Már Ötzi bőrén is ott volt, ma pedig életeket ment ez az apróság

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Vannak, akik teljesen elutasítják a tetoválást, mondván, rossz üzenetet küld a külvilág felé viselőjéről. Mások azonban az önkifejezés egyik formájának tartják. Megint mások életmentés céljából alkalmazzák. De hogyan lett a stigmából fontos, bőrön viselt jelzés, miként alakult a tetoválás történelme?

Hogy megértsük a választ, ismerni kell a tetoválás kialakulását, ami még magánál a szónál is régibb. A tetoválás kifejezés ugyanis csak a 19. században terjedt el, jelentése a tahiti, „jelet hagyni” szóból ered. Ezt megelőzően nem igazán volt neve, leginkább jelekként tekintettek rájuk az emberek, amelyeket különböző csoportok viseltek magukon, hogy ezzel egyértelműen kifejezzék a hovatartozásukat.

Az ősember is viselt tetoválást

Ötzi, az időszámításunk előtt 5000 évvel ezelőtt élt férfi mumifikált testén keresztet ábrázoló tetoválást találtak a régészek. A felfedezés harminc éve történt, és azóta szüntelenül foglalkoztatja a kutatókat a tetoválás kultúrájának kialakulása.

Mára megállapították, hogy i. e. 5000–4000 éve a különböző törzsek kezdték használni az eljárást, hogy megkülönböztessék magukat más törzsek tagjaitól.

Ötzi is vélhetően a csoportja jelét viselte magán. Azt is tudjuk, hogy hagymalébe kevert egyiptomi fenyőkérget használtak tetoválásának elkészítésénél tinta gyanánt, amit kőből faragott tűvel véstek bőrébe. A technika azóta sokat változott, ma speciális tetoválótintát alkalmaznak, amelyet Thomas Alva Edison elektronikus tolla alapján fejlesztett tetoválógéppel vésnek bele a bőrbe, valamint a tetoválást viselő személyek sem a szabály kedvéért vállalják a minták viselését. 

A bűnözőket tetoválással különböztették meg
Fotó: GettyImages

A bűnözők jele volt

Az emberiség fejlődésével együtt a tetoválás is fennmaradt, és továbbra is azért készítettek ilyen maradandó testdíszeket, hogy megjelöljenek másokat. A római korban például a bűnözők testére varrták fel a számukat, így minden gladiátor viselt magán egy-egy tetoválást. Az alapot ugyancsak természetes anyagokból, jobbára növényekből készített tintából nyerték ki.

A trend évszázadokig semmit sem változott.

Világszerte tetoválással különböztették meg a rossz embereket, mint a kalózokat, a fosztogatókat vagy a gyilkosokat. Utóbbi csoportra jellemző, hogy annyi könnycseppet tetováltatnak az arcukra, amennyi emberrel végeztek. Így lett a vétkesek jele a bőr alá varrt tetoválás, ami hamarosan egészen új szerepet kapott. Az ipari forradalommal együtt új irányt vett a világ, és a 19. századi polgárok már nem a bűnözőket akarták megkülönböztetni maguktól, hanem egymást. A börtönökben már nem varrták rá a rabokra a saját számukat, helyette a tetoválás a szubkultúra része lett. 

A jel a bőrön életet menthet

Ma sokféle okból varrat valaki testére jelet: oka lehet ennek az, ha valaki ki akar tűnni a tömegből, de összetartozást is kifejezhet, emlékeket is megidézhet egy egyedi minta. Sokan művészeti jelleget látnak a tetoválás mögött, gondoljunk azokra a kézzel rajzolt ábrákra, amelyek az egész testet befedik. Vannak, akik egyesen rajonganak érte, míg mások a fenti történetek miatt elítélik.

Idézőjel ikon

Egy biztos, hogy a tetoválást nem lehet fürdés közben lemosni, az eltávolítása hosszú, fájdalmas és költséges.

De éppen ebben áll az életmentő funkciója is. A cukorbetegek közül egyre többen kérnek olyan tetoválást, ami az állapotukat jelzi, így ha bárhol, bármikor rosszul lesznek, elájulnak vagy összeesnek a betegség miatt, akkor mások tudják, hogy azonnal inzulinra – vagy épp cukoroldatra – van szükségük. Így kapott életmentő szerepet az egykor törzseket megkülönböztető, lemoshatatlan testfestés. Hogy ma ki milyen megfontolásból dönt tetoválás mellett, lényegében mindegy, a társadalom egyre elfogadóbb az egyedi önkifejezés tekintetében, mi több, a betegséget jelző minta elkészítését még javasolják is az orvosok. 

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?