Mindennap esszük, pedig növelheti egy ráktípus kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végzetes ráktípus kockázatát növelő élelmiszercsoportra bukkantak a kutatók. Mindennapi reggelink, ha nem megfelelően fogyasztjuk, ehhez a még mindig nem eléggé ismert, ám sokakat érintő daganatos betegséghez vezethet.

A vastagbélrák az egyik legkevésbé ismert fajtája a rosszindulatú daganatok okozta megbetegedéseknek. A bélrendszert érintő megbetegedés esélyét egyes gabonafélék fogyasztása is növelheti.

Az egyik legveszélyesebb ráktípusként ismerik, későn felismerve gyógyíthatatlan, előfordulása egyre fiatalabbakat érint. A cukorbetegség, a dohányzás, az elhízás és bizony, a táplálkozás is hatással van arra, kinél alakul ki vastagbélrák.

A bélrendszer rákos megbetegedései eleinte tünetmentesek
Fotó: RyanKing999 / Getty Images Hungary

Már a 20 évesek körében sem ritka

Bár nem ez az egyetlen fajtája a rákos megbetegedéseknek, mely egyre korábbi időpontokban megjelenhet, tény: a bélrendszeri daganatok a korábbi tapasztalatokkal ellentétben már nem az idősebb embereknél alakulnak ki. Ami pár évtizeddel ezelőtt kifejezetten az 50-es, 60-as korosztályt veszélyeztette, az elmúlt évek során egyre gyakrabban állapítják meg 20–49 év közötti, kifejezetten fiatal felnőtteknél is. 

Ez a második leggyakoribb ráktípus, hazánkban mintegy 7-8000 új diagnózis születik évente. A korábbi statisztikai adatok alapján talán a fiatalabbak azt hihetnék, nem érintettek a betegségben, azonban sajnos már nem így van, ráadásul 45 éves kor felett komoly kockázatot jelent az addigra kialakult életmód is. A betegség ráadásul a korai stádiumban nem jár tünetekkel, az orvosok azt javasolják, hogy rendszeres szűrővizsgálatokkal van esély még a kezdeti állapotot felfedezni, a gyors diagnózis pedig egyenes arányban áll a gyógyulás lehetőségével. 

A vastagbélrák tünetei eleinte nem feltűnőek

Az előrehaladott állapotú daganat komoly tünetekkel jár, ha az alábbiak korábban nem voltak ránk jellemzőek, mindenképp érdemes felkeresni az orvosunkat: 

  • visszatérő emésztési problémák
  • puffadás, hasgörcs
  • hasmenés és székrekedés váltva
  • a székletben megjelenő vér
  • váratlan fogyás
  • vérszegénység
  • étvágytalanság vagy gyengeség

Arról, hogy a gyorséttermi ételek, a fast food élelmiszerek és a cukrozott, szénsavas üdítőitalok milyen nagy befolyást gyakorolnak beleink állapotára, és ez miként függ össze a vastagbélrák kialakulásának lehetőségével, már korábban is írtunk. 

A legfrissebb kutatások azonban egy egészen más típusú, a legtöbb honfitársunk által napi rendszerességgel fogyasztott ételt hoztak kapcsolatba a vastag- és végbélrák kialakulásával.

Pirítós vajjal és lekvárral
A fehér kenyér lehet a vastagbélrák oka?
Fotó: svariophoto / Getty Images Hungary

Mindennapi ételünk is ott van a megbetegedés okozóinak listáján

Napjainkra megsokszorozódtak a rákos megbetegedések okait, lehetséges megelőzését, illetve a betegségek lefolyását és gyógyítását érintő kutatások. Nincs ez másként a vastagbélrák esetében sem, a nagy mennyiségű megbetegedés és a betegség súlyossága egyaránt szükségessé teszi az újabb és újabb vizsgálatokat. A kockázati tényezők között nemrég egy olyan élelmiszert fedeztek fel, mely szerte a világon az étkezési kultúra alapvető alapanyaga. 

Több mint 118 000 résztvevő adatait elemezték egy nagyszabású vizsgálat során a kutatók a vastagbélrákra való hajlamosító körülményeket monitorozva. Ekkor derült ki, hogy a fehér kenyér és az alkohol fogyasztása nagy kockázatot jelent, azonban rájöttek arra is, hogy a rostban gazdag táplálkozás, illetve a magnézium-, a foszfor-, a mangán- és a kalciumbevitel akár meg is előzheti a betegség kialakulását. 13 éven keresztül követték figyelemmel a résztvevők egészségügyi állapotát, s 24 órás étkezéssel kapcsolatos kérdőívekkel mérték fel étkezésüket. Azokat a résztvevőket, akiknek már a kutatás kezdetekor volt vastagbél- vagy végbélrákja, kizárták a kutatásból. Figyelembe vették az iskolai végzettséget, a családi anamnézist, a BMI-t, illetve a fizikai aktivitást is az eredmények kiértékelésekor. 

Ha szokatlanul gyakran érezzük emésztésünket fájdalmasnak, irány az orvos!
Fotó: athima tongloom / Getty Images Hungary

Ez mind kockázati tényező lehet

A végeredményeket követően a kutatók nyilvánosságra hozták a vastagbél- és végbélrákra hajlamosító tényezőket, eszerint az idősebb, magasabb BMI-vel rendelkező emberek, akik alacsonyabb fizikai aktivitást folytattak a mindennapokban, veszélyeztetettebbek ezzel a daganatos megbetegedéssel kapcsolatban. 

A tanulmány azt is megállapította, hogy a rendszeresen fehér kenyeret, illetve alkoholt fogyasztó emberek szintén magasabb kockázati kategóriába tartoznak. A genetikai háttér viszont különös módon nem szerepelt a listán. 

Érdekes, hogy nemi különbségekre is fény derült, ugyanis a nők körében az étkezéssel kapcsolatos tényezők például nem növelték a betegségre való hajlamot, az ő táplálkozásuk során nem figyelték meg, hogy a kenyérfogyasztás akkora befolyással lenne a kolorektális szakasz daganatos megbetegedéseire

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.