Az 5 legalapvetőbb hiba a hasizomedzésedben

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A te edzésedben is kiemelt szerepet tölt be a hasizmozás? Miután számos remek gyakorlatot ajánlottunk már rá korábban, most elolvashatod a leghasznosabb tanácsainkat is – ezúttal arra vonatkozóan, hogyan ne csináld.

Valljuk be, a két leggyakoribb edzéscél a rendszeresen (vagy kevésbé rendszeresen) sportolók körében a fogyás és a szép hasizmok. Mindenki ezeknek szeretné megtudni a nyitját, a legtutibb tippeket, és persze az sem baj, ha minél csekélyebb időráfordítással és minél kevesebb szenvedéssel érhető el a hőn áhított cél. 

A fogyással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ebben a cikkben már összefoglaltuk. Kellemes, alapos olvasnivaló arról, hogy csodák nincsenek, csak a matematika. Viszont ha azt komolyan vesszük, jönnek az eredmények is. 

A másik örök kedvenc a „hasizmozás”. Mitől lesz karcsú a derék, lapos a has és kockás ott az eleje? Az emberi anatómia tudománya mindenre választ ad, csak nem feltétlenül fog nekünk tetszeni a valóság. A tetszetős hasizom elérhető, hiszen hasizmaink nagyon szeretnek dolgozni. De azért a rögvalóság az, hogy elsődlegesen az lenne az élettani cél, hogy jól funkcionáljanak, nem pedig az, hogy jól mutassanak. Most még talán sokan vitatják ezt a kedves olvasók közül is, de néhány évtizedet eltöltve ülőmunkában, rossz tartással és különböző képernyőket bámulva jó eséllyel mindenki meg fogja érteni, hogy a hasizmaink komplex funkciója jelentősen hozzájárul a fájdalommentes és mozgásszervi panaszok nélküli élethez. Tehát az esztétikum és a funkcionalitás nem zárja ki egymást, csak érdemesebb inkább utóbbi felől közelíteni. 

#1 Az otthoni edzésed ne több száz hasprésből álljon!

A megszállott kockahasrajongók valószínűleg úgy gondolják, hogy kipipálhatják a penzum jelentős részét azzal az egy(-két) darab kiválasztott gyakorlattal, melyben az egyenes hasizom kontrakcióját végezzük: közismertebb nevén a haspréssel. Hasizmaink rendszere azonban sokkal összetettebb annál, hogy értelme lenne kiválasztani belőle egyet, ráadásul mint minden más túlzott terhelés esetén, itt is szembesülhetünk néhány problémával:

  • A túlerősített, túlterhelt izmok révén felborul az izmok egyensúlya. Ez igaz a hasizmok egymás közötti viszonylatában is, és még több problémát szül, ha valóban semmi mást nem edzünk, csak hasazunk, és antagonista párja, a hátizomzat edzetlen és gyenge marad. A hátizmok elhanyagolása visszaveti a hasizom-erősítés hatékonyságát. A túlerőltetett erős izom pedig sérülésre fokozottan hajlamossá válik. Ha gyakoriak az izomhúzódások, ideje gyanakodni, hogy nem jó ötlet az a sokadik hasprés.
  • Nagyon könnyű az egyenes hasizmot, lévén felszínes izom, önmagában bekapcsolni, izolálva a többi hasizomtól. Holott minden hasizomedzésben az lenne a cél, hogy az izmok összessége kivegye a gyakorlatból a saját részét.
  • Az egyenes hasizom egyik elsődleges feladata a gerinc előrehajlítása, azaz flexiója. Számos gerincspecialista egyetért abban, hogy napjaink ülőmunkás emberének a legkevésbé a gerinc előre hajlítására van szüksége. A porckorongokat érő fokozott nyomás, a csigolyák ékelődése számos degeneratív problémát vetít előre.
  • Még ha maradunk is annál, magát a hasprést helyesen kivitelezni nem könnyű. Itt részletesen bemutattuk a tudnivalókat, érdemes átolvasni. Röviden: a megfelelő alaphelyzet kulcsfontosságú, annak tartása meghatározza a gyakorlat minőségét; kizárt, hogy többtucatnyi nagyságrendben az átlag fitneszező helyesen végezze. Nagyon sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy miként kell hasizomból indítani – és nem vállból – a törzs emelését, mi a gerinc szakaszainak pontos pozíciója, és hogyan dolgozzunk nem lendületből, hanem izomkontrollal. 

Javaslatunk: Egy-két silány hatékonysággal kivitelezett hasprés óriás ismétlésszámai helyett válasszunk olyan gyakorlatokat, melyek sokoldalúan edzik a hasizomzatot. A Dívány-edzések során bemutattunk már számos, különböző szintű remek gyakorlatot ennek támogatására. A kockahason túl tekintve ugyanis darázsderekunk – nem mellesleg egészséges gerincstabilizálóink – a ferdehasizom-gyakorlatoktól lesznek. Mint ahogy ház sem épülhet alapok nélkül, hasizmainkat sem érdemes edzeni a legmélyebben fekvő haránt hasizmok megerősítése nélkül. 

