Súlyosabb a hipochondriánál: amikor már a negatív lelet sem elég a megkönnyebbüléshez

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már külön neve van annak a betegségnek, amikor a teljesen egészséges ember folyamatosan azért aggódik, hogy ne legyen beteg. Igazi ördögi kör, nem igaz?

Ma reggel egy kis torokfájással ébredtél. Ha nem jellemző rád az egészségszorongás, valószínűleg a tegnap elfogyasztott fagyinak, vagy egy túlhűtött frissítőnek írod a számlájára. Aki viszont folyamatosan a saját vagy mások egészsége miatt aggódik, az egy ilyen mindennapos tünetből is azt a következtetést vonja le, hogy biztosan valamilyen daganatos megbetegedéssel küzd, és csak hónapjai vannak hátra. 

Csak komoly betegségektől félnek

Akad olyan egészségszorongó, aki azonnal orvoshoz fordul, ám amikor a kezében tartja a negatív leleteket, az sem nyugtatja meg igazán. Ugyanis nem tudja kiűzni a fejéből a gondolatot, hogy valamilyen szörnyű baj vár rá. Ráadásul, mivel az aggodalma folyamatosan működteti a stresszért felelős hormonokat, egy idő után valóban valamilyen fizikai tünetet fog produkálni. Az agy ugyanis nem tud különbséget tenni a valós veszély és az általunk generált, képzelt stresszhelyzet között.

Hiába a megnyugtató diagnózis, a szorongás megmarad
Fotó: kupicoo / Getty Images Hungary

Esetükben pedig legtöbbször a félelem valamilyen komoly betegséggel kapcsolatos; általában extrém módon rettegnek a ráktól, a HIV-fertőzéstől, a stroke-tól vagy a demenciától, viszont attól nem szoronganak, hogy eltörik a lábuk, vagy influenzásak lesznek. Az egészségszorongás másik véglete az, amikor még a kötelező szűrővizsgálatokra se megy el, nehogy valami kiderüljön. Ám mivel félelme miatt kerüli az orvosokat, előfordulhat, hogy olyan betegségek hatalmasodnak el rajta, amelyet akár meg is lehetett volna előzni, ha korábban látja szakember.

Az egész életükre rányomja a bélyegét

Az egészségszorongó nem keverendő össze a hipochonderrel. Utóbbinak ugyanis elég, ha hall egy betegségről, már tudja is produkálni a tüneteket, míg előbbi akkor is aggódik, ha amúgy nincsen semmilyen jele, hogy valamilyen kór támadta meg. A félelem széles skálán mozoghat, attól függően, hogy éppen milyen élethelyzetben van. Ha sok a feladata, és nincs ideje magát figyelni, akkor nyugvópontra érkezik, ám abban a pillanatban, hogy saját maga kerül a fókuszba, fellángol a szorongás saját – vagy éppen szerettei – egészsége miatt. Sajnos, ez az amúgy is fojtogató helyzet gyakran egyéb betegségekkel, például kényszerességgel vagy pánikbetegséggel társul. Egy idő után pedig az egész életére hatással lesz a folytonos szorongás: rosszabbul alszik, nem tud megfelelően enni, vagy többet hiányzik a munkahelyéről, hiszen ideje tetemes részét orvosi várótermekben tölti.

Gyakran az egészségszorongás miatt már aludni sem tudnak a betegek
Fotó: Ems-Forster-Productions / Getty Images Hungary

Egy amerikai adat szerint az ottani társadalom nagyjából 4-5 százalékára jellemző az egészségszorongás, de a kutatók úgy gondolják, valószínűleg ennek a számnak inkább a kétszerese vagy akár háromszorosa közelebb van a valósághoz. Meglepő módon, a szorongásos betegségek sokkal inkább a nőkre jellemzőek, de az egészségszorongás ugyanolyan arányban sújtja a férfiakat, mint a nőket. A koronavírus-járvány pedig tovább súlyosbította azok állapotát, akik amúgy is hajlamosak voltak az egészségük miatt aggódni, hiszen évekre a mindennapjaik részévé vált egy olyan járvány, amely naponta szedett halálos áldozatokat. 

Az egészségszorongást ritkán ismerik fel 

Természetesen az, hogy odafigyelsz az egészségedre, nem jelenti azt, hogy egészségszorongó lennél. Sőt, az is fontos, hogy ha valamilyen tünetet érzékelsz, akkor mindenképpen menj el az orvoshoz. Ha azonban teljesen normális tüneteket – például, hogy elaludtad a karod, és ezért zsibbad – a közelgő szívinfarktus jelének veszel, akkor érdemes elgondolkodni, hogy talán túlreagálod a helyzetet. 

A legnagyobb probléma, hogy az egészségszorongók általában nem gondolják, hogy túlzott a félelmük a betegségektől, sőt, gyakran azt hiszik, hogy valóban betegek, és valamit az orvos nem lát az ultrahangfelvételen, vagy elcserélték a leletét. Fontos tudni, hogy az ilyen típusú szorongástól szenvedők gyakran nem a saját, hanem a számukra legfontosabb szeretteik, például a gyerekeik egészségét is folyamatosan monitorozzák, és őértük is kétségbeesetten aggódnak.

Sokszor nemcsak a saját, de a szeretteik egészségéért is aggódnak
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Az egészségszorongásra való hajlamot növelheti, ha valaki amúgy is érzékeny alkat, vagy akadt szorongó a családban, esetleg a szerettei közül volt, aki súlyos betegségben szenvedett, vagy emiatt vesztette el. Az nem megoldás, ha a kétségeikre az a válaszunk, hogy semmi okuk aggódni, hiszen nincsen semmi bajuk. Inkább érdemes arra biztatni őket, hogy próbálják meglelni aggodalmaik gyökerét, és azt feldolgozni, esetlegesen szakember segítségével

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.