Tényleg bele lehet halni a csikizésbe?

Olvasási idő kb. 4 perc

A csiklandozás különös testérzet, az apró ingereknek köszönhetően mindenki másképp reagál. De vajon igaz-e a városi legenda, miszerint végzetes esetben akár bele is halhatunk?

A szakértők szerint is veszélyes dolog a csikizés, főként a gyerekeknek. Mutatjuk, miért, és milyen következményekkel járhat. 

A csiklandozás komplex fiziológiai következményekkel jár, a szakértők és az orvosok szerint ráadásul bármennyire vicces és cuki, sokkal károsabb, mint gondolnánk. Pedig ki ne szeretné hallani egy kisbaba önfeledtnek tűnő kacagását, vagy éppen apró, ingerkeltő érintésekkel véget vetni a bánatnak – hiszen ha megcsikizzük a gyereket, biztos, hogy abbamarad a sírás, amit nevetés vált fel. Egy bizonyos idő után a kicsit kegyetlenebb gyerekek egymást is szeretettel froclizzák csiklandozva, hiszen rettentően vicces, hogy akár be is pisilhet a nevetéstől az áldozat, és akkor a hét fogásról még nem is beszéltünk. 

Hiába nevetünk, nem is élvezzük igazán

A csiklandozás testi tüneteit valószínűleg minden ember átélte már a világon, azonban az orvostudomány meglehetősen későn kezdte el vizsgálni a kérdéskört. Egy tanulmány az élvezeti értékét vette górcső alá nem is olyan régen. Ennek során egy kérdőíves vizsgálatban kérdeztek meg embereket, mennyire tartják élvezhetőnek a csikizést. Mint kiderült, nagyon kevéssé: a válaszadók alig 32 százaléka nyilatkozta azt, hogy valaha is élvezte azt, ha megcsikizték, míg ugyanennyien közömbös emlékként tekintettek vissza rá, a többiek egyértelműen kellemetlennek tartották. 

Főként a gyerekek érintettek a bizsergető érzésben, a szülők sokszor csikizik meg őket, hiszen a hatalmas kacagással járó esemény a hangadás miatt kifejezetten pozitív élményekkel jár együtt számukra. A kicsi nevet, szinte abba se tudja hagyni, azaz biztosan élvezi is. Ez azonban nem így van, a nevetés ilyenkor pusztán egy reflex. 1997-ben egy tanulmány során ugyanis megnézték, ez a fajta nevetés mennyiben hasonlít az élettani, öröm által kiváltott kacajokhoz. 

A gyerekek közötti hatalmi harcok sok esetben csikizéssel kezdődnek – és sírással végződnek nevetés helyett
Fotó: Daisy Hutchinson / Getty Images Hungary

A csikizés nem okoz örömet

Az eredmények azt mutatták, a csikizés következtében kiadott nevető hangok nem generálnak a testben olyan pozitív folyamatokat, mint ha például egy jó viccen nevetnénk el magunkat, pusztán testi reakció, a hormonális háttér nélkül. A valódi nevetésnek csak az illúzióját kelti. Akit megcsikiznek, elveszíti a teste feletti kontrollt, és könnyen dominanciaharcba fordulhat át ez a jó mókának induló mozdulatsor. Hiába a játékosság vezeti a szülőt a csikizéshez, a gyereknek egyáltalán nem jó vicc, ha pedig kortárscsoportokban fordul elő, egymás között, ténylegesen hatalmi harccá válhat. 

Dr. Richard Alexander, a Michigani Egyetem professzora egyenesen úgy véli, a csiklandozás a dominancia kifejezésének egyik könnyen elérhető formája, a csikizés során jelentkező nevetés pedig nem más, mint az engedelmesség, az alárendelődésre adott evolúciós megoldás. 

Szeretetteli gesztusnak tűnhet, de vajon elszenvedője élvezi-e?
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Sokáig kínzási forma volt a csiklandozás

A kínai történelem során a halálra csiklandozás büntetési, vallatási és kínzási eszköz volt. A Han-dinasztia idején a nemesek körében általánosan elterjedt gyakorlat a leginkább alkalmazott vallatási és kínzási módszer volt, ami gyorsan eredményt hozott – a már fent említett dominancia kifejezése miatt –, nem mellesleg nyomot sem hagyott az áldozaton a veréssel ellentétében, és sokkal kevesebb energiát igényelt a hatalmi oldalról egy másféle bántalmazáshoz képest. A japán vezető réteg is kedvelte ezt a fajta hatalomgyakorlási módszert, ott sok máshoz hasonlóan ennek is kialakult a művészete, amelyet kusuguri-zemének, azaz az irgalmatlan csiklandozás művészetének neveztek.

Nemcsak Keleten, de Európában, még a 19. században is bevett gyakorlat volt így büntetni embereket. Egy 1887-ben íródott cikk, mely az Anglia a régi időkben címmel jelent meg, ezt írja: 

Idézőjel ikon

Lábukat erősen tartották egy nehéz faigába (…) szándékosan lehúzták a cipőjüket, és csiklandozták védtelen lábuk talpát.

A csikizést kínzásként is alkalmazták, nem véletlenül
Fotó: duncan1890 / Getty Images Hungary

A felnőtteken végzett, már említett vizsgálat során olyan embereket is megkérdeztek a csiklandozásról, akiket gyermekkorukban testvérük bántalmazott. Sok esetben többek között a csiklandozás volt az egyik leggyakrabban alkalmazott formája a testvérek közti erőszaknak. A kutatás során kiderült, hogy az efféle csiklandozás olyan extrém reakciókat is kiválthat, mint például a hányás és a légszomj miatt bekövetkező eszméletvesztés. 

Elakad a szavunk csikizés közben

A légszomj lehet az oka annak is, hogy a csiklandozott fél, legyen az csecsemő vagy gyermek, netán felnőtt, egyszerűen képtelen szólni, hogy hagyják abba a számára kellemetlen tevékenységet. A kontrollálhatatlan, ösztönös nevetési reakció egy ponton túl a légzést is veszélyezteti, ennek első jele a csuklás. Ha ekkor sem hagyjuk abba, a tüdő és a környéki izmok is károsodást szenvedhetnek.

És bizony a bizalom is oda lesz. Dr. Richard Alexander szerint a csiklandozás mentális problémákat is okoz, van, hogy egy életen át megmarad. Ez lehet az oka a felnőttkori, érintésekkel szembeni óvatosságnak, ami akár az intimitás kárára is válhat

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.