Büdösen haza ne gyere! Ezért hat a testszag teljesen másképp a férfiakra és a nőkre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A két nem tagjai jellemzően eltérően reagálnak az izzadságszagra, a test kipárolgásaira. Mintha a férfiak edzettebbek lennének ezzel kapcsolatban, míg a nők nemcsak érzékenyebbek erre, de saját kipárolgásukat is sokkal inkább kézben tartják. A kutatók most talán rájöttek, miért.

A legújabb vizsgálat eredménye szerint a testszagra adott reakciók nem véletlenül ennyire eltérőek. Nemcsak észrevételük, szóvá tevésük, de maga a zsigeri érzés is, amit kiváltanak. A nők egyértelműen agresszívebbek lesznek, amint megérzik, a férfiaknál viszont blokkoló hatás ellensúlyozza ezt. S hogy miért? Az egésznek az evolúcióhoz és a gyermeknemzéshez van köze.

Egy gyereket szült nő rendkívüli kiszolgáltatottságot él át. Ezt manapság is érezzük, képzelhetjük, milyen szorongással járhatott akkor, amikor a nők még egy barlangba húzódva próbáltak felerősödni, miközben szoptatták a csecsemőt. Azt a törékeny kis lényt, akit akár vadállatok is könnyedén elragadhattak, nemhogy egy másik, idegen ember. Éppen ezért a testszagra a nők agresszióval reagálnak, számukra ez egy ősi figyelmeztető jelzés, azonnal védeni kezdik a gyermeküket a betolakodóktól. No de mi a helyzet az apákkal vagy a gyermektelen férfiakkal? Az ő agressziójuk inkább az utód felé irányul. A kutatók szerint a csecsemőknek azonban valószínűsíthetően olyan mechanizmus áll rendelkezésükre, amely növeli a nők agresszióját, miközben csökkenti a férfiakét. Így maximalizálják a túlélési esélyeiket. 

A baba speciális szaga másképp hat a férfiakra és a nőkre
Fotó: nmaxfield / Getty Images Hungary

Mit tud a baba szaga?

A csecsemők a fejükön át egy bizonyos hexadecanal (HEX) nevű anyagot bocsátanak ki. Ez a jelzőmolekula úgy is hatással van ránk, hogy tudatosan nem érezzük magát a szagot. Ez nem csupán az emberekre jellemző, más állatok is erőszakosan reagálnak rá – például egy anyanyúl megtámadja, sőt meg is öli kölykeit, ha azokat egy idegen nőstény testszaga „szennyezte” be. 

A vizsgálatban részt vevő emberi tesztalanyok agressziószintjét folyamatosan mérték, miközben megszagolták a HEX-et. A vizsgálat eredményei szerint férfiaknál és nőknél egyaránt fokozódott a parietális lebenyben található agyterület aktivitása, amely főleg a társadalmi jelzések felfogásáért, irányításáért felelős. A férfiaknál azonban megnőtt a kapcsolat e régió és az agresszióhoz kapcsolódó agyhálózat között, azaz jóval inkább kordában tudták tartani magukat, míg a nőknél csökkent. 

Ennek felfedezése után újabb vizsgálatot végeztek. 127 ember vett részt egy kettős vak tesztben – sem a résztvevők, sem a kutatók nem tudták, ki kapott HEX-et és ki placebót. Ezután számítógépes játékot használtak az agresszív viselkedés mérésére. Minden játékos egy algoritmussal versenyzett, a cél az ellenség zajos robbantással történő megsemmisítése volt, melynek mértékét a játékosok szabályozták. Minél agresszívebben viselkedett valaki, annál erősebb zajt csapott, így tudták a kutatók számszerűsítve megállapítani, hogy a férfiak és a nők milyen szintű agressziót éltek meg.  

A kísérlet eredményei nem egyértelműek

Érdemes figyelembe venni a kutatások korlátait is. Az, hogy a baba ilyen anyagot bocsát ki, tény, de ennek mértéke, illetve az, hogy a kétféle nem milyen agyi folyamatokkal reagál rá, még nem teljesen tisztázott. További vizsgálatokra lenne szükség, ám ehhez a gyereknevelés és az agresszió, illetve az agyi területek és a HEX kapcsolatát kéne mélyebben kutatni, amit emberen meglehetősen bonyolult mérni. Azt azonban megtudhattuk, hogy a testszagban lévő vegyi anyagok különböző agresszív reakciókat válthatnak ki az emberekből, nemtől függően eltérő mértékben és irányban.

Kémia a mindennapokban

A kémiai jelzések sokkal nagyobb hatalmat gyakorolnak viselkedésünk fölött, mint azt (el)ismerni szeretnénk. Akár a férfi-női viszonyt – a feromonok játékát jól ismerjük az ismerkedési folyamatok során  – elemeznénk, akár a szülői szerepköröket, akár a mindennapokat. Egy 2011-es kutatás szerint testszagunk alapján egy-egy személyiségvonásunkat is meg lehet állapítani. A csecsemők pedig még nem tudnak beszélni, mozgásuk is korlátozott, ezért a kutatók szerint eleinte főként kémiai jelek segítségével kommunikálnak velünk. Ennek egyik szép példája, hogy olyan anyagot bocsátanak ki, ami a szülőkben dopamintermelést indít el, így erősítve a boldogságérzést és a motivációt. Egész életünket kémiai jelek közt éljük, s egyre többet értünk meg belőle, miként. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.