Így szabadulj meg a strandon összeszedett szemölcstől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nyáron, rekkenő hőségben mindannyian szívesen időzünk a vízparton. A meleg, nedves környezet viszont ideális számos kórokozónak – köztük a szemölcsöt okozó vírusnak. Lássuk, mit tehetünk, hogy elkerüljük ezt a kellemetlenséget, és hogyan szabaduljunk meg tőle, ha már megtörtént a baj!

A fürdők, strandok és uszodák többféle veszélyt rejtenek: szemölcsöket, valamint gombás és bakteriális bőrfertőzéseket is gyakrabban kapunk el nyáron. Egy görög kutatás, amely vízi sportokat űző atlétákat vizsgált, kimutatta, hogy minden ötödik sportoló megfertőződik évente legalább egyszer valamilyen típusú szemölccsel. A fertőzések előfordulása nyáron a legmagasabb, négy-ötszörös az esetszám a téli időszakhoz viszonyítva.

Ezzel kapcsolatban dr. Kósa Péter, az Affidea Magyarország bőrgyógyász szakorvosa elmondta: „Gyakran mezítláb járkálunk a vizes padlón a közös zuhanyzókban, a strandokon, ahol nagyon könnyű megfertőződni szemölcsökkel. Az ezt okozó vírusok ugyanis életképesek maradnak egy ideig a vizes felületeken, s ha egy szemölccsel rendelkező ember sétál végig a padlón, akkor a bőrfelületéről vírusok kerülnek a csempére. Ezek a bőrünkön lévő apró mikrosérüléseken keresztül behatolhatnak a bőrbe, és ott szemölcsöt alakítanak ki.”

Érdemes papucsot viselni a strandon: így kevésbé valószínű, hogy szemölccsel kell bajlódnunk a későbbiekben
Fotó: landscape nature animals and t / Getty Images Hungary

Alapszabályok strandoláshoz

Ahhoz, hogy a vízparti pihenés valóban önfeledt kikapcsolódás legyen, és utána se kelljen orvoshoz járkálni valamilyen bőrfertőzéssel, érdemes tehát néhány alapszabályt betartani. Viseljünk papucsot, ha strandra megyünk, gyakran mossunk kezet, soha ne használjunk másokkal közös törülközőt, és ügyeljünk bőrünk épségére: a kiszáradt, berepedezett bőrön át, vagy egyéb, mikroszkopikus sérüléseken keresztül hamar bejutnak a kórokozók testünkbe. A különböző tusfürdők, szappanok, a medencevízben lévő fertőtlenítőanyagok leválasztják a bőr természetes zsírrétegét, ezért nyáron is fontos, hogy figyeljünk bőrünk hidratáltságára.

Ha valaki rendszeresen sportol, akkor edzés után mindenképpen szakítson időt a zuhanyzásra: a verejték ugyanis remek táptalaj a gombák és baktériumok szaporodásához, amely bőrproblémákhoz vezethet. Talán nem gondolnánk rá, de a tartósan viselt, vizes, műszálas fürdőruha is képes irritatív kontakt bőrgyulladást okozni: az állandó dörzsölődés irritálja a bőrfelületet, ami egy idő után vörössé válik, esetleg hámlani vagy viszketni kezd, súlyosabb esetben akár fel is hólyagosodhat. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy a vizes fürdőruhát fürdés után minden esetben cseréljük szárazra, különösen akkor, ha egy vagy több hétig nap mint nap strandolunk.

Nem valószínű, hogy magától elmúlik

A szemölcsök többfélék lehetnek, a leggyakrabban előforduló közönséges szemölcs (verruca vulgaris) sokszor a tenyéren vagy a talpon jelentkezik, de egyébként a test bármely területén előfordulhat. Tipikusan kerek vagy félgömb alakú, felszíne pontozott, és vaskos szaruréteg jellemzi. Nem fáj (csak ha megsérül), nem viszket, nem okoz gyulladást, viszont magától ritkán múlik el, és igen fertőző. Ezért, ha észrevesszük, hogy megfertőződtünk, jobban tesszük, ha nem várunk: idővel ugyanis újabb és újabb szemölcsök alakulhatnak ki a fertőzés miatt.

A szemölcsirtás 3 módja

Ma már többféle otthoni ecsetelőkészítmény is használható. „Főleg kisebb szemölcsöknél érdemes megpróbálni a szemölcsirtó ecsetelőknek a használatát” – véli dr. Kósa Péter. „Ezek hátránya, hogy kitartást igényelnek. Szinte biztos, hogy egy-két ecsetelés után nem fog elmúlni a szemölcs, előfordulhat, hogy hónapokon át kell kenni, de léteznek erősebb készítmények is, amelyek vénykötelesek. Az ecsetelők nagy előnye, hogy közel fájdalommentesen el lehet mulasztani a panaszt.”

A szakember szerint fontos arra odafigyelni, hogy az ecsetelés önmagában nem elég: „Nemcsak ecsetelni kell a szemölcsöt, hanem az elszarusodó, kemény részt valamilyen módszerrel el is kell távolítani. Ellenkező esetben a készítmények mindig csak a szemölcs tetejét fogják elérni, a mélyebben lévő bőrterületeket nem. Az ecsetelés mellett egy kisollóval legalább hetente távolítsuk el a szemölcs tetejét, így jelentősen meggyorsíthatjuk a gyógyulást. Az ecsetelőknél további probléma, hogy a környező bőrt is kimarja. Ezt úgy lehet megelőzni, hogy egy kis fülpálcikával zsíros testápolót kenünk a szemölcs széleire, és ezt követően alkalmazzuk az ecsetelőt” – javasolja a szakember.

Ha különösen makacs vagy nagy méretű szemölcstől szenvedünk, szóba jöhetnek további kezelési módok is. „A második, ennél már komolyabb beavatkozásnak számító eljárás a fizikai roncsolás” – mondta el dr. Kósa Péter. „Ez lehet bőrgyógyászati rendelőkben végzett folyékony nitrogénes, lézeres kezelés, vagy akár égetéses eljárás, mindegyik hatékonyan alkalmazható. Kisebb szemölcsöknél többnyire elegendő egy-egy alkalom, de a nagyobbaknál általában többszöri kezelést kell alkalmazni a teljes gyógyulás érdekében. A harmadik módszer a szemölcs sebészeti kivágása. Nagy előnye, hogy ez egyszerű beavatkozás, egyetlen alkalommal is sikeresen eltávolítható a szemölcs, ugyanakkor előfordulhat, hogy a seb heggel gyógyul” – figyelmeztet a szakember.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.