Így változik az alvásod egy hónapos magnéziumkúra után

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azok, akik nehezen tudnak elaludni, gyakran irigykedve szemlélik azokat, akik szinte másodpercek alatt képesek álomba szenderülni azután, hogy letették a fejüket. A hosszan tartó álmatlanság és a nyugtalan alvás nemcsak kimerítő, de egészségkárosító is lehet. A szakemberek szerint a magnézium hatékonyabban segíti a pihentető alvást, mint az alvási ciklust irányító hormon, a melatonin.

A magnézium ráadásul nemcsak az álomba merülésben segít, hanem a mély, zavartalan alváshoz is hozzájárul.

Mikor érdemes bevetni a magnéziumot?

A melatonin leginkább akkor képes hatékonyan segíteni, ha az alvási nehézség csupán átmeneti, vagy valamilyen körülmény, például egy előző napi extra hosszú alvás vagy egy hétvégén át tartó pihenés akadályozza az elalvást. Ha azonban az alváshiány huzamosabb ideig fennáll, akkor a szakértők szerint a magnézium nagyobb segítségünkre lehet. Ez különösen igaz akkor, ha valaki hormonális változáson ment keresztül.

Ha hosszan tartó hatást szeretnénk az alvásminőség javulása érdekében, akkor javasolt magnéziumot szedni
Fotó: Pavel Muravev / Getty Images Hungary

Ahhoz, hogy a magnézium valóban előnyünkre szolgáljon, alkalmazása előtt célszerű orvossal is egyeztetni, különösen akkor, ha valaki vízhajtót, antibiotikumot vagy szívbetegségre felírt gyógyszert szed. A magnézium ugyanis befolyásolhatja a gyógyszerek felszívódását. 

De a krónikus betegségekben, például cukorbetegségben, szívbetegségben vagy vesebetegségben szenvedőknek tilos orvosi jóváhagyás és felügyelet nélkül magnéziumpótló készítményeket szedni.

Érdemes kivárni a hatást

A magnézium mindamellett, hogy szabályozza és segíti az alvást könnyítő melatonintermelést, ellazítja az izmokat, megnyugtatja az elmét, és egyensúlyban tartja a vércukorszintet. Mindezek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy pihentető legyen az éjszakánk.

A magnézium nem csak az elalvást javítja, az izmokat is ellazítja
Fotó: Boy_Anupong / Getty Images Hungary

Habár a magnézium nem egyik napról a másikra fejti ki hatását, nem sokat kell várni arra, hogy az előnyét megtapasztaljuk. A legjobb, ha nem a reggeli kávé elfogyasztásakor és az egyéb vitaminok bevételekor, hanem lefekvés előtt egy órával vesszük be a magnéziumot.

Egy-két hét elteltével érezni fogjuk az ásványi anyag hatását, sokkal jobban fogunk pihenni, és jobban is fogjuk érezni magunkat. A magnézium három hét után fejti ki igazán alvást segítő hatását, egy hónap után pedig valódi áldásnak érezzük majd.

Ez a magnézium a legjobb az alváshoz

Szakemberek szerint az ásványi anyag legideálisabb alvást segítő formája a magnézium-glicinát. Ennek az az oka, hogy a glicin egy olyan aminosav, amely hatékonyan közrejátszik a magnézium felszívódásában.

A jó alvás érdekében nem kell az előírtál több magnéziumot beszedni
Fotó: Karen Moskowitz / Getty Images Hungary

De nem feltétlenül csak az étrend-kiegészítők tölthetik fel szervezetünket elegendő mennyiségű magnéziummal. Ez az értékes ásványi anyag megtalálható több élelmiszerben is, például a sötét színű leveles zöldek, az avokádó, a feketebab, a chiamag, a burgonya és a mandula is gazdagon tartalmazza.

Ha mégis az étrend-kiegészítőt választjuk, akkor a felnőttek számára ajánlott napi bevitel nőknek 310-320 milligramm, férfiaknak pedig 400-420 milligramm. 

Pusztán az alvásminőség javításáért nem szükséges nagy mennyiségű kiegészítő magnéziumot szedni. A magnéziumszükségletet ugyanis legalább 75 százalékban élelmiszerekből is fedezhető.

Az idegeket is nyugtatja

A magnézium rendszeres szedése azonban nem csupán az elalvást könnyíti meg, hanem agyunkra gyakorolt nyugtató hatásának köszönhetően a mindennapi stressz sem terheli meg jelentős mértékben az idegrendszerünket. Ez jelentős részben abból is adódik, hogy nyugtatóbb és pihentetőbb lesz az éjszakai alvás.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.