Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A fájdalom és annak csillapítása az orvostudomány egy elég izgalmas területe, ugyanis minden ember másképp éli át, másképp is képes értékelni a saját fájdalmát. Csak homályos elképzeléseink lehetnek a szülés fájdalmáról, amíg át nem éltük, de egy vesekő is kitágíthatja a fájdalomról alkotott addigi elképzeléseinket. A különböző fájdalmak objektív összehasonlítása, a fájdalom mérése az orvostudomány számára a Szent Grál megtalálásával egy szinten van.
Az interneten már 2010 óta terjeng egy, a szülés fájdalmát egységekben meghatározó információ, ami teljesen tévesen azt sugallja, hogy 20 csonttörésnyi fájdalommal is felér a szülési fájdalomélmény. A tényellenőrzésen is átesett szöveg töretlenül terjed, annak ellenére, hogy szülész-nőgyógyászok és aneszteziológusok is kiállnak amellett: a fájdalmakat nem lehet ilyen módon összehasonlítani.
Milyen erősségű fájdalommal jár akkor egy szülés?
A fájdalmat a történelem során tulajdonították már a vitális energiák egyensúlyzavarának (a több ezer éves akupunktúra), testnedvek egyensúlyzavarának (antik görögök), spirituális büntetésnek vagy vezeklésnek (Biblia és a szülés fájdalma), a bűnbocsánat eszközének. Az angol pain szó sem teljesen véletlen, hogy a latin poenából ered, amelynek eredeti jelentése büntetés.
A napjainkban uralkodó, a fájdalmat definiáló szemlélet a biológiai, pszichológiai, szociális, környezeti és spirituális tényezők együttességét hangsúlyozza. A tudomány még messze van attól, hogy objektív módon megértse a fájdalom intenzitását. Az agyi képalkotás ugyan megmutatja, hogy az idegrendszer mikor továbbít jeleket az agy különböző részei felé, de azt nem tudja megmutatni, hogy ez a fájdalom hogyan hat az emberre és a mindennapi életére. Etikai kérdéseket is felvet az, ha egy mérőszernek hisznek inkább az orvosok, mint a beteg leírásának.
Fájdalomskálák
A játszótéri balesetektől vagy a fáról való leeséstől kezdve a kisebb csonttörésen át a duzzadt és fájó torokig mindannyian éreztünk már életünk során különböző fizikai fájdalmakat. Gyerekként így tanuljuk meg, hogy óvakodjunk a csalántól és kerüljük a forró serpenyőt a tűzhelyen, de léteznek olyan erősségű fájdalmak is, amelyeket elképzelni lehetetlen. Az orvosok különféle fájdalomskálák segítségével szerzik meg a szükséges információt a kezelt betegektől.
A fájdalomskála egy olyan eszköz, amelyet az orvosok használnak a beteg fájdalmának felmérésére, megértésére. Ezek segítségével a diagnózis felállítása, a kezelési terv elkészítése és a kezelés hatékonyságának mérése is könnyebb.
Nagyon sokféle speciális fájdalomskála létezik az újszülöttektől az idősekig minden korosztály, valamint a csökkent kommunikációs képességű emberek számára is.
1921-ben M. Hayes és D. Patterson tudósok a Psychological Bulletin folyóirat egyik cikkében írták le először a fájdalom standardizált mérőszámát. Értékelésükből alakult ki a vizuális analóg skála (VAS), amely általában egy 10 centiméteres vonal, a bal oldalon a „nincs fájdalom” és a jobb oldalon a „legnagyobb fájdalom” variációjával. A páciensek az összekötő vonalon jelölik a fájdalom szintjét, amelyet aztán egy és tíz közötti numerikus értékre fordítanak le.
A kutatók később kifejlesztették a numerikus értékelési skálát (NRS), amely arra kéri a betegeket, hogy egy egytől tízig terjedő skálán értékeljék fájdalmukat, ugyanezen külső határokat használva. A VAS egy harmadik, bár sokkal kevésbé elterjedt változata a verbális értékelő skála (VRS), ahol a betegek a fájdalmat „nincs”, „enyhe”, „közepes” vagy „súlyos” értékkel írják le.
Több mint 100 évvel azután, hogy Hayes és Patterson publikálták tanulmányukat, a VAS – közeli leszármazottaival együtt – még mindig a fájdalom mérésének standardja a klinikai vizsgálatokban.
A három skála közül általában az NRS az előnyben részesített fájdalomértékelő skála, mivel a korábbi kutatások szerint valamivel érzékenyebb, vagyis a betegek kisebb valószínűséggel értik félre a feladatot.
A szubjektív mérések, például az NRS javítására és az alternatív, betegalapú eredmények validálására irányuló folyamatos erőfeszítések javíthatják a klinikai vizsgálatokat, miközben a betegek maradnak a középpontban. Orvosa is válogatja persze, hogy a vajúdás fájdalmasságát elvitatják-e a szülő nőtől vagy sem. A fenti fájdalomskálák mindegyike mindenesetre segíthet abban, hogy az emberek pontosabban meg tudják válaszolni az egyszerű, de zavarba ejtő kérdést: „Mennyire fáj?”
