Ha ezt az ételt eszed, rémálmod lesz: legenda vagy valóság?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Itt a tudomány válasza arra, hogy van-e összefüggés a sajtfogyasztás és a rémálmok között.

Talán te is hallottad, hogy késő este már nem szabad sajtot enni, mert rémálmaid lehetnek tőle. Ezért gyakran a kéksajtot jelölik meg bűnösként, azt állítva, hogy baktériumkultúrái megzavarhatják az álmokat. De van ennek tudományos alapja? Lássuk, mit lehet kihámozni a kutatásokból.

Okozhat rémálmokat a sajt?

Bár rengeteg elmélet létezik, amely azt boncolgatja, hogy a sajtfogyasztás miért okozhat rémálmokat, egyelőre kevés tudományos bizonyíték van, ami hitelt érdemlően alátámasztaná ezt. A leggyakrabban idézett 2005-ös kutatás során 200 önkéntest kértek fel, hogy lefekvés előtt egyenek meg 19 gramm sajtot, majd készítsenek feljegyzéseket tapasztalataikról.

Egyetlen résztvevőnél sem jelentkeztek rémálmok, de az eredmények azt sugallták, hogy a különféle típusú sajtok különféle jellegű álmokhoz vezethetnek.

A Red Leicester például a megkérdezettek 65 százalékát az iskolában töltött időkbe repítette vissza, míg a brie sajt a nőknél pihentető képsorokat, a férfiaknál pedig rejtélyes álmokat hozott elő.

A rémálmokért a kéksajtot hibáztatják, de más sajtok is kihatással lehetnek az álmokra
Fotó: Prostock-Studio / Getty Images Hungary

Annak ellenére, hogy a tanulmányt soha nem publikálták lektorált tudományos folyóiratban, és végkövetkeztetése nem vágott egybe az alapfelvetéssel, a média felkapta a témát, ami azt az elképzelést erősíthette az emberekben, hogy a sajt és álmok között tényleg kapcsolat lehet.

Egy másik, széles körben idézett történet 1964-ben jelent meg a British Medical Journalben. Ebben valaki arról számolt be, hogy minden éjjel szörnyű álmokat látott (szemléletes, hogy az egyikben húskampóról lógott), miután a vacsorájához 30-60 gramm sajtot evett, de amint felhagyott szokásával, elmaradtak a rémálmok is.

Egy viszonylag friss, 2015-ös tanulmány, amely az étrend és az álmok kapcsolatát vizsgálta, aztán úgy találta, hogy a megkérdezettek többsége a tejtermékeket hibáztatta nyugtalanító, bizarr álomképeiért. De ez megint csak a résztvevők szubjektív beszámolóin alapult, ezért nem lehet sziklaszilárd bizonyítéknak tekinteni.

A feltevést az is gyengíti, hogy egy 2020-as tudományos felülvizsgálat megállapította, hogy a tejet és tejtermékeket tartalmazó kiegyensúlyozott étrend nemhogy nem rontja, hanem javíthatja az alvásminőséget. Hogy a sajtra miért mondják azt, hogy befolyásolhatja az álmokat, arról a következő elméletek születtek.

Triptofán

Vannak, akik szerint a titok nyitja az lehet, hogy számos sajtféle gazdag forrása egy triptofán nevű aminosavnak, amely a szerotonin előfutáraként arról ismert, hogy élénk álmokat okoz. Másfelől viszont, erről az aminosavról elmondható, hogy serkenti az alvási ciklusokat szabályozó melatonin nevű hormon termelődését.

Tiramin

Egy másik magyarázat a sajtban lévő tiramin elnevezésű aminosav szerepét sejti a háttérben. Ebből ugyanis egy noradrenalin nevű hormon jön létre, ami stimulánsként hat az emberi agyra, és rontja az alvásminőséget.

A képet tovább árnyalja, hogy a tiraminból előállított dopamin részt vesz az alvás-ébrenlét ciklus szabályozásában, a magasabb dopaminszint pedig

hatással lehet az álomtevékenységre.

Az emésztés

Más vélekedések szerint az, hogy a sajt nehezen emészthető, arra sarkallhatja a szervezetet, hogy hosszabb ideig maradjon a REM alvási fázisban, amelynek során az álmok is jelentkeznek.

Más ételek

Az, hogy mit eszel a sajt mellé, szintén hatással lehet az alvásodra. A keksz például magas szénhidráttartalmú, ezért nagyobb mennyiségben arra készteti a szervezetet, hogy extra inzulint szabadítson fel, hogy egyensúlyba hozza a vércukorszintet, ami letargikus érzéseket kelthet benned.

Az alkohol nagyobb eséllyel okoz rémálmot, mint a sajt
Fotó: Aleksey Serikov / EyeEm / Getty Images Hungary

Ha a klasszikus receptet követve a sajt mellé bort iszol, az is hátrányosan befolyásolhatja a pihenésed, hiszen az alkoholfogyasztás megzavarhatja az alvást, illetve a REM fázist.

Tejtermék-intolerancia

Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy a furcsa álmok a laktózintoleranciában gyökereznek. Egy tanulmány szerint a laktóz olyan tüneteket okoz, mint a gázképződés, a puffadás és a hasmenés, ami kihatással lehet az álmokra, amelyek ilyen szomatikus forrásokból merítenek.

Ha az intolerancia miatt éjszaka többet ébredsz fel, nagyobb valószínűséggel emlékszel az álmaidra, így azok élénkebbnek tűnhetnek.

Kajakóma

A nagy zabálásokat követő letargikus álmosságot valószínűleg neked sem kell bemutatni. De az újdonság lehet, hogy a „kajakóma” a pihentető alvás útjában állhat, mivel befolyásolhatja az emésztést, csökkentheti a vérnyomást, gyomorégést és emésztési zavarokat okozhat, sőt szerepet játszhat akár a reflux kialakulásában is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.