Kiderült, mi az oka annak, hogy megőszülünk

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem tudni, kinél mikor kezdődik, az viszont egyre biztosabbak tűnik, hogy az őszülés nem csak genetika. Egyre több kutatás foglalkozik a témával, amelyek közelebb visznek a jelenség megértéséhez. A legfrissebb tanulmány például már azt is kiderítette, hogy miért lesznek fehér hajszálaink, sőt a kutatókon az sem fog múlni, hogy megtudják, hogyan állítható meg a folyamat.

Noha már korábban sikerült azonosítani a korai őszülés génjét, és egy korábbi kutatásból az is kiderült, hogy a stressz hatással lehet a hajszálaink színére, egy friss felmérésnek hála, most már azt is tudjuk, mi okozhatja az őszülést. Ha igaz a tudósok mostani feltételezése, akkor az sem kizárt, hogy megállítható, sőt vissza is fordítható a hajunk öregedése.

Csökkent aktivitás

Ahhoz, hogy megértsük az őszülés lényegét, szükség van egy gondolatnyi biológiára. Tudnunk kell hozzá, hogy ez egy összetett folyamat, amely során nemcsak a hajunk színe, hanem a minősége is más lesz. A melanocita sejtek által termelt pigmentek, vagyis a melanin határozza meg, hogy milyen színűek a tincseink. Ha azonban egyre több a fehér hajszálunk, az már azt jelzi, hogy ezeknek a pigmenttermelő sejteknek egyre csökken az aktivitása.

Az őszülés során nemcsak a hajunk színe, hanem a minősége is megváltozik
Fotó: Halfpoint / Getty Images Hungary

Megrekedt őssejtek

A NYU Grossman School of Medicine az új kutatásában az egerek bőrében és emberekben is megtalálható, a haj természetes színéért felelős, úgynevezett melanocita őssejtekre összpontosított, amely őssejtek képesek a növekedési rekeszek közötti átjárásra, ide-oda mozogva a tüszőkben. 

Kiderült, hogy az őszülés akkor kezdődik, amikor ezek az őssejtek megrekednek, így elveszítik a mozgási, valamint az érési és a hajszínt fenntartó képességüket.

Ennek mentén azt is megállapították, hogy a hajszálak öregedésével és hullásával, majd az újbóli növekedésével egyre több melanocita reked meg, amelyek így nem tudnak sem sokszorozódni, sem visszautazni az eredeti helyükre, ahol bizonyos fehérjék arra ösztönöznék, hogy pigmentsejtekké regenerálódjanak.

Visszafordítható a folyamat?

A kutatást vezető Qi Sun, a NYU Langone Health munkatársa szerint a tanulmányuk nemcsak hozzájárul a melanocita őssejtek hajszínező működésének alapvető megértéséhez, hanem az újonnan felfedezett mechanizmusok felvetik annak a lehetőségét is, hogy a melanocita őssejtek az egerekéhez hasonlóan ugyanolyan elhelyezkedésűek lehetnek az emberben is. 

Idézőjel ikon

„Ha ez így van, akkor ez egy lehetséges út lehet az emberi haj őszülésének visszafordítására vagy megelőzésére azáltal, hogy segít az elakadt sejteknek újra mozogni a fejlődő szőrtüszőrekeszek között.”

„Felráznák” a pigmenteket

Mayumi Ito, a NYU Langone sejtbiológiai tanszékének professzora szerint az eddigi kutatási eredményeik tehát arra utalnak, hogy a melanocita őssejtek mozgékonysága és fejlődése kulcsfontosságú a haj egészségének és színének megőrzésében. A jövőben arra készülnek, hogy megvizsgálják az őssejtek mozgékonyságának helyreállítási lehetőségeit annak kiderítésére, hogy hogyan lehetne újratermelődésre ösztönözni a pigmenttermelő sejteket. 

Tudósok a jövőben azt vizsgálják, hogyan állítható meg az őszülés
Fotó: triocean / Getty Images Hungary

Étrendi változások

Amíg nem találnak rá az őszülés „ellenszerére”, a szakemberek szerint addig is sokat tehetünk hajszálaink eredeti színének megőrzéséért. Noha a genetikát megváltoztatni nem lehet, jó tudni, hogy néhány életmódbeli változással igenis sokat lehet tenni az őszülés ellen. Úgy vélik ugyanis, hogy a hajkoronánk állapotát nagyban befolyásolhatja az étrendünk.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.