A balzsamecet 7 szuper hatása: kívül-belül csodákra képes

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha csak ennyi kell ahhoz, hogy azt a rengeteg előnyt, amit a balzsamecet nyújt, élvezhessük, még nagyobb örömmel locsoljuk a salátánkra.

A balzsamecet egy mélybarna ecetféle, amelyet nem erjesztett szőlőléből készítenek. Lényegében nem más, mint egy beforralt szőlőlé, amelynek az alapanyaga egy fehér szőlőfajta, a „Trebbiano”, amely Modena környékén őshonos. Jellegzetes, merész, összetett ízeiről és fanyar utóízéről ismert. Az igazi balzsamecetet hónapokig vagy akár évekig érlelik hordóban, ennek köszönhető gyakran borsos az ára. 

Lássuk, melyek azok az előnyei, amiket már a tudomány is bizonyított.

Segít csökkenteni a koleszterinszintet

A balzsamecet összes jótékony hatása közül talán ez a legjobban dokumentált. A balzsamecet kiváló választás azoknak, akik szeretnék fenntartani vagy csökkenteni koleszterinszintjüket. A balzsamecetben található antioxidánsok a szervezet számára mérgező sejteket célozzák meg, amelyek növelik az LDL (az egészségtelen koleszterin) szintjét. A balzsamecetet öntetként vagy mázként fogyasztva elegendő mennyiséget fogyaszthatunk belőle.

Ráadásul finom is
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary

Segíti az egészséges emésztést

A balzsamecet fő hatóanyaga az ecetsav, amely probiotikus baktériumtörzseket tartalmaz. Ezek a probiotikumok nemcsak az élelmiszereket tartósítják, hanem az egészséges emésztést is elősegítik, és javítják a bélrendszer állapotát. Az ecetsavban található probiotikus vegyületek részben az okai annak, hogy egyesek esküsznek rá: a balzsamecet jóllakottságérzetet kelt.

Támogatja a fogyást

Az ecetcsalád mindegyik tagja az elhízás elleni tulajdonságairól ismert, és ezalól a balzsamecet sem kivétel. Ahogy fentebb említettük, a balzsamecet probiotikus vegyületeket tartalmaz, amelyek segítenek jóllakottabbnak érezni magad. Ellentétben más ízesítőkkel, mint a vaj és a majonéz, a balzsamecet zsírmentes. Bár nem egy varázslatos fogyókúrás főzet, mégis ezzel érdemes meglocsolnod a salátáidat a szokásos öntetek helyett.

A cukorbetegség ellen is tehetsz a segítségével

Egy 2006-os áttekintésből kiderült, hogy az ecet fogyasztása után az inzulinrezisztenciában szenvedők akár öt órán keresztül is jobb vércukorszintet tapasztalhatnak. A balzsamecet fűszerként való használata a cukorbetegség szempontjából optimálisabbá teheti táplálkozásodat, és segít elkerülni az étkezés után fellépő vércukorszint-ugrásokat.

Javítja a vérkeringést

A balzsamecet polifenolokat tartalmaz, amelyek segítik a szív- és érrendszer működését. Kiderült, hogy megakadályozza a vérlemezkék aggregációját, ami megelőzheti a szívbetegségeket. Ez lehet az oka annak, hogy a mediterrán kultúrák évszázadok óta használják a balzsamecetet „gyógyító” és „öregedésgátló” összetevőként.

Segíthet a magas vérnyomásban szenvedőknek

A balzsamecetnek a szív- és érrendszerrel kapcsolatos jótékony hatása kiterjed a vérnyomásodra is. Egy 2001-es laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy a magas vérnyomásban szenvedő patkányok vérnyomása jobb lett, miután hosszú ideig ecetet fogyasztottak. Ha 1-2 teáskanál balzsamecetet öntetként vagy pácként fogyasztasz el, nemcsak finomabbá teszed ételeid, hanem a szíved egészségét is segíted.

Javíthatja a bőröd állapotát

A balzsamecet ecetsavat és antimikrobiális vegyületeket, valamint antioxidánsokat egyaránt tartalmaz. A rendszeres étrend részeként történő fogyasztása tisztábbá és ragyogóbbá teheti a bőrt.

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.