Ebből az apró gyümölcsből alig eszel, pedig megmenthet az elbutulástól

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha tenni akarsz az elbutulás ellen, itt a megoldás. Mutatunk egy gyümölcsöt, amiről bebizonyosodott, hogy agyserkentő hatású.

A szeder általában kevés figyelmet kap a többi, népszerűbb bogyós gyümölcs mellett, amire egyáltalán nem szolgált rá, hiszen igazi szuperélelmiszerként egészségügyi előnyök egész tárházát kínálja. A következőkben két dietetikus mondja el, hogy milyen jótékony hatásokra számíthatsz fogyasztásától.

Egy apró gyümölcs tele tápanyagokkal

„A szeder tele van C-vitaminnal, amely immunerősítő hatású, és segít megőrizni a bőr friss megjelenését. Emellett magas mangántartalommal bír, ami hozzájárulhat az erős, egészséges csontozat fenntartásához” – magyarázta Brigitte Zeitlin dietetikus, a BZ Nutrition alapítója.

A szedernek egy sor másik előnye is van azon túl, hogy serkenti az agyműködést
Fotó: Sanny11 / Getty Images Hungary

Az olyan bogyós gyümölcsök, mint a szeder, antioxidánsokban gazdagok. Ezek közül érdemes kiemelni az antocianinokat, amelyek erős antimikrobiális és gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkeznek.

Mint ismert, az antioxidánsok semlegesítik a szabad gyököket, aminek megelőző szerepe lehet a daganatos megbetegedések és a cukorbetegség kialakulásában, illetve összefüggésbe hozhatók az agy egészségével és a jobb látással.

Egy másik dietetikus, Amy Gorin szerint meg kell említeni azt is, hogy a szedernek magas a rosttartalma, ami hosszan tartó teltségérzetet nyújt az étkezések után.

Idézőjel ikon

A megfelelő rostbevitel azért is kulcsfontosságú, mert kutatások kimutatták, hogy az elégtelen rostbevitel megnövelheti a szívbetegségek kockázatát.

„A szeder fogyasztása javítja az LDL, vagyis a »rossz« koleszterinszintet” – tette hozzá a szakember. Ezt erősítette meg a Scientific Reports áttekintő tanulmánya is, melynek alapján a bogyós gyümölcsök rendszeres fogyasztóinál alacsonyabb koleszterinszintet mértek.

Az előnyök sora ezzel még nem ért véget, a szeder ugyanis kiváló forrása a K-vitaminnak, amely segíti a véralvadást és a csontanyagcserét. Hiánya viszont erős menstruációs vérzést okozhat, illetve hajlamossá tehet a véraláfutásokra.

Remek alapanyag lehet egy tápláló smoothie készítéséhez
Fotó: Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

Bizonyítottan agyserkentő hatású

Végül, de nem utolsósorban, egy tanulmány kimutatta, hogy a szeder gyakori fogyasztása hozzájárul a fogak egészséghez, egy másik pedig megállapította, hogy fontos szerepet játszhat az agy egészségében, és

megelőzheti az öregedéssel kapcsolatos memóriavesztést.

Megfelelő adagolására ugyanakkor oda kell figyelni, mivel a szeder egy bizonyos mennyiség felett egyeseknél gyomorpanaszokat okozhat. Ha érzékeny a gyomrod, jobban jársz, ha egyszerre csak egy kisebb maroknyit eszel belőle. Amennyiben elszíneződik tőle a vizeleted, ne lepődj meg! Ez csakúgy, mint a cékla esetében, teljesen ártalmatlan jelenség.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.