#2 Ne a hasizmainkkal kezdjük az edzést!

Ahogy fentebb már sugalltuk, eleve nem jó ötlet csupán önmagában hasizom-erősítést végezni. Vegyük azt az ideális helyzetet, hogy komplex edzéstervet vagy órát szeretnénk végigcsinálni: a hasizmaink előzetes lefárasztása jelentősen vissza fogja vetni a core-t igénylő gyakorlatok hatékonyságát. Legyen szó akár szökelléssel végzett alsóvégtag-gyakorlatokról, súlyok, eszközök használatáról, a kipihent core-ra ezekhez a biomechanikailag komplex gyakorlatokhoz nagy szükségünk lesz. Ráadásnak említhetnénk még a különböző kartámaszos és egyensúlyi gyakorlatok garmadáját, amelyek még véletlenül sem úgy néznek ki, mintha hasizomgyakorlatot végeznénk, holott igen. A fáradt hasizomzat jelentősen visszaveti ezeknek a gyakorlatoknak a hatékonyságát, sőt a sérülések kockázatát is jelentősen megnöveli. 

Javaslatunk: Még ha szuper sokoldalú hasizomsorozatot terveztünk is be, akkor is érdemes az edzés későbbi szakaszára tartogatni. Egyébként pedig buzdítunk mindenkit, hogy bátran válogasson a nem hasizomedzésnek kinéző core-fókuszú gyakorlatokból is, illetve színesítse valamennyi edzését instabil eszközökkel (fitlabda, felfüggesztéses eszközök, egyensúlypárnák és billenőlapok, csúszókorong, henger). A hatás nem marad el. 

Se a felülés, se a hasprés nem mindenható
Fotó: mihailomilovanovic / Getty Images Hungary

#3 Ne hasazzunk minden nap!

Mint ahogy minden izmunknak szüksége van pihenésre, a hasizmok edzését sem érdemes minden napra betervezni. A 30 (vagy akárhány) napos fitneszkihívásoknak amúgy sincsen jelentős pozitív hozadéka, de még ilyen folyamatos teljesítménypresszió nélkül sem járunk jól, ha mindennap fárasztjuk hasizmainkat a vágyott cél kedvéért. A pihenőnap ezeknek az izmainknak is jár!

#4 Ne végezzünk pörgős ritmusban magas ismétlésszámokat!

Lehet pörgetni az edzést, de csak akkor, ha nem megy a kivitelezés rovására. Nem a hasizmaink dolgoznak akkor, ha a nyakunkat rángatjuk a zenére a törzsünk emelése helyett, ha a légzésünk szétesik, ha a medencénk folyamatosan helyzetet változtat, és még folytathatnánk a sort megannyi nemkívánatos hibával. Olyan ritmust tartsunk, mely még kontrollra ad lehetőséget: értelemszerűen minél rutinosabbak vagyunk egy gyakorlatban, annál könnyebb helyesen végezni fokozott tempóval is. Az ismétlésszám is gyakorlottságunk és edzettségünk függvénye: felesleges rizikónak tesszük ki magunkat, ha a fáradt izom helytelenül dolgozik, esetleg valami más kompenzál helyette. 

Javaslatunk: Gondosan válasszuk meg gyakorlataink ritmusát, edzettségünk függvényében az ismétlésszámot. A legjobb választás az a gyakorlatpaletta, melyen belül van lehetőségünk a könnyítésre-nehezítésre, azaz fáradtság jelentkezése esetén nemcsak az a két opció áll rendelkezésre, hogy helytelenül végezzük vagy leállunk, hanem egy harmadik is: másik fokozaton folytatjuk az edzést. 

#5 Ha a legcsekélyebb gyanú is felmerül, hogy nem vagyunk alkalmasak rá, ne hasazzunk!

A gyakori izomhúzódás, a folyamatos izomláz, a bordaközi fájdalom, a derékfájás mind árulkodó jelei annak, hogy jelen fizikai állapotunkban nem megfelelő számunkra az a gyakorlat vagy gyakorlatválaszték, amely mellett letettük a voksunkat. Elképzelhető, hogy bizonyos izmaink nem megfelelően funkcionálnak. Lehet, hogy mozgatórendszerünk nem az elvárt módon reagál egy életmódváltásra (pl. home office, kevesebb kimozdulás, vagy épp ellenkezőleg, egy frissen elkezdett edzéssorozat). Még az is lehetséges, hogy a legjobb szándékkal ugyan, de folyamatosan helytelenül kivitelezünk egy gyakorlatot. Szülésen már túl levő nőknél évekkel később is kiderülhet egy eltávolodott hasizom, vagy császármetszés után visszamaradt hegesedés, letapadás. 

Javaslatunk: Figyeljünk a testünk figyelmeztető jelzéseire, és ha kirívó intenzitású vagy gyakoriságú fájdalmat érzékelünk, esetleg folyamatos diszkomfortérzetet, forduljunk szakemberhez, hogy segítsen állapotunk helyreállításában, kiküszöbölve az esetleges problémákat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.