Komoly veszélyre figyelmeztetnek ezek a bőrelváltozások: a szemed is veszélyben lehet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Apró szépséghibának tűnhetnek a bőrünkön megjelenő különféle foltok, kinövések, amik ártalmatlan kinézetük miatt általában meg is maradnak, hiszen ki gondolná, hogy az apró, akár színtelen kis bőrlebenyek veszélyesek volnának. Fokozott jelenlétüket azonban komoly betegségek előfutárának tekintik a kutatók.

Az anyajegyek, szemölcsök és fibrómák váratlanul és előzmény nélkül alakulnak ki bőrünkön, sokszor észre sem vesszük eleinte őket. A legfrissebb kutatások szerint azonban kiváló jelzőrendszerként akár olyan krónikus betegségek előfutárai lehetnek, mint például a diabétesz. Mutatjuk, mire figyelj, ha ezt tapasztalod a bőrödön. 

Több százezer cukorbeteg él jelenleg hazánkban, jelentős részük a 2-es típusú verziójában érintett. A szervezet szénhidrát-anyagcseréjében bekövetkező zavar azonban testünk egészére nézve is hatással lehet, komoly szövődményeket okozva. Az időben fel nem ismert vagy nem megfelelően kezelt diabétesz miatt károsodhatnak az erek, kialakulhatnak neurológiai és immunológiai panaszok is, de akár súlyos szemészeti és bőrgyógyászati problémák is felmerülhetnek. 

A cukorbetegséget bőrünk állapota is előre jelezheti
Fotó: MajaMitrovic / Getty Images Hungary

A bőrünk jelzi a bajt

A bőrgyógyászat és a cukorbetegség kapcsolatát vizsgáló, friss kutatás szerint a testünkön megjelenő foltok és bőrkinövések alapján sokkal hamarabb kimutatható a később komoly betegséggé váló inzulinfeldolgozási zavar. 

A cukorbetegség egyik tünete a bőr regenerálódási képességének nehézsége, a sebgyógyulási folyamatok lassulása és a sérülések felülfertőződése. A diabéteszes emberek fokozottan veszélyeztetettek a bakteriális és gombás fertőzések kialakulásában is, melyeket sokszor csak gyógyszeres terápiával sikerül elmulasztani. 

Mivel a cukorbetegek fokozott vízveszteségre hajlamosak, bőrük is szárazabb, ami már önmagában előrevetíti a fertőzések kialakulásának lehetőségét. Nem véletlenül hangsúlyozzák a diabetológiákon, hogy az érintetteknek tényleg sokkal hamarabb, fokozott figyelemmel kell orvost felkeresni a panaszaikkal, mint az egészséges anyagcseréjű embereknek. A bőrük ugyanis nem gyógyul olyan mértékben a betegség kialakulása után, mint korábban.

Gyakori a sebek és bőrelváltozások kialakulása a végtagokon és a hajlatokban is, így ezek nemcsak esztétikai gondokat okoznak, hanem a mindennapi életet is kellemetlenné teszik. 

Egyes bőrgyógyászati bajok ráadásul képesek magát az alapbetegséget, a diabéteszt is előre jelezni. Ha rendszeressé válnak rajtunk az alábbiakhoz hasonló, feltűnő, színes foltok, irány a bőrgyógyász, az ez irányú kutatások szerint akár évekkel előre is kiderülhet, veszélyeztet-e bennünket a diabétesz. 

Sötétebbé válik a bőr a nyakon vagy a hajlatokban, ha gond van az inzulinszinttel
Fotó: Rungrudee / Getty Images Hungary

Magas inzulinszint következményeként a nyakon, a hónaljban vagy ágyékunk környékén megvastagodhatnak a bőr pigmentsejtjei, látványos színezetet adva a bőrfelszínnek. Az acanthosis nigricansnak nevezett bőrelváltozás az egyik legjellemzőbb korai tünete az inzulinszint változásának.

Lassan múló, színes foltok jelenhetnek meg testünkön
Fotó: Luca Piccini Basile / Getty Images Hungary

A magas vércukorszint következtében a pirosas, rózsaszínes, de akár a bőr árnyalatával azonos színű kinövések is keletkezhetnek rajtunk, Ezek az apró dudorok, a granuloma annularék is előre mutathatják, hogy anyagcserénkkel valami baj van.

A szemkörnyéki koleszterincsomók is a bajt jelzik előre
Fotó: Phynart Studio / Getty Images Hungary

A szemhéj és a szem környéke is előre jelezheti a baj kialakulásának veszélyeit, de akár azt is, ha már ismert a diabétesz, de nem kezeljük megfelelően. A xanthelasma nevű probléma esetén a szemen és a szemhéjon sárgás foltok, illetve csomók alakulnak ki, egyfajta koleszterinlerakódásként. Méretüktől függően, szélsőséges esetben a látást is akadályozhatják. 

Az eleinte apró foltok egyre nagyobbá állnak össze
Fotó: schankz / Getty Images Hungary

Sok esetben együtt jár a diabétesszel az anecrobiosis lipoidica nevű bőrrendellenesség is. A kemény, pattanásnak tűnő, sárga vagy vöröses dudorok egybefüggő foltokat is kialakíthatnak bőrünkön. 

A hosszú távon magas vércukorszint a fenti bőrelváltozások jelenléte nélkül is képes bőrünkre hatni. A betegség következtében rosszabbodó keringési zavarok akár fekélyeket is kialakíthatnak, ezért ha már ismert számunkra, hogy érintettek vagyunk a cukorbetegségben, szükség lehet a rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzésekre is a célzottan a vércukorszintünkre ható terápia mellett. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.