Ez történik, ha lejárt szavatosságú gyógyszert veszel be

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hideg idő beálltával egyre többen szenvednek majd megfázástól, vírusos megbetegedéstől. Ha neked is van még otthon az előző szezonban megvásárolt, illetve felbontott gyógyszerekből, jobb, ha ellenőrzöd a felhasználhatósági dátumot. Lejárt szavatosságú készítményeket szedni ugyanis egyáltalán nem veszélytelen.

A gyógyszerek és gyógyhatású készítmények hatóanyagai és egyéb összetevői idővel megváltozhatnak. Emiatt a hatékonyságuk csökken, ezért nem segítenek a gyógyulásban, illetve sokszor káros anyagok is képződhetnek bennük. Ezek pedig egészségügyi kockázatot is jelenthetnek. A kémiai reakciók során létrejött vegyületek egészségügyi problémákat okozhatnak, például allergiás reakciókat vagy mérgezést.

Nem mindegy, hogy vényköteles, vagy sem

A gyógyszerek szavatossági idejét tekintve külön kell választanunk a vény nélkül kapható gyógyszereket és a receptköteles készítményeket. 

A szavatossági idő lejárta után nem javasolt egyetlen gyógyszert sem bevenni
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

„Vannak olyan vényköteles gyógyszerek, amelyek valóban károsak és mérgezőek lehetnek az emberi szervezetre, miután lejárt a szavatossági idejük – mondta Stacey Curtis gyógyszerész és klinikai docens, hozzátéve: Ezzel szemben a vény nélkül kapható gyógyszerek esetében más a helyzet. Bár ezek sem lesznek olyan hatékonyak a lejárat után, mint előtte, de ebben az esetben mérgezéstől nem kell tartani. Ilyen típusú gyógyszer például jó néhány fájdalom- és lázcsillapító, illetve a megfázásra vagy torokfájásra használható készítmények. 

A szakember hozzátette: az, hogy egy gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény milyen kockázatot rejt magában a lejárati határidő után, számos tényezőtől függ. Ilyen például az életkor, a gyógyszer típusa, tárolási módja és a csomagoláson feltüntetett, hatóság által engedélyezett lejárati ideje.

Nem garantálják a kívánt hatást

A gyógyszergyártó cégek mindig egy szigorú tesztet követően kapnak engedélyt a készítmény forgalmazására. Ennek a vizsgálatnak sok egyéb mellett ki kell terjednie arra is, hogy a gyógyszerek biztonsággal mennyi ideig őrzik meg szavatossági idejüket, és mikor vesztik el hatékonyságukat, illetve mikor válnak potenciálisan károssá.

A lejárt szavatosságú gyógyszerek rossz hatással lehetnek a szervezetünkre
Fotó: simonkr / Getty Images Hungary

A csomagoláson feltüntetett dátumok betartása azért is nagyon fontos, mert a szavatossági idő lejárta után a gyógyszergyártó cég nem tudja garantálni, hogy a vény nélkül kapható gyógyszer teljesen hatékony és biztonságos. Már csak ezért sem javasolt lejárt gyógyszert bevenni.

Mellékhatásokat is okozhat

A gyógyszerészek arra figyelmeztetnek, hogy különösen ügyelni kell a dátumok betartására a folyékony formában értékesített gyógyszerek esetében. Ilyen például a szemcsepp, a fülcsepp, az orrspray, valamint a köhögést és megfázást enyhítő szirupok, mert ezek kiválóan alkalmasak arra, hogy elszaporodjanak bennük a baktériumok.

A folyékony gyógyszerekben gyorsabban elszaporodnak a baktériumok
Fotó: Ekaterina Goncharova / Getty Images Hungary

Szintén nem lesznek biztonságosak határidőn túl az aszpirint tartalmazó termékek, miután ezek gyorsan bomlásnak indulnak. Ezek lejárat után bevéve sokszor gyomorproblémát okoznak. 

A hatóanyag-tartalomtól függ a veszélyesség mértéke az antibiotikumok esetében is, melyek hatásossága a lejárta után csökkenhet, ami megnövelheti a bakteriális fertőzések kockázatát.

Szintén nem a kellő hatást érjük el, ha túl van a megadott alkalmazhatósági határidőn a hormonális vagy a központi idegrendszerre ható, annak funkcióját befolyásolni képes anyagokat tartalmazó pszichotrop készítmény. Ebben az esetben akár súlyos mellékhatásokkal is számolni kell.

Nem mindegy, hol és hogyan tároljuk

A gyógyszer tárolási helye egy másik olyan tényező, amit figyelembe kell venni annak érdekében, hogy eldönthessük, az adott készítmény biztonságos-e. Szakértők szerint, ha a gyógyszereket helytelenül tárolják, a lejárati idő előtt hatástalanná válhatnak.

Ha a gyógyszert helytelenül tároljuk, határidő előtt megromolhat
Fotó: Tassii / Getty Images Hungary

Azok a termékek, amelyeket sok napfény ér, vagy az autóban, a napi használatban lévő táskánkban, esetleg a pénztárcánkban tárolunk, gyorsabban megromlanak, ugyanis a hő hatására gyorsabban lebomlanak a hatóanyagok. Ugyanez igaz a fürdőszobában tárolt gyógyszerekre is, ahol a meleg, nedves környezet miatt válnak hatástalanná vagy a szervezetre károssá. 

Tárolástól és szavatossági időtől függetlenül semmiképpen sem szabad bevenni azt a gyógyszert, melynek eredeti állapotához képest megváltozott az állaga, a színe vagy az illata. Ezeket azonnal ki kell szelektálni a gyógyszeres szekrényből.

A lejárt vagy feleslegessé vált gyógyszereket soha nem szabad a kommunális hulladékba vagy az otthoni szemetesbe dobni, esetleg a lefolyóba vagy a vécébe önteni, mert az egészségünkre és a környezetre is egyaránt ártalmasak. A legtöbb patikában találunk erre a célra kihelyezett tárolót, használjuk azt!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.