A világ egyik legnépszerűbb italát a malária kezelésére használták

Olvasási idő kb. 3 perc

Ugye, te sem gondoltad volna, hogy épp egy szúnyogok által terjesztett fertőző betegség hívta életre a világ egyik legnépszerűbb üdítőitalát? Ez a parazita okozta kór nem más, mint a malária, ami még napjainkban is évente körülbelül több százezer embert öl meg. Jó hír azonban, hogy a malária kininnel, a tonik fő összetevőjével gyógyítható.

Az emberi leleményesség pedig határtalan, így elődeink gyorsan kitalálták, hogyan tehetnék a kesernyés ízű tonikkal folytatott gyógykezelést élvezetesebbé. Ezért csupán csak az íze végett töltöttek hozzá egy kis gint. Az így megszületett gin-tonik a világ szinte bármelyik bárjában megtalálható.

Először csak szódával és cukorral ízesítették

A spanyolok már a 17. században használták a malária elleni kezelésre a kínafa vagy más néven kininfa kérgéből származó kinint, miután a mai Peru, Bolívia és Ecuador őslakosaitól elsajátították a gyógymódot. Az 1700-as években egy skót orvos, George Cleghorn be is bizonyította, hogy a kinin valóban felhasználható a malária kezelésére. 

A malária több száz éve szedi áldozatait a trópusi területeken
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

A 19. század elején Indiában és a brit birodalom más trópusi területein az orvosi kinint a malária megelőzése érdekében már a brit tisztviselőknek és katonáknak is ajánlották, akik szódával és cukorral keverték össze a kinint, hogy mérsékeljék keserű ízét. 

Az így kapott tonizáló vízből született meg a tonik üdítőital.

Az első kereskedelmi forgalomban kapható tonikvizet 1858-ban állították elő, miután a Pitt & Co. tulajdonosa, Erasmus Bond szabadalmaztatta. A ginből és tonikból kevert ital szintén a brit gyarmati fennhatóság alatt álló Indiából származik. Az itt állomásozó brit katonák és tisztviselők ginnel és egyéb összetevőkkel keverték össze a malária gyógyítására szánt kininport, hogy a keserű gyógyszert ízletesebbé tegyék. A gin-tonikról 1868-ban az Oriental Sportmagazinban jelent meg az első olyan ismert feljegyzés, amely már nem gyógyszerként, hanem frissítő koktélként ír a lóversenyeket látogató nézőknek a frissítő italról.

Szívritmuszavarra nem ajánlott

A kinin egy keserű vegyület, melyet eredetileg malária elleni gyógyszerként fejlesztettek ki. A kinin- vagy kínafa, melynek kérgéből kivonják, leggyakrabban Dél-Amerikában, Közép-Amerikában, a Karib-tenger szigetein és Afrika nyugati partjainak egyes részein található. A kinin kulcsfontosságú volt a 20. század elején a Panama-csatornát építő munkások halálozási arányának csökkentésében.

A kinin kis mennyiségben van jelen az üdítőitalokban, így nem káros az egészségre
Fotó: Steve Lupton / Getty Images Hungary

A kinin, ha kis adagokban van jelen a tonikvízben vagy -üdítőben, biztonságosan fogyasztható. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) engedélye szerint a tonikvíz legfeljebb 83 ppm kinint tartalmazzon, mivel a kinin mellékhatásokat okozhat.

Napjainkban a tonik üdítőital kinintartalma minimális, és ennél sokkal hatékonyabb maláriaellenes gyógyszereket fejlesztettek ki, de a kinin közeli rokonát, a kinidint még mindig gyakran használják szívritmuszavarok kezelésére antiaritmiás gyógyszerként. A két vegyület ugyanis csak az egyik kémiai csoport helyzetében tér el egymástól: a kinin egy OH-csoporttal rendelkezik, amely a kinidinben az ellenkező irányba mutat. Mindez elegendő ahhoz, hogy a gyógyszer funkcióját maláriaellenesről antiaritmiásra változtassa.

A fentiek miatt manapság az emberek néha tonikot isznak a keringési vagy idegrendszeri problémákkal összefüggő éjszakai lábgörcsök kezelésére.

Ez azonban nem ajánlott. A kinint továbbra is kis adagokban adják be a malária kezelésére a trópusi régiókban.

A kinin előnyei és felhasználása

A kinin elsődleges előnye a malária kezelése. Nem a malária megelőzésére, hanem a betegséget okozó parazita megölésére használják, és tabletta formájában adják. 

Naponta két liter tonikot kellene meginnunk ahhoz, hogy a kinin mellékhatását tapasztaljuk
Fotó: agrobacter / Getty Images Hungary

A kereskedelmi forgalomban kapható üdítőitalban lévő kinint bőségesen hígítják, így nem valószínű, hogy súlyos mellékhatásokat okozna bárkinek is. Ha mégis kivált valamiféle reakciót, az hányinger, gyomorgörcs, hasmenés, hányás, fülcsengés, zavarodottság vagy idegesség lehet. Ezek ugyanis a gyógyszerként alkalmazott kinin gyakoribb mellékhatásai. A kininnel kapcsolatos legsúlyosabb lehetséges mellékhatások közé tartoznak a vérzési problémák, a vesekárosodás, a szívritmuszavar és a súlyos allergiás reakció.
Ezek a reakciók elsősorban a gyógyszer formájában bevehető kininhez kapcsolódnak. Ahhoz, hogy egynapi adag kinint elfogyasszunk tabletta formájában, körülbelül két liter tonikot kellene naponta meginnunk.

Ettől függetlenül a tonik üdítőital fogyasztását nem javasolják azoknak, akik szívritmuszavarral küzdenek, alacsony a vércukorszintjük, terhesek, vese- vagy májbetegségben szenvednek, illetve gyógyszert szednek, például vérhígítót, antidepresszánst, antibiotikumot, antacidokat és sztatinokat.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.