Sokáig irtották ezt a növényt, pedig a rákot és szívbetegségeket megelőző hatása kimagasló

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha a mesterséges intelligenciát kérdezzük, kiderül, hogy van egy növény, ami egyszerre étvágygerjesztő és vérnyomáscsökkentő hatású, erősíti az immunrendszert, és jó hatással van a gyomornedvekre is. Olyan kénalapú vegyületeket tartalmaz, ami nagyon sokat segít a rákos megbetegedések kialakulásának megelőzésében. Talán az egyik legsokoldalúbb európai virágféle.

Vannak olyan növények, melyeket rendszeresen észreveszünk a boltban, mégsem vásároljuk meg, mert nem tudjuk, mire jó, hogyan is tudnánk elkészíteni. Érdemes azonban néha próbát tenni, és új ízeket, új vitaminforrásokat felfedezni, nemcsak azért, mert ízlésünk az évek során komoly változásokon mehet keresztül, hanem azért is, mert azzá válunk, amit megeszünk.

Elnevezésével ellentétben nem a tövises kapricserje bogyóját, hanem az apró, bogyóformájú virágbimbót fogyasztjuk, amikor kapribogyót eszünk. Annak ellenére, hogy gyógyhatásairól már a krisztusi időkben megemlékeztek, évszázadokig afféle gyomnövénynek tartották, mely ellen védekezni is igyekeztek. A falak repedéseiben, törmelékek között is gyökeret eresztő, indáival mindenen keresztülkúszó fás cserje ugyan finom és egészséges termést hoz, de ha rossz helyen nő, könnyen erodálhatja épített környezetünket. 

Hosszú időn keresztül csak megtűrt növény volt a tövises kapri, pedig virága a rák ellen is hatásos
Fotó: Redaco / Getty Images Hungary

Borsónyi bogyókban rengeteg vitamin

Ez az ambivalencia lett a kapri veszte is egy időre. Hiába fogyasztásának számtalan előnye, a talajjal szembeni igénytelensége, a fagy- és szárazságtűrő növénynek mégsem sikerült elterjednie a mediterráneumon túl, pedig Európa sokkal nagyobb részén otthonosan érezné magát. Időbe telt, mire újra felfedezték számtalan jótékony tulajdonságát. 

A kapribogyónak nevezett bimbók dúskálnak a B-vitamin számtalan formájában. Egyaránt megtalálható benne a B1-, B2-, B3-, B5-, B6-vitamin mellett A-, C-, E-, J- és K-vitamin is. Bármilyen aprócska is, ásványi anyagokban is bővelkedik: a mangán, a vas, a magnézium mellett kiemelkedő mennyiségű réz van benne. 

Kiváló szódiumforrás. Ha egyszer rászántuk magunkat, és megkóstoltuk, érdemes emiatt a mennyiséggel vigyázni, hiszen a sótartalmú vegyület túlzott fogyasztása köszvényt vagy ízületi gyulladást okozhat

Többféle méretben kapható, de mind ugyanolyan egészséges
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A kapribogyó héjában jelentős mennyiségű kaparirutint találhatunk. Ez a keserűglükozid vízhajtó és reumaellenes tulajdonságokkal rendelkezik, ugyanis megszabadít a szervezetben felhalmozódott felesleges folyadékmennyiségtől, és a vérnyomást is képes szabályozni. 

A kis bimbók rendszeres fogyasztása mellett szól, hogy mindezek mellett béta-karotint, filátokat és flavonoidokat is tartalmaz. Utóbbiak közül talán a legfontosabb a kvercetin, ez az antioxidáns ugyanis remek érvédő, képes elősegíteni az érfalak rugalmasságának megtartását, és megelőzi az artériákban keletkező plakkok kialakulását is. Segítségével az érfalak megtartják rugalmasságukat. Szív- és érrendszeri megbetegedések esetén kifejezetten ajánlott néha elmajszolni pár szemet. A hazai polcokon fellelhető, pácolt formája kimondottan alkalmassá teszi erre, ráadásul a pácolás megnöveli a kapribogyók kvercetintartalmát. 

De nem csak ereinkre és a velük kapcsolatos betegségekre jelenthet gyógyírt. Nagy mennyiségben tartalmaz A-vitamint, mely az antioxidánsokkal kiegészülve az egészséges látás szempontjából is nagyon előnyös, segít a szemproblémák és a szemet érintő rákos megbetegedések kezelésében is. A bonyolult nevű aldóz-reduktáz-inhibitor, mely szintén jelen van benne, meggátolja a szürke hályog kialakulásának lehetőségét is.

Ételeink nagy részének jót tesz, ha pár szem kapribogyóval fűszerezzük
Fotó: The Washington Post / Getty Images Hungary

Hogyan lesz a virágból étel?

Az éretlen rügyeket először napon szárítják, majd ecetben, sós lében, borban vagy sóban pácolják, hogy zöldborsó nagyságú golyóvá váljanak. A pácolással nő kvercitintartalmuk, de ízük is változik, a zöld olívabogyóhoz hasonló csípős, citromos ízt kapnak a kis gömbök. Méret szerint szelektálják, a borsótól az olívához hasonló nagyságú szemek külön kerülnek csomagolásra. Kiváló ízt adhatnak a legváltozatosabb ételeinknek, fűszerezhetünk vele halakat, pörkölteket, mártásokat és tésztaételeket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.