Ennyit egyél naponta ebből a gyümölcsből a szívbetegségek és egyes ráktípusok elkerüléséért

Olvasási idő kb. 3 perc

Amikor gyermekként, a nyolcvanas évek elejének magyar valóságához képest feltűnően sok banánt fogyasztottam, édesapám így viccelődött: „Kislányom, életed első pár hónapjában kizárólag banánnal etettünk, míg biztosan el nem dőlt, majom leszel-e vagy ember.” Ez azóta már eldőlt, és a tudomány is igazolta akkor még flancosnak tűnő, ám kifinomult ízlésemet. A banán számos kedvező élettani hatását klinikai kutatások sora bizonyítja.

Manapság, amikor a magyar pultokon kilója egy árban van az almáéval, nehéz elhinnünk, de nagyszüleink néhány évtizeden át csak kuriózumként tekinthettek erre a sokoldalú déligyümölcsre. Ez annál is inkább sajnálatos tény, mivel Ázsiában már Kr. e. 6–8000 évvel is fogyasztották. 

Kiknek is köszönhetjük a banánt?

Egészen pontosan Délkelet-Ázsiából kezdte sikertörténetét ez a gyümölcs, s bár egy vetélkedőben bárki csalfa magabiztossággal rögvest megjelölné Afrikát vagy a Karib térséget a banán eredeti származási helyéül, valójában nem volt őshonos ezeken a tájakon. Afrikában leginkább a rómaiaknak köszönhetően terjedt el, Európában az arab hódítók, Amerikában pedig a portugál hajósok révén.

Sok harmadik világbeli országban nemzeti eledel
Fotó: Victoria Jones – PA Images / Getty Images Hungary

Közép- Amerikában aztán nem teketóriáztak sokat, hiába csak a 15–16. században ismerkedtek meg vele, azóta táplálkozásuk egyik alappillérévé tették. A karibi konyha ugyanis a sült banántól a pépesig, a ropogóstól a töltöttig, a sóstól az édesig megszámlálhatatlan felhasználási formáját ismeri és kedveli.

Nem mind sárga, ami banán…

A megannyi banánrecept jó része azonban nem az általunk előszeretettel fogyasztott sárga, puhácska és édeskés, apróbb desszertbanánt dicséri, hiszen azok többségükben a tetemesebb méretű, kőkemény, zöld héjú főzőbanán reinkarnációi.

A főző zöldségbanán és a desszertbanán is egészséges… Getty Images Hungary
Fotó: Jeff Greenberg

Az egészséges banán

A tudomány szerint 

a zöld banán éretlen állapotban igen hatékony bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásával szemben.

A leedsi és newcastle-i egyetem kutatási eredményei bizonyítják a még meg nem érett zöld banánban – és egyébként a zabpehelyben is – nagy arányban jelen lévő, úgynevezett ellenálló keményítő jótékony hatását. Kísérleteik során azt találták, hogy az örökletesség okán magas kockázati besorolású, potenciális rákbetegek táplálkozását napi egy, éretlen zöld banánnal felérő ellenálló keményítővel kiegészítve több mint felével csökkent éppen a nehezen detektálható rákbetegségek kialakulásának esélye. Tanulmányuk szerint főleg a nyelőcső-, gyomor-, epe-, hasnyálmirigy- és nyombélrák előfordulását képes jelentősen gátolni, ezért 

érdemes lenne napi legalább egy, éretlen zöld banánt fogyasztunk.

Egyéb jótékony hatásai

  • Magas káliumtartalma az izomműködés és a vérnyomás helyes mederben tartásában segítik a rendszeres fogyasztót, vastartalma pedig a vérszegényeknek kedvez.
  • Magnéziumban is gazdag, így a stressz kezelésében, a jobb alvásban és a kellemesebb közérzet elérésében is számíthatunk rá.
  • Az RS, azaz az ellenálló keményítő lassan felszívódó, magas rosttartalmú szénhidrát, mely tartósabban biztosít teltségérzetet kevesebb kalória bevitele mellett, elhúzódó emésztési ideje alatt pedig fogyasztója nem érez éhségérzetet.
  • Ugyancsak lassú felszívódási idejének hála, a 2-es számú cukorbetegségnél is stabilan alacsonyan képes tartani a vér glükózszintjét.
  • A rostoknak köszönhetően csökkenti a koszorúér-, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is.
  • Vitaminokban gazdag, elsősorban B6- és C-vitaminban.

Ugyanakkor fehérje- és zsírtartalma elenyésző, ezért a kiegyensúlyozott táplálkozás eléréséhez mértékkel és más tápanyagokkal kiegészítve fogyasztandó. Egyes források napi maximummennyiségét három banánban határozzák meg.

Felhasználása rendkívül sokrétű, a sült banán igen ízletes fogás
Fotó: princessdlaf / Getty Images Hungary

Ha azonban mégis, egyszerűen csak egyedi ízéért fogyasztanád, javasolnánk egy eklektikus, nemzetközi menüsort a világ banánfogásainak legjavából szemezgetve:

  • Előételnek kiváló lehetne egy kétszer extrán ropogósra sült fokhagymás-vajas banánkosárban tálalt garnélafalatkák ízorgiája a mediterrán konyha szerelmeseinek kedvéért.
  • Ezt követné egy thai különlegesség, a kókusztejben főtt banánkarika-leves.
  • Főfogásként a duplán aranybarnára sült zöldbanán mellé rizs és feketebab kerülne tálalásra karibi módra.
  • Desszertnek pedig a jól ismert banana split csokival nyakon öntött banános fagyihajója zárhatná az addigra már az egészségestől némileg elrugaszkodott, de annál ízletesebb menüsort.
Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?