Ettől leszel éjjel ijesztő az ágyban, de nappal annál kívánatosabb

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több gyönyörű, érett barátnőmmel esett már meg, hogy az első igazán kerek szülinappal esedékessé váló szemműtét után otthon a tükörbe néz, és ahelyett, hogy a sikeres műtétnek örülne, olyan ráncocskákkal találkozik, amelyeket tökéletlen látása eddig jótékonyan leplezett. De nem kell aggódni, van más hatékony, otthoni módja is a ráncok mérséklésének, mint a szemműtét halogatása.

Ebben nincs semmi meglepő. A harmadik x betöltését követően számolhatunk ugyanis a kollagén- és elasztintermelés visszaesésével, és a bőr vízmegkötő képességének csökkenésével, vagyis egészen konkrétan a ráncosodás megkezdődésével.

Akad azért segítség…

Drasztikusabb és költségesebb beavatkozások

Vannak ideig-óráig hatékony és annál költségesebb megoldások a 30-40 év után keletkező ráncok mélyülésének megakadályozására. A komolyabb plasztikai beavatkozások előtt van, aki a hialuronsavas ráncfeltöltés mellett dönt, melynek hatása nagyjából egy évig tapasztalható. Mások a botoxra esküsznek, amely ugyan csak három-négy hónapig tartja magát a legjobb formájában, de azt beszélik, nem árt hosszabb távon sem, inkább lassítja a folyamatokat.

Azért ezekkel a beavatkozásokkal csak óvatosan!
Fotó: Noam Galai / Getty Images Hungary

Kevésbé látványos, de még azért pénzbe kerülő lehetőségek

Léteznek lézeres arcfiatalító kezelések, melyek egyszerre több fronton támadva emelik meg a bőrt, javítják rugalmasságát, segítenek a kitágult erek és pórusok összehúzódásában és az öregségi foltokként is emlegetett pigmentpacákat halványítják. De dönthetünk a kozmetikus által végezhető dermabrázió mellett is, amikor is egy kicsike tűkkel ellátott dermaroller gurul és bököd fel s alá az arcbőrön azzal a szándékkal, hogy a tűszúrások serkentsék a kollagénszintézist. Sőt, az ünnepek közeledtével csak megsúgjuk, hogy az interneten a különböző képességű és komolyságú, otthoni használatra megálmodott, úgynevezett dermatológiai arcápoló készülékecskék a 10 000 forintos álomártól legalább a 100 000 forintos lélektani határig elérhetőek. Kinek-kinek vérmérséklete, hite és pénztárcája szerint…

Multifunkcionális barátunk, a kígyóuborka például nagyon hatékony természetes kúrát ígér
Fotó: macniak / Getty Images Hungary

Természetes és hatékony, olcsó módszerek

Mindezekkel szemben azonban vannak szinte semmibe nem kerülő lépések, amelyekkel eredményesek lehetünk, és a változás, ha rövid távon nem is lesz annyira látványos, hosszú távon legalább annyira hatékony. Nem kellenek hozzá kütyük, és a lakásból sem kell kilépni. Csak arra vigyázzunk, ki van éppen otthon, amikor alkalmazzuk, vagy kit rémítünk vele halálra éjszaka felriadva az ágyban.

Uborkás arcápolás férfiaknak? Miért is ne?
Fotó: Andersen Ross Photography Inc / Getty Images Hungary

Hidratálás

Tehát a ráncok mérséklésének egyik első feltétele a hidratálás. De ha a bőr nedvességtartalmának növeléséről van szó, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az is a kellő folyadékbevitelnél kezdődik, vagyis a megfelelő mennyiségű vízivás az egyik első lépés a siker és az egészség felé.

Az uborkás arcpakolást sosem lehet megunni, és nem lehet belőle kinőni sem
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Masszázs

A finom masszírozás körkörös mozdulatokkal szintén segíthet, főleg, ha a mélyebb, így kegyetlenebb ráncokért felelős zsírhiányt megelőzendő, jól felszívódó növényi olajokat is alkalmazunk. Ezek közül például a szőlőmagolaj még feszesítő hatású is, bizonyos összetevői ugyanis segíthetik a kollagén újratermelődését.

Univerzális kedvenc

Elérkeztünk az egyik legmenőbb csodaszerhez, amelyet nem nagy kunszt beszerezni, sőt, lehet, hogy éppen rejtőzik is belőle egy kevés a hűtőszekrényben: ez pedig a kígyóuborka. Segítségével a hidratálás is könnyen megoldható, hiszen folyadéktartalma igen nagy, de emellett tápláló hatású is, mert tápanyagokban is igencsak gazdag. Mindenesetre nem feltétlenül a filmek vicces jeleneteiből ismert klasszikus módon, a szemre karikázva érdemes alkalmazni, mert úgy a legkevesebb szivárog értékes tartalmából be oda, ahol hatnia kellene. A megmosott és meghámozott uborkát inkább érdemes lereszelni, és csak kis kinyomkodás után használni pakolásként. 15 perc már hatékony lehet.

Ne a szemre tegyük, vigyük inkább fel az arcbőrre kefirbe reszelt maszkként, úgy hatásosabb
Fotó: Flying Colours Ltd / Getty Images Hungary

Még lehet fokozni

A tojással kevert pakolás a fentiek turbó változata: a szintén enyhén kinyomkodott, reszelt kígyóuborkát előbb kis kefirrel keverjük össze, majd keményre felvert tojásfehérjehabbal forgassuk össze. Ez egy teljes arcra felvihető maszk lesz, melynek hatóideje nagyjából 20 perc, arcra felvitt állapotban elriasztó és vágyölő képessége meglehetősen magas, ha azonban a folyamat nem kerül a nyilvánosság elé, csak a végeredmény, az sok előnnyel járhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.