A tudósok végre rájöttek, miért vagyunk többször betegek télen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azon túl, hogy télen hideg van, vajon mi lehet a magyarázat arra, hogy ilyenkor sokkal többen és többször küzdünk megfázással és influenzával? Hiszen a kórokozók egész évben jelen vannak.

Hamarosan itt az említett betegségek szezonja, kezdődik a tüsszögés, a szipogás és az orrfújás; mintha csak riadót fújnának a kellemetlen tünetekkel járó, sokszor napokra ágynak döntő vírusoknak. A tudósok azonban nemrég rájöttek, hogy a hideg időn túl biológiai okai is van annak, amiért télen többen szenvednek valamilyen légúti megbetegedéstől.

A hőmérséklet fontos tényező

Az amerikai kutatók legfrissebb vizsgálati eredménye az első, amely alapján az orvosok biológiai, molekuláris magyarázattal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a náthás megbetegedések hátterében olyan velünk született immunválaszok állnak, melyeket úgy tűnik, hogy a hidegebb hőmérséklet befolyásol – állítják a kutatásról szóló tanulmányt ismertető fül-orr-gégészek és fej-nyaki sebészek. 

Ahhoz, hogy megbetegedjünk, nem kellenek a mínuszok, elég, ha néhány fokot visszaesik a hőmérséklet
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

A dokumentum szerint, ha az orr belsejében lévő hőmérséklet mindössze 5 Celsius-fokkal csökken, az orrlyukban található hasznos baktériumok és vírusok milliárdjainak csaknem 50 százaléka elpusztul. 

Éppen ezért a hideg levegő azért jár fokozott vírusfertőzéssel, mert a hőmérséklet ilyen csekély csökkenése miatt gyakorlatilag elvesztjük az immunitásunk felét.

Ezért van fontos szerepet az orrfújásnak

A kutatók szerint a baj eleve azzal kezdődik, hogy a légúti megbetegedést kiváltó kórokozók bejutnak az orrunkba. Ám a téma iránt érdeklődő orvosi csapat felfedezte, hogy az orr elülső része azonnal észleli a vírusok és a baktériumok csíráit, azelőtt, hogy az orr hátsó részére is elkerülnének ezek a behatolók. Ezen a ponton az orrunkat bélelő sejtek azonnal elkezdenek több milliárd egyszerű másolatot létrehozni magukról, amelyeket extracelluláris vezikuláknak vagy EV-knek neveznek.

A orrunkba jutó influenzavírus ellen azonnal elkezd védekezni a szervezetünk
Fotó: Bsip / Getty Images Hungary

Ezek a sejten kívüli hólyagocskák nem tudnak úgy osztódni, mint a sejtek, de hasonlóképpen működnek, éppen ezért olyanok, mint a sejtek kis változatai, amelyek kifejezetten azt szolgálják, hogy elpusztítsák ezeket a behatoló vírusokat  magyarázták leírásukban az orvosok, hozzátéve: az EV-k csaliként működnek, így amikor belélegezünk egy vírust, az ezekhez a csalikhoz tapad, nem pedig a sejtekhez.

Ezeket a sejten kívüli vízhólyagocskákat ezután váladék formájában a sejtek az orrnyálkahártyába lökdösik, ahol leállítják a baktériumok behatolását, mielőtt azok beljebb juthatnának és elszaporodhatnának.

Az orvosok szerint ez az egyik, ha nem az egyetlen része az immunrendszernek, amely elhagyja a szervezetet, hogy felvegye a harcot a baktériumokkal és a vírusokkal, mielőtt azok valóban bejutnának a testbe. Miután szétszóródtak az orrváladékban, az extracelluláris vezikulák milliárdjai elkezdik elpusztítani az orrunkban hemzsegő kórokozókat.

Minél többet fújjuk az orrunkat, annál hamarabb megszabadulunk a vírusoktól
Fotó: filadendron / Getty Images Hungary

Úgy kell ezt a folyamatot elképzelnünk, mint amikor támadás ér egy darázsfészket. Mi történik ilyenkor? Előfordulhat, hogy csupán néhány darázs repül ki, de amikor igazán veszélyt éreznek, szinte mindegyik kirepül a fészekből, hogy ellentámadást indítsanak, nehogy a betolakodó bejusson a darázsfészekbe. A szervezetünk is hasonló módszerrel szabadul meg a belélegzett vírusoktól, hogy azok soha ne kerülhessenek be a sejtekbe.

A maszkhasználat segíti a védekező mechanizmust

Ha az orrunkba kórokozók kerülnek, akkor a tudomány szerint a szaglószervünkben 160 százalékkal megnő az extracelluláris hólyagok termelődése. A kutatók megfigyelték továbbá, hogy az EV-k felületén sokkal több receptor volt, mint az eredeti sejtekben, így fokozva az orrban található több milliárd extracelluláris vezikula vírusmegállító képességét.

A maszkhasználattal nemcsak az influenzavírusokat zárjuk ki, hanem az orrüreget is melegen tartjuk
Fotó: Oli Scarff / Getty Images Hungary

A test sejtjei tartalmaznak egy mikro-RNS nevű vírusölőt is, amely megtámadja a behatoló baktériumokat. A tanulmány megállapította, hogy az orrban lévő EV-k 13-szor több mikro-RNS-szekvenciát tartalmaztak, mint a normál sejtek. Tehát az orr tulajdonképpen extra szuper képességgel felvértezve érkezik a „csatába”. De mi történik ezekkel az előnyökkel, amikor beköszönt a hideg idő?

A kutatók azt tapasztalták, hogy amikor hideg levegőnek van kitéve az orrunk, és annak belső hőmérséklete lecsökken, elveszítjük a fent részletezett előnyt. Valójában egy kis lehűlés az orrhegyben elég ahhoz, hogy az extracelluláris hólyagok közel 42 százalékát kivonja a „harcból”. Ilyenkor akár 70 százalékkal is csökkenhetnek a receptorok az egyes vezikulákon, így azok sokkal kevésbé lesznek ragadósak.

Éppen ezért a szánkat és az orrunkat fedő maszkok nemcsak a vírusok közvetlen belélegzésétől védenek meg bennünket, hanem melegen is tartják az orrunkat. Ezért minél melegebben tartjuk az intranazális környezetet, annál jobban fog működni ez a velünk született immunvédelmi mechanizmus. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.