Gazként irtják ezt a növényt, de már rákellenes hatására is fény derült

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyik legerősebb méregtelenítő hatású növényünk kiváló vértisztító és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Kutatási eredmények szerint a prosztatát érintő betegségek, köztük a prosztatarák ellen is hatásos lehet.

Ezt a vadon zöldellő gyógynövényt szinte minden árokparton megtaláljuk, de el is kerüljük messziről. Pedig ehető és iható formában is elfogyaszthatnánk, ugyanis az egészségünkre nézve számtalan pozitív hatással rendelkezik.

Csípős levelei egy pillanat alatt kiütésekkel boríthatják testünk minden pontját, de elfogyasztva rengeteg bajra adhat gyógyírt. Az ősidők óta ismert csodaszert annak ellenére használják még külsőleg is rengetegen, hogy mennyire kínzó következményekkel jár a csípése. A csalán ugyanis nemcsak ízületi bántalmak esetén segíthet rajtunk, de a szezonális allergiát és a prosztatarákot is gyógyíthatja!

Már a római katonák is bedörzsölték magukat a levelével, a hideg ellen így védekeztek
Fotó: pappamaart / Getty Images Hungary

Csalánra találva

A szívforma, tüskés levelekkel az égbe törő gyógynövény jótékony hatásait már az ókori Egyiptom és a Római Birodalom polgárai is rendszeresen használták orvosságként. Az ókori civilizációk gyógyítói számtalan betegségre felhasználták leveleit, teáját és kiáztatott összetevőit. A római legionáriusok egyenesen imádták, hiszen hadjárataik során sokszor kellett a megszokottnál alacsonyabb hőmérsékletű terepen harcolniuk vagy szolgálatot teljesíteniük. Bevett szokássá vált közöttük, hogy a csalánlevelet bőrükbe dörzsölve melengették kihűlt végtagjaikat, s ébren maradni is segített a csípős érzés. Mérgezések, kígyómarások enyhítésére is alkalmazták, leveléből pedig már akkoriban is vízhajtó teát főztek.

A csalánból készült főzet ugyanis fokozottabb kiválasztásra serkenti a vesét, eltávolítja a szervezetből a mérgeket, salaktalanít és vértisztító hatással bír azáltal, hogy csökkenti a vér húgysavszintjét. 

A növény pihés-szúrós levelei rengeteg vitamint tartalmaznak, melyek nyers formában is beépülnek a szervezetünkbe, ha csalánt eszünk. Gazdag számtalanféle B-, valamint A-, C- és K-vitaminban, s olyan ásványi anyagokban, mint például a kalcium, a vas, a magnézium, a foszfor vagy a kálium. Egyaránt találunk benne immunerősítő és az izmok növekedését serkentő linolsavat, a premenstruációs fájdalmakat csökkentő hatású linolénsavat és egyéb, a szervezet működését támogató zsírsavakat is.

A prosztata betegségei, például rákos elváltozásai minden második 50 év feletti férfit érintenek. A csalán megoldás lehet számukra
Fotó: MartenBG / Getty Images Hungary

Számos összetevője antioxidáns hatású, de képes a vérnyomást is csökkenteni azáltal, hogy javítja testünk nitrogén-oxid-termelését, s tágítja az ereket. Képes a szívizom ellazítására is. Jelenleg is vizsgálják a cukorbetegek ellátásában való használhatóságának határait, állatok esetében ugyanis már bebizonyosodott, hogy hatékonyan kezelhető vele az inzulinszint. Nemrég ráadásul rájöttek arra is, hogy komoly szerepe lehet a szinte gyógyíthatatlannak hitt prosztatarákos kezelésekben. Az eddig is ismert volt, hogy az időskori prosztatamegnagyobbodásos gondok esetén a csalánfogyasztás képes megállítani a betegséget súlyosbító folyamatokat azáltal, hogy közvetlenül hat a tesztoszterontermelésre, de az Università di Bologna kutatói ennél is tovább jutottak. 

A férfibajok gyógyítója

Olyan prosztatabetegségek gyógyításában vizsgálták a csalán és néhány egyéb, szintén évszázadok óta elterjedt gyógyhatású növény és a belőle készült kivonatok hatásait, mint például a jóindulatú hipertrófia, a prosztatagyulladás és a krónikus kismedenceifájdalom-szindróma, s egyértelműen pozitív eredmények születtek a vizsgálatok végén. 

A rák ellen már az étrendünkkel is sokat tehetünk
Fotó: CCat82 / Getty Images Hungary

A korábbi epidemiológiai felmérésekből már ismert volt, hogy az étrend milyen fontos szerepet játszhat a prosztatát érintő rákos betegségek előfordulásának megelőzésében, ezért merült fel az antioxidánsokban bővelkedő csalán beépítése a rákos férfiak étrendjébe is. Mint kiderült, egyéb terápiákat kiegészítve egyfajta védőfaktorként működhet a prosztatarák ellen. Kiderítették azt is, hogy magas zsírsavtartalma miatt gyulladáscsökkentő és neuroprotektív hatással bír, ami szintén esélyt adhat a daganatos prosztatával élő betegek gyógyulására. 

Ha megesszük, akkor is csíp?

A csalánt leginkább szárított formában, teaként fogyasztjuk, forrázata szerencsére egyáltalán nem csípős. De akár főzve, főzelékként vagy levesként, akár pesztóba darálva esszük majd, nem kell amiatt aggódnunk, hogy a nyelvünk csalánkiütéses lesz majd tőle. Izgalmas ízkombinációt adhat zsenge hajtásainak csalánmézként való felhasználása is. A gasztronómia tágas palettájának minden szegmensében megállhatja a helyét ez az egész országban számolatlanul az égbe törő növény, úgyhogy gazdaságos módon kísérletezgethetünk vele.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.