53 évesen demens lett, az orvosok elküldték, hogy túl fiatal

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A férfi először egyre több dolgot felejtett el, majd már arra sem emlékezett, hogy mit ebédelt néhány órával korábban.

Vannak, akik állandóan keresnek, nem jók a dátumokban – és emiatt a házassági évfordulójuk környékén hangos tányércsörgés van otthon–, esetleg rossz az arcmemóriájuk, vagy a nevekkel állnak hadilábon. Az pedig teljesen természetes, hogy negyven felett már gyakran nehezebb felidézni az érettségire megtanult versek szerzőit. Az viszont igen ijesztő, ha hirtelen arra sem emlékszünk vissza, ami a nap folyamán történt, és megkapjuk a diagnózist: demencia.

Demencia? Kizárt!

Az angol Eamonn Dobbynnak gyanússá vált, hogy talán már nem természetes az, amennyire feledékeny. Mivel abban az időben az élettársa demensek ellátásában dolgozott, azt javasolta Eamonnak, hogy keresse fel a háziorvosát. 

Idézőjel ikon

Az orvos azonban azt mondta, hogy ennyi idős korban nem lehetek demens. Ekkor 53 éves voltam. Két évvel később azonban a kezemben volt a diagnózis: úgynevezett frontotemporális demenciában szenvedek.

A lelet azonban azt is tartalmazta, hogy az alapbetegsége mellé egy kortikobazális degeneráció is társul, amely hosszú távon beszéd- és mozgásproblémákat, illetve egyensúlyzavart, vagy akár úgynevezett „idegenkéz-tünetet” okozhat, amely olyan érzés a beteg számára, mintha a kezének önálló akarata lenne, és tőle függetlenül mozogna. 

Egy korábbi baleset lehet a bűnös

A betegség azonban meglepő módon jó harminc évvel korábban kezdődhetett, mindenféle tünet nélkül. Ugyanis Eamonn 34 évvel ezelőtt motorbalesetet szenvedett, és jó eséllyel az ott bekövetkezett fejsérülés indította el ezt a visszafordíthatatlan folyamatot. A férfi akkor súlyos koponyasérülést szenvedett, hosszú időre elveszítette a szaglását, és a karja is több helyen eltört. Felépülése után azonban nem gondolt arra, hogy a baleset a későbbiekben is megkeserítheti az életét.

Egy korábbi motorbaleset okozhatta a demenciát
Fotó: KarenMower / Getty Images Hungary

A 2018-as diagnózis után a férfi rövidesen kipróbált egy forradalmian új gyógyszert, amely enyhítette a tüneteket. Amikor megkapta a leleteit, az orvosok nem sok jóval kecsegtették, sőt, csupán öt évet jósoltak neki, ám szerencsére, ezt már régen túlszárnyalta.

A diagnózis után is ugyanaz az ember

A korábban sofőrként dolgozó férfi egyik legnagyobb bánata, hogy a diagnózis után le kellett adnia a vezetői engedélyét. 

„Sokan vezetnek sokkal rosszabbul, mint én, mégsem veszik el azonnal a jogosítványukat – mondja a férfi. Ha pedig egyszer bevonták, nagyon kicsi az esélye, hogy visszaszerezd. Szeretném, ha nem úgy viselkednének velem, mint aki partvonalra került. Évente 70 ezer kilométert vezettem balesetmentesen, a képességeim ebben a tekintetben nem változtak.” 

Ha feladja az életét, hamar elindul a lejtőn
Fotó: Yosuke Suzuki / Getty Images Hungary

A háromgyerekes apa – akinek már unokája is van –, nem adja fel a harcot. 

„A diagnózis után is ugyanaz az ember vagyok. Ha ülnék egy sarokban, sajnálnám magam és a tévét nézném napról napra, hamar lejtőre kerülnék. Ezt pedig nem akarom.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.