Nyugtató hatásáról ismerik, de a rák ellen is véd ez a tea

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kamillatea egészségesebb, mint gondolnád: fogyasztásával egy sor krónikus betegség ellen is védelmet szerezhetsz.

Az orvosi székfűnek is nevezett, a Földközi-tenger keleti medencéje körüli területről származó kamillát évszázadok óta használják a népi gyógyászatban az elme megnyugtatására és a légúti betegségek tüneteinek enyhítésére, kutatások azonban azt mutatják, hogy fogyasztásának egy sor további jótékony hatása is lehet.

A kamillatea egészségügyi előnyei

A kamilla virágai számos erőteljes hatású növényi vegyületet, így például flavonoidokat, szeszkviterpéneket és más antioxidánsokat tartalmaznak. Így a kiszárított virágokból készített tea fogyasztása számos egészségügyi előnyt kínálhat. A 8 legfontosabb a következő.

A kamillatea tele van értékes növényi vegyületekkel
Fotó: Tetra Images / Getty Images Hungary

1. Segíthet jobban aludni

A kamilla elsősorban nyugtató, alvásjavító hatásairól ismert. Szakemberek szerint ez annak is köszönhető, hogy antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik.

Több mint 120 olyan vegyületet tartalmaz – köztük az antioxidáns hatású apigenint –, amely az agyban lévő receptorokat aktiválva segíthet az elalvásban.

Egyes kutatások azt mutatják, hogy a kamilla- és levendulatea kombinálása különösen hasznos lehet az újdonsült szülők számára, akik alváshiánnyal küzdenek. Ebben szerepet játszik, hogy a kamillatea fogyasztása csökkenti a depresszió tüneteit, ami az álmatlanság egyik gyakori okának számít. Tapasztalatok alapján a jótékony hatások kiaknázáshoz a tea rendszeres, napi szintű fogyasztása szükséges.

2. Csökkentheti a gyulladást

A fent említett kémiai vegyületek és antioxidánsok hosszú listájának hála a kamilla gyulladáscsökkentő italként is megállja a helyét. Mint ismert, a gyulladás a szervezetben számos egészségügyi probléma forrása lehet. A kamillatea fogyasztása azonban csökkentheti a gyomor-bél rendszeri fájdalom, az ízületi gyulladás, az autoimmun betegségek, a depresszió és számos egyéb krónikus egészségügyi probléma kockázatát.

3. Védi a szívet

A kamillateában található egyes antioxidánsok, mint a flavonoidok, csökkenthetik a szívbetegségek kockázatát, ami azzal függ össze, hogy javítják a koleszterinszintet és a vérnyomást.

A kamillatea rendszeres fogyasztása közvetett módon támogatja az egészséges vérnyomásszint fenntartását, mivel csökkenti a stresszt, javítja az alvást, valamint ellazítja az ereket és az artériákat.

Bár a kamillatea fogyasztása több szempontból is előnyös lehet a szív egészségre nézve, tudni kell, hogy vérhígító szerek szedése esetén növelheti a vérzés kockázatát.

4. Oldja a stresszt és a szorongást

Nyugtató tulajdonságaival a kamillatea hatékony eszköz lehet a stressz és a szorongás csökkentésére. Ha a kamillát a fürdővizedhez használod fel, nemcsak relaxáló hatású lehet, hanem a fájdalmat is enyhítheti. Egyes kutatók úgy találták, hogy a kamillatea a közepesen súlyos vagy súlyos generalizált szorongásos zavar tünetet is csökkentheti.

A kamilla a fürdővízhez hozzáadva is nyugtató hatású
Fotó: Motortion / Getty Images Hungary

5. Szabályozza a vércukorszintet

Bár a kamillatea fogyasztása nem helyettesíti a cukorbetegségre felírt gyógyszereket vagy kezeléseket, a kutatások arra utalnak, hogy a cukorbetegeknél a kiegyensúlyozott étrend részeként elősegítheti az alacsonyabb vércukorszint fenntartását. Ehhez hozzájárul, hogy a kamilla egy kvercetin nevű antioxidánst tartalmaz, amely befolyásolja bizonyos enzimeket működését.

Noha hatásainak megerősítéséhez mélyrehatóbb vizsgálatokra van szükség, az iráni Tabriz Orvostudományi Egyetem kisebb léptékű tanulmánya során azok a résztvevők, akik 8 héten át minden étkezéshez kamillateát fogyasztottak,

szignifikánsan alacsonyabb vércukorszintet mutattak, mint azok, akik csak vizet ittak.

6. Erősíti az immunrendszert, a rák ellen is védhet

A kamillában lévő kvercetin bizonyítottan antibakteriális, vírusellenes és antimikrobiális hatásokkal rendelkezik, amelyek támogatják az immunrendszer működését, és javítják az általános egészséget. Ez a polifenolok közé tartozó anyag a kutatások szerint ígéretes rákellenes tulajdonságokkal is bír, mivel

mérsékelheti a rákos rejtek életképességét és proliferációját, valamint megzavarhatja azok anyagcsere-folyamatait.

7. Megnyugtatja a gyomrot

A kamillatea gyulladáscsökkentő, görcsoldó és szélhajtó hatású, ezáltal segít megnyugtatni a gyomor nyálkahártyáját, és csillapítja a gázképződést a bélben. Egy csésze kamillatea elfogyasztása ezért gyógyír lehet az olyan bélrendszeri panaszokra, mint a puffadás és az emésztési zavarok.

A bélrendszeri panaszokat is enyhíti
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

8. Enyhítheti a menstruációs görcsöket

Erről eddig csak korlátozott számú kutatás készült, de néhány tanulmány kimutatta, hogy a kamillatea fogyasztása szerepet játszhat a menstruációs görcsök enyhítésében. Ezenkívül a tanulmányok a menstruációs fájdalommal összefüggő szorongás és feszültség csökkenéséről számoltak be.

Így fogyaszd a kamillateát

Ha azért innál kamillateát, hogy jobban aludj, akkor fogyasztását úgy időzítsd, hogy egy órával a lefekvés időpontja előttre essen. Ha azonban érzékeny vagy a parlagfűre és a krizantémra, nem árt az óvatosság. Ez esetben ugyanis hajlamosabb lehetsz a kamillával szembeni kontaktallergia kialakulására – különösen akkor, ha érzékenységet kiváltó gyógyszereket szedsz. Emellett más gyógyteákhoz hasonlóan a kamilla fogyasztása olyan mellékhatásokat okozhat, mint a szemirritáció vagy a hányás.

Kíváncsi vagy, hogy a kamillatea mellett milyen további teák segíthetnek az alvásban? Ezeket alábbi cikkünkben szedtük össze. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.