Ez történik a testeddel hideg víz hatására: a furcsa reakció az előnyödre válhat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem baj, ha épp hideg a strand vize: számos előnye van, ha erőt veszel magadon és úszkálsz benne egyet, például javíthatja a stresszkezelésedet is.

Veled is megesett már, hogy pont abban az egy hétben volt rossz és hideg idő, amikorra sikerült kivenned a szabadságodat nyáron? Ha eddig fanyalogva inkább a parton maradtál több réteg pulóverbe csavarva, hüledezve szemlélve, amikor valaki arra vetemedett, hogy ússzon egyet a hideg vízben, akkor egy nagyszerű lehetőséget hagytál ki. Kiderült ugyanis, hogy a hűvös vízben úszásnak rendkívüli hatása van az egészségre, de még a kisebb mértékű, hideg víznek való kitettség is hasonlóan hasznos lehet.

A hideg vízbe mártózás maga a stressz

Sok furcsa szokás megfér a nap alatt, így talán nem annyira meglepő, hogy a jeges vízben fürdőzésnek is megvan a maga rajongótábora. A skótoknál „Loony Dookers” névre hallgatnak, és újév napján buknak alá a Forth folyó torkolatában, New Yorkban pedig az Atlanti-óceánban mártóznak meg a „Polar Beat Club” tagjai télen. Őrültségnek hangzik, de a sport kedvelői szerint semmi sem fogható az úszás utáni feldobódott hangulathoz, ráadásul arról számolnak, be, hogy ez segítette őket a depresszió, a szorongás, a PTSD, a rák vagy a fájdalom leküzdésében. Ugyan még nem született olyan kutatás, amely kellő mértékben alá tudná tudományosan támasztani a jeges vizes úszás ezen hatásait, egy pár évvel ezelőtt készült esettanulmány arról számolt be, hogy valóban hatásos lehet a depresszió kezelésében.

Vannak, akik jéghideg vízben úsznak a strandolás helyett, kiélvezve a számos előnyt, amelyeket ez az élmény nyújt, például a stresszhelyzetek kezelésének könnyebbségében
Fotó: CharlieChesvick / Getty Images Hungary

A legszembetűnőbb mechanizmus, amelyre hatással lehet a jeges vizes úszás, az a stresszre adott válaszreakciónk.

A modern élet sokkal kényelmesebb, mint amilyen őseink idejében volt, azonban az érzékelt veszélyhelyzetre adott fiziológiai válaszreakciónk ugyanaz maradt,

tehát mi ugyanazzal az elánnal reagálunk például mások gorombaságára, mint őseink tették a kardfogú tigris fenyegetésére. Azaz eleink szempontjából túlreagáljuk a stresszhelyzeteket, hiszen sokkal nagyobb mértékű veszély kezelésére alakult ki a fiziológiai válaszreakciónk, mint amivel manapság szembe kell néznünk a mindennapjainkban. 

És itt jön a képbe a jeges fürdő. Ugyanazt az önfenntartó rendszert indítja be, amely az „üss vagy fuss” hozzáállásba lök egy pillanat alatt, tehát megtornáztatja a fiziológiai válaszreakciónkat, de egy olyan helyzetben, amely jobban hasonlít veszélyességében őseink életéhez, hiszen akár bele is lehet halni a jeges vizes úszásba, ha nem készül rá fel elégségesen az ember. Testünk az észlelt fenyegetés hatására úgy reagál, hogy a hipotalamusz a mellékvesében termelt adrenalinnal aktiválja a szimpatikus idegrendszert.

Így gyorsabban kezd el verni a szív, vér tolul az izmokba, a légutak kitágulásával több oxigén kerül az agyba, és a szervezet mozgósítja a vércukrot, hogy energiaforrásként szolgáljon.

A felszabadult kortizol addig tartja pörgésben a szervezetet, amíg a veszély el nem múlik, ekkor pedig a paraszimpatikus idegrendszer nyugalmi állapotba vezeti a testet.

A hideg vizes úszás segíthet megküzdeni a modern élet stresszhelyzeteivel

Mivel egy 2010-es tanulmány kimutatta, hogy a hideg vízben való többszöri háromperces megmártózás egy bizonyos időn keresztül jelentősen csökkenti az adrenalin által vezérelt szimpatikus választ egy másik stresszorra. Amellett, hogy növeli a paraszimpatikus aktivitást, amely megnyugtatja a szervezetet, ez a furcsa hobbi segít abban, hogy az egyéb stresszhatásokkal is jobban meg tudjunk birkózni. Hatására kevésbé tűnnek fenyegetőnek a semleges helyzetek, csökkenti azt a hajlamunkat, hogy túlreagáljuk az észlelt fenyegetéseket, és segít abban, hogy hamarabb meg tudjunk nyugodni.

Hiába hideg a víz a strandon, csobbanj bele: számos előnye van, például a stresszkezelésben is segít
Fotó: Gary Yeowell / Getty Images Hungary

Ahhoz a kulcsfontosságú életvezetési készséghez segít hozzá, amelyre a leginkább szükségünk van a mentális egészségünk érdekében: megtanítja, hogyan lazuljunk el az extrém stresszorok közelében is. Önkontrollt, állóképességet és önbizalmat ad abban, hogy képesek vagyunk megküzdeni az előttünk álló nehézségekkel. Továbbá közvetlenül a jeges vizes úszkálás után olyan hormonok szabadulnak fel a testben, amelyektől kicsattanóan érzi magát az ember. Csökkentheti a szervezetben lévő gyulladásokat, amelyek a depresszió és a szorongás kialakulásához vezethetnek. 

Az idegrendszer rugalmasabbá válhat, a tanulási folyamatokat és a memóriát is fejleszti, valamint a keringést is felpörgeti, tehát az idegi funkciókra javító hatással bír. 

Úgy tűnik tehát, hogy hiába tiltakozik ellene minden kényelemhez szokott porcikánk, lehetséges, hogy mégis érdemes kipróbálni a jeges vízben úszkálást, miután rendesen felkészítettük erre a sokkhatásra a szervezetünket. De ha még ettől sem jött meg a kedved lebegő jégkockát játszani a limonádéban, akkor kevésbé szélsőséges hideg vizes élményekkel is hasonló kedvező hatásokat érhetsz el szervezetedben: félperces hideg zuhannyal, hideg vizes arcmosással vagy lábáztatással is sokra viheted.

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?