A bőrödet és a lakást is takaríthatod ezzel az olajjal

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A teafa mint gyógynövény főként baktériumölő, gyulladáscsökkentő hatásáról ismert, amit a belőle nyert olaj formájában a lakás tisztán tartásától a bőrápolásig több területen is kihasználnak.

A teafa olaja rengeteg kutatás tárgyát képezte az elmúlt évtizedekben. Egy internetes oldalon például nem kevesebb mint 397 tanulmány található, melyek a különleges anyag tulajdonságait vizsgálják.

Fertőtlenítésre széles körben használják. A háztartásban például a levegőben eloszlatva segít megelőzni a penész megjelenését, friss illatot biztosít a szennyesnek, sőt, lehet otthon készített, természetes baktériumölő szerek aktív hatóanyaga. 

A szépségápolásban szintén ezt a tulajdonságát érdemes kihasználni, így csillapíthatod vele a bakteriális gyulladás miatt megjelenő bőrproblémák tüneteit, például kezelheted vele ez ekcémát, a pattanásokat, az aknét, töményen pedig fertőtlenítheted vele a borotvádat. 

Egyszerű arclemosót készíthetsz három evőkanál mézből, egy evőkanál kókuszolajból és három csepp teafaolajból. Ezeket keverd össze, öblítsd le a bőrödet, majd dörzsöld át vele a teljes felületet. Ha szeretnéd, egy percig fenn hagyhatod az arclemosót, ám utána alaposan öblítsd le a maradékot! Amennyiben a keverék csípi a bőrödet, azonnal mosd le, és legközelebb próbálkozz kevesebb teafaolajjal!

Ha célzottan szeretnél küzdeni egy-egy makacsabb pattanás ellen, akkor két evőkanál kókuszolajban keverj el egy cseppet, majd kend a bőrödre, és hagyd hatni maximum öt percig. A kezelések után mindig hidratálj, hiszen erősen szárítják a bőrt!

A teafaolaj mindennapi felhasználása

Ha illóolajokat használsz otthonod felfrissítésére, valószínűleg hallottál már a teafaolajról. Ez az olaj a Melaleuca alternifolia – vagyis a teafa – leveleiből származik, amely Ausztráliában őshonos. A leveleket összetörték, olajban tárolták, és több száz évig használták az őslakosok hagyományos gyógyításukban.

Sokféleképpen használhatod a teafaolajat
Fotó: Solstizia / Getty Images Hungary

Ma a teafaolaj a bőrápoló termékek és samponok összetevője, de ennek az illóolajnak számtalan más felhasználási területe is van.

Természetes kézfertőtlenítő

Az illóolaj antimikrobiális tulajdonságait vizsgáló 2011-es tanulmány szerint a teafaolaj elpusztítja a közönséges baktériumokat és vírusokat, köztük az E. colit és a H. influenzae-t. Ez nagyon hatékony kézfertőtlenítővé teszi. 

Segíthet a pattanások eltüntetésében

Ha hajlamos vagy a pattanásokra vagy enyhe aknéra, akkor próbálj ki egy természetes oldatot, amely teafaolajat tartalmaz. Az olaj antibakteriális tulajdonságai a pattanást okozó Propionibacterium ellen is hatásosak. „Próbálj olyan készítményeket keresni, amelyek a pattanások okait a maguk bonyolult összefüggéseiben kezelik (olajszabályozás, antibakteriális tulajdonságok, bőrpír csökkentése, bőrnyugtató hatások), a képletnek szinergikusan együtt kell működnie az eredmények elérése érdekében” – javasolta Julio Pina, az Innovation Labs kutatás-fejlesztési részlegének igazgatója a témában.

Még ma szerezz be egy üveg teafaolajat
Fotó: Christopher Ames / Getty Images Hungary

Szagtalanító tulajdonságokat tartalmaz

Ugyanezek az antibakteriális hatások segíthetnek a hónalj szagának szabályozásában is. Ez azért van, mert az izzadság nem kellemetlen szagú önmagában, a testszag akkor jön létre, amikor a váladék a bőrödön lévő baktériumokkal egyesül. Ez az oka annak, hogy oly sok természetes dezodor használ teafaolajat az egyik hatóanyagaként. Akár saját dezodort is készíthetsz vele.

Segíthet a körömgomba ellen

A körömgomba gyakori, de nem veszélyes, viszont vitathatatlanul nem szép. Használhatsz gyógyszereket az állapot kezelésére, vagy használhatsz helyette hígítatlan teafaolajat. Egy tanulmány kimutatta, hogy az olaj hatékony módszer a körömgomba kezelésére önmagában vagy más természetes gyógymódokkal kombinálva.

Természetes szájvíz

A teafaolaj a rossz leheletet okozó baktériumokkal is megküzdhet. Egy tanulmány kimutatta, hogy a teafaolajat tartalmazó szájöblítő ugyanolyan hatékonyan csökkentette a baktériumok számát, mint a klórhexidin, amely számos szájvíz hatóanyaga, és jobb ízű, így az embereket arra ösztönözték, hogy többet használják. Készíts saját szájvizet úgy, hogy egyszerűen adj egy csepp illóolajat egy pohár meleg vízhez, és alaposan keverd össze. Forgasd a szádban 30 másodpercig, majd köpd ki.

Segíthet a korpásodás enyhítésében

A Journal of the American Academy of Dermatology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint ennek az illóolajnak a gombaellenes tulajdonságai hatékony kezelést nyújtanak az enyhe és közepesen súlyos korpásodás kezelésére. Azok a résztvevők, akik 5 százalékos teafaolajos sampont használtak, jelentős javulást mutattak a megjelenés és a viszketés tekintetében is a placebocsoporthoz képest.

Természetes rovarriasztó

A teafaolaj segíthet távol tartani a rovarokat. Még jobb, mint a DEET, amely a kereskedelmi rovarriasztó szerek egyik leggyakoribb hatóanyaga. Akár saját rovarirtó permetedet is elkészítheted, ha kedvenc testpermetedbe öntesz néhány cseppet belőle. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.