Te is félsz a tűtől? Ezt teheted a fóbia leküzdésére

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy vérvétel maga a megtestesült rémálom, az influenzaoltás bőven a határaidon túl van? Ha a tűtől való félelem gúzsba köt, jó hírünk van: lehetséges enyhíteni az aggodalmat.

Az emberiség mintegy 4 százalékát érinti a tripanofóbia, azaz a tűtől való félelem – más források szerint ugyanakkor akár minden negyedik felnőtt is érintett lehet benne. Máig nem tudjuk, hogy pontosan mi alakíthatja ki ezt a rettegést, melynek többféle típusa is létezik, de az valószínű, hogy a gyerekkori vagy fiatalkori kezelések során szerzett rossz tapasztalatoknak kiemelt szerepe lehet a fóbia létrejöttében.

Négyféle tünet jelezheti ezt a fóbiát

Becslések szerint egy ember élete során átlagosan 165 tűszúrásra számíthat kötelező és ajánlott oltásait, a vérvételeket és injekciókat beleszámítva.

Akinek tűfóbiája van, az ki akar küszöbölni ezekből minél többet, ezért valószínű, hogy a választható oltások lehetőségével nem él, és orvoshoz is csak akkor megy, amikor már semmiképp nem kerülhető el a találkozás,

annyira tart attól, hogy ott meg fogják őt szúrni.

A tripanofóbiának négy alfaja létezik:

  • Az elájulók teszik ki a legnagyobb csoportot, a fóbiások felét: ők már akár attól is elájulnak, ha tűre gondolnak.
  • A pánikolókban saját vagy szerettük rossz élménye kapcsán alakulhat ki pánikroham, szintén akár a tű gondolatától is. Ők teszik ki a tűtől tartók 30 százalékát.
  • Az ellenkezőket talán lefoghatták kis korukban egy szúrás előtt: ők a végletekig ellenkeznek mindenféle szúrás ellen. Az érintettek 20 százaléka ennek a csoportnak a tagja.
  • Az érzékenyek 10 százalékban vannak jelen: ők örökölten túlérzékenyek a tű okozta fájdalomra, szorongást és szívritmus-emelkedést vált ki belőlük a dolog.
A félelem erős lehet, de időnként kénytelenek vagyunk a tűt elviselni mindannyian
Fotó: mladenbalinovac / Getty Images Hungary

A tűtől való félelem gyerekeknél gyakoribb

A tűfóbia a kutatások szerint gyerekeknél sokkal gyakoribb, mint felnőtteknél: háromból akár két gyereket is érinthet, ami problémás, mivel a gyerekek – főként óvodáskoruk végéig – mindenkinél gyakrabban ki vannak téve a tűvel való találkozásoknak a kötelező (és válaszható) védőoltások felvételének alkalmával.

A helyzettel ugyanakkor mindenképpen érdemes valamit kezdeni, hiszen az oltások felvételének késleltetése bajba sodorhat bennünket – gondoljunk csak a koronavírus ellen védőoltás szerepére az elmúlt két évben –, és ha amiatt vesszük késleltetve igénybe az orvosi ellátást, mert félünk attól, az egyes betegségek esetében akár élet és halál közt is dönthet. 

Érdemes tehát szembenézni félelmünkkel, és tenni az ellen, hogy ez határozza meg a tűhöz fűződő viszonyunkat.

Így könnyítheted saját helyzeted

Szakember bevonása nélkül is megpróbálhatsz a tripanofóbia ellen tenni – ehhez a következő tippeket érdemes megfogadnod:

  • Tájékoztasd az egészségügyi személyzetet problémádról, hogy értsék, mit miért csinálsz, és ők is könnyebbé tehessék számodra a helyzetet.
  • Ha vérvételre mész vagy oltást kapsz, ne figyeld az orvost, amint felszívja a vakcinát, és amikor megkapod az oltást vagy a vérvétel megkezdődik, akkor se figyeld a karodat, nézz másfelé!
  • Amennyiben lehetőséged van rá, vigyél magaddal egy olyan személyt ezekre az alkalmakra, akiben megbízol.
  • Tudatosan tereld el figyelmedet a helyzetről.
  • Ha ájulós vagy ilyen helyzetben, és van rá mód, fekve végezzék el a beavatkozást rajtad.
  • Gyakorolj nyugtató légzéstechnikákat.
  • Ahelyett, hogy idegességedben megfeszítenéd izmaidat, tudatosan lazítsd el azokat, mivel így a szúrás is kevésbé fáj.
  • Kérj érzéstelenítőt a szúrás helyére.
Segít, ha van veled valaki, aki támogat
Fotó: Elizabeth Fernandez / Getty Images Hungary

A gyerekek problémáját se bagatellizáld el!

A gyerekekre érdemes külön figyelni olyan egészségügyi helyzetekben, amikor tű kerülhet elő: egyrészt ezzel a későbbi, felnőttkori fóbia is megelőzhető, másrészt a gyermek-szülő bizalmi viszonyon túl az egészségügyi személyzetbe vetett bizalmat is segít megalapozni, ha nem lefogjuk és erőszakkal vesszük őket az oltásra, hanem kompetens partnerekként kezeljük őket is.

Hogy ennek mi a módja? Őszintén kell beszélned gyermekeddel arról, hogy a tűszúrás kellemetlen lehet, de hozzá kell tenned azt is, miért érdemes mégis elviselni. A gyereknek engedd meg, hogy maga válasszon kényelmes ruhadarabot az oltás vagy vérvétel esetén, közben pedig legyél mellette, fogd a kezét, és tereld el a figyelmét. A légzésgyakorlatok nekik is segítenek.

Vannak olyan helyzetek, amikor a fentiek már nem jelentenek elegendő segítséget: ilyenkor szakember bevonásával enyhíthető a félelem.

A kognitív terápia mellett gyógyszeres módja is elképzelhető a félelem enyhítésének, de a tű látványának való, kontrollált helyzetben történő kitettség is elvezethet addig, hogy valaki már ne éljen át páni félelmet minden egyes oltás előtt. Ami biztosan nem segít, az az érintett félelmének lekicsinylése: épp ezért sose tedd ezt se magaddal, se mással!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.