Letaszították a trónról a carolina reapert, megvan az új legcsípősebb étel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lágy ízek kedvelői számára érthetetlen, miért is élvezi valaki, ha evés közben lángba borul a szája. A csípős fogások kedvelői mégis nagy tömeget képviselnek, évről évre igyekeznek kikísérletezni a rekorder erősségű élelmiszert. Idén, tíz év után, ez végre sikerült.

A carolina reaper paprikáról valószínűleg még az is hallott, akinek az Erős Pista is sok. A capsicum chinese legpikánsabb változata nemesítés eredménye, egy álló évtizedig a legcsípősebb növény volt a Földön.

2013-ban jegyezték be a Guinness-rekordok listájára a kis, puffadt pirospaprika Trinidad Scorpion Butch T változatát, mint a legmagasabb kapszaicintartalommal bíró élelmiszert. 

Tíz éven át a carolina reaper volt a legcsípősebb csili
Fotó: John Callahan / Getty Images Hungary

Extraerős inger

A kapszaicin egyfajta alkaloid, mely leginkább a paprikában található, s azok csípős érzéséért felel. Farmakológiai hatását tekintve az idegsejtekre hat, az azokat ingerlő, gyulladási folyamatokat kiváltó összetevőnek saját erősségi skálája van, melyet Scoville-skálának (SHU) neveznek. Minél magasabb SHU-val rendelkezik egy fajta, annál inkább hat a bőr és a nyálkahártya hőérzékelő idegvégződéseire. Csíp, mar, éget. Még 1912-ben egy amerikai kémikus, Wilbur Scoville számszerűsítette a változatos színben pompázó növénynemzetség erejét jelző egységrendszert. 

Az, hogy miként állapítható meg az egyes nemesítések skálán való elhelyezkedése, organoleptikus módszereknek köszönhető. Ezek legismertebb formája, minő meglepetés: a kóstolás, azonban a szubjektív tesztnél bonyolultabb a vizsgálat a paprikák esetén, az eredeti eljárás során cukros vízzel hígították a paprikadarálmányokat addig, míg a tesztelők már nem tudták érzékelni az erejüket. Nullával jelölik a skálán az egyáltalán nem csípős zöldpaprikákat, melyeket oldani sem kell, míg például a leginkább elterjedt, manapság már csak közepes erősségű 300 000-es habanero háromszázezerszeresre hígítva veszti el fűszeres aromáit. Manapság folyadékkromatográfiával vizsgálják ezt a tulajdonságot, így az emberi szubjektivitás már nem befolyásolja az eredményeket. 

15 SHU jelenleg egymilliomod rész kapszaicinnek felel meg, a tiszta kapszaicin tehát 15 millió SHU-val bír. 

Érdekes módon az úgynevezett paprikaspray, vagyis a rendőrség által is alkalmazott tömegoszlató fegyver, a könnygáz 2-5 millió SHU erősségű. Olyan, mintha a legerősebb carolina reapert dörzsölnénk a szemünkbe. 

Ez a paprikafajta volt idén nyárig a világ legcsípősebbje, melyet egy évtizede a Fort Mill-i PuckerButt Pepper Company tulajdonosa, „Smokin” Ed Currie nemesített Rock Hill-i, dél-karolinai üvegházában. 

Valóban kétszer csíp

A Guinness-rekordokat kezelő bizottság vizsgálatai alapján átlagos csípőssége 1,569,300 SHU, ezt a Winthrop Egyetem 2013-ban végzett vizsgálata alapján állapították meg. Az egyes példányok között komoly eltérések vannak, a legcsípősebb darab ereje 2,2 millió SHU volt.

Idézőjel ikon

A cseresznyepaprika mindössze 5000-es SHU-ja meglehetősen kispályásnak tűnik mellette.

Smokin Ed két extrán csípős fajtát keresztezve alkotta meg a kecses farkáról reapernek, azaz kaszásnak nevezett dél-karolinai paprikáját, egy piros habanero és a korábbi rekorder, a bhut jolokia házasításából. Leírása szerint az íze gyümölcsös, bár ezt nehezen érezhetjük, ugyanis a pingponglabdányi vörös puffancsok azonnal csípnek, embertelen módon.

A trónfosztó Pepper-X kétszer olyan erős
Fotó: KyivnataliS / Getty Images Hungary

A carolina reaper rekordja azonban idén megdőlt, ráadásul ugyanannak a termesztőnek köszönhetjük a még ennél is intenzívebb ízű Pepper X-et. A már 2017-ben termeszthetővé vált fajtát idén augusztus 23-án ismerte el a világrekordokat számontartó bizottsag. SHU-értéke átlagosan 3,18 milliónyi. Minden harapás pokoli erősséggel bír, sokaknak elképzelhetetlen, vajon miért is eszik valaki bármit, amitől idegvégződései azonnal begyulladnak. 

A kérdésre a válasz magában a kapszaicinben rejlik, ugyanis fogyasztása során endorfin, egyfajta boldogsághormon szabadul fel a szervezetben. Ugyanaz az anyag, ami például szex közben. Az agyalapi mirigyben termelődő hormon euforikus állapotot okoz, egyfajta természetes drog, melyre éppen úgy rá lehet szokni, mint szintetikus változataira. 

Nem csak ízlés kérdése, egy hormon az oka, ami miatt a férfiak jobban szeretik a csípőset
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Ezért szeretik jobban a férfiak

Talán környezetünkben is tapasztaltuk, de tudományos bizonyítékai is vannak annak, hogy a férfiak jobban vonzódnak a csípős ételekhez, mint a nők. A magyarázatra egy 2014-es kutatás világított rá, minél több csípőset eszik valaki, annál magasabb a tesztoszteronszint a szervezetében. S hogy vajon melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Netán az alfa-hímek szeretik a paprikát annyira, hogy társadalmi szokás vált belőle, vagy a csilifogyasztás fokozza a tesztoszterontermelést? Nos, erre a kérdésre még nem született válasz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.