő módokon, akár rántottába keverve is, a zabliszttel – vagy akár zabpehelyliszttel – pedig süthetsz is. Rántott ételek panírozását is feldobhatod vele, de akár fasírtokba és süteményekbe is kerülhet.

A zabkása további előnyeiről olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.