Öt étel, ami megóvhat a krónikus betegségektől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha ezeket az ételeket fogyasztjuk, nemcsak tovább fogunk élni, de a Földért is sokat tehetünk.

Az Amerikai Táplálkozástudományi Társaság éves találkozóján mutatták be azt a friss rendszert, amelyet arra hoztak létre, hogy áttekinthessék az élelmiszerek, illetve azok emberre és környezetre gyakorolt hatását. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik a környezet szempontjából is fenntarthatóbb étrendet folytattak, a 30 éves utánkövetés során jóval nagyobb eséllyel voltak életben, mint akik erre nem figyeltek oda. A hosszú élet titkai tehát a bolygóbarát étkezésben rejlenek.

A környezetbarát az egészségesebb 

A kutatócsoport öt kulcsfontosságú élelmiszert azonosított, amelyek jó hatással vannak az emberi szervezetre, és meghosszabbítják az élettartamot. Ezek a teljes kiőrlésű gabonák, a gyümölcsök, az olyan zöldségek, amelyekben nincs keményítő – például a karfiol, a brokkoli a paradicsom –, a diófélék, illetve a telítetlen olajok, azaz az olíva-, a napraforgó-, a repce- vagy a dióolaj.

A diófélék és az olajok is a hosszú élet titkai
Fotó: alvarez / Getty Images Hungary

„Ezek az egészséges, növényi alapú élelmiszerek segítenek elkerülni az olyan krónikus betegségek kialakulását, mint a szívbetegségek, a vastagbélrák, a cukorbetegség, a szélütés, és emellett a környezetre is kevésbé károsak például a víz- vagy a földhasználat tekintetében” – mondta Lihn Bui, a Harvard Egyetem munkatársa. „A kutatásomat egy 2019-es jelentés ihlette, amelyben a szerzők jelezték, hogy az élelmiszer-termelés környezetre gyakorolt hatásai már a biztonságos határon túl vannak.

Idézőjel ikon

Ezután dolgoztuk ki azt az osztályozási rendszert, amely megmutatja, hogy az adott étrendet követők – figyelembe véve az egyéb egészségügyi kockázatokat – milyen eséllyel maradnak életben a következő 30 évben.

A vizsgálat során arra az eredményre jutottunk, hogy a bolygóbarátabb étkezés – például vörös hús helyett a növényi fehérjék fogyasztása – jó néhány betegség esélyét csökkenti, azaz, aki így étkezik, jó eséllyel tovább fog élni.”

Vezessük be őket fokozatosan az étrendünkbe!

A kutatók azzal is tisztában vannak, nem várható el, hogy mindenki holnaptól úgy étkezzen, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Viszont apró lépések is tudatosíthatják bennünk, hogy most nemcsak a környezetünk és a bolygó jövőjéért teszünk – és eszünk –, hanem azért is, hogy sokáig kísérhessük gyermekeinket, unokáinkat az útjukon. Azt javasolják, hogy kezdjünk kis lépésekkel, például heti egy alkalommal készítsünk el egy olyan receptet, amely növényi alapú termékekből áll, így szép fokozatosan lesznek új kedvenceink, amelyeket örömmel eszünk majd.

Ha teheted, vásárolj helyi termelőtől egészséges ételeket
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Emellett – hogy kevésbé terheljük a Földet – lehetőleg helyi termelőktől vásároljunk, így nem a világ másik végéről szállítják a zöldséget, gyümölcsöt, hogy a tányérunkra kerüljön.

A hosszú élet titkai környezetbarát módon

A megfelelő ételek fogyasztásával nemcsak önmagunkért és egy egészségesebb jövőért tehetünk, de a pénztárcánkat is kímélhetjük. Az egészséges étrend és a környezetvédelem közti kapcsolatot kutató szakemberek szerint nagyon fontos a megfelelő tervezés, hiszen ezzel megelőzhetjük, hogy felesleges ételek kerüljenek a hűtőbe, kamrába  vagy éppen a gyomrunkba , esetleg a kukába.

Tudatos vásárlással az egészségünkért, a környezetünkért és a pénztárcánkért is tehetünk
Fotó: bernardbodo / Getty Images Hungary

Ha a pénztárcánk megengedi, érdemes bioélelmiszereket választani, ugyanis ezek még véletlenül sem érintkezhetnek vegyi anyagokkal, amelyek a szervezetbe jutva szintén rontják a hosszú életre való esélyeinket. Hosszú távon érdemes a növényi alapú fehérjéket bevezetni az étkezésünkbe – például tofut, hüvelyeseket vagy tempeht, illetve minél színesebb élelmiszereket enni, mivel ezek a vitaminok és ásványi anyagok széles skáláját jelentik, bevitelük pedig elengedhetetlenül fontos, ha hosszú, boldog és egészséges életet szeretnénk élni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.