A jó idő beköszöntével egyre többen húzzák fel a futócipőt, köztük olyanok is, akik a téli hónapokban nem, vagy csak alig mozogtak. A lelkesedés érthető, és maga az elhatározás is nemes, de a szekértő szerint csak alapos előkészítés után és megfelelő felszerelés birtokában érdemes belevágni, ha nem szeretnénk, hogy sérülés vagy valamilyen nehezen kezelhető betegség legyen a vége.
Március környékén már biztos te is érzed, jó volna valamit tenni azért, hogy fittebb és egészségesebb lehess. Egyre többször van jó idő, gyakrabban jut eszedbe, hogy itt az ideje a tavaly felfüggesztett szigetkörök vagy a város szélén kocogás folytatásának?
Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeuta tanácsai segíthetnek neked is, hogy a hirtelen tavaszi nekibuzdulás ne fordítva süljön el.
Mi baj lehet?
A rekreációs, „fitneszcélú” futás (alkalmanként 5-7 kilométer, heti egy-két alkalommal) számos pozitív egészségügyi hatással bír. Serkentőleg hat a vérkeringésre, javítja az oxigénfelvételt, kiemelkedően jó hatással van a kedélyállapotunkra, sőt segítheti az alakformálást is. A sok pozitívumot viszont nem adják ingyen: a futás, még ha óvatos is, a szervezet számára kifejezetten megterhelő mozgásforma.
Futáskor minden lépésnél a testsúly többszöröse nehezedik a csigolyákra: az egész csigolyasor a „hétköznapinál” jóval nagyobb terhelésnek van kitéve. Bár a sérülések vagy sérv kialakulásának kockázata a hosszabb távokon nő meg igazán, a gerinc nem megfelelő terhelését tekintve épp a rövidebb távokat megcélzó hobbifutók vannak nagyobb veszélyben, hiszen ők jellemzően nem gondolják túl az előkészületeket, és a szezon kezdetekor komoly stresszt jelenhet a testük számára az előkészítés nélküli terhelés.
Sokan azt gondolják, hogy 3-5-7 kilométer nem nagy ügy, de a talajreakciós erő egyetlen kilométeren is ugyanúgy hat,
emeli ki a szakértő. Míg a komolyabb távokon futók jellemzően az előkészületeket, a felkészülést és a nyújtást is komolyabban veszik, a hobbifutók között többen vannak olyanok, akik a kocsiból kipattanva rögtön futni kezdenek, ezzel viszont komoly egészségügyi kockázatnak teszik ki magukat.
Hogyan terhel a futás?
Futás közben a talajra érkezéskor történő ütközés, illetve a haladás irányába tett mozdulatok megterhelik a csigolyákat, melyeket a becsapódással járó erő is károsíthat. Ezek az ártalmak jelentősen kisebbek, ha erős a gerincet stabilizáló izomzat (az úgynevezett izomfűző), és jó állapotúak, hidratáltak a porckorongok (vagyis az edzett vázizomzatú sportolók teste kompenzálja ezeket a hatásokat), de kevésbé edzett futók esetében ez nem mindig van így. Ilyenkor könnyen bajt okozhat az átgondolatlan edzés.
Ha ízületi kopásunk van, már futás közben érezhetünk kellemetlen, szúró érzeteket a derekunk táján, de akár az edzést követő napokat is tönkretehetik a rosszul előkészített futáskor szerzett ártalmak. Előfordulhat ugyanis, hogy a stabilizálni próbáló felületesebb izmok bekötnek, ezzel viszont még nagyobb kompressziót hoznak létre az ízületeken. Ilyenkor a futást követően, már a nyugalmi helyzetben is jelentkezik a deréktáji fájdalom, szúró- és merevségérzet hátul a keresztcsont felett.
Kik ne fussanak inkább?
A gyógytornász szerint óriási hibát követnek el sokan, amikor akár nagyobb súlyfelesleggel, kondíció nélkül kezdik úgy az életmódváltást, hogy egyszerűen elindulnak kocogni. Úgy véli, hogy ha nagyobb túlsúllyal szeretnénk életmódváltásba kezdeni, először az étkezésünket érdemes beállítani, emellett esetleges belszervi, hormonális vizsgálatokat kell elvégeztetni, és csak ezután lehet a mozgásprogramra is rátérni. És ez utóbbit is csak fokozatosan! Szakértőnk a nagyobb súlyfelesleggel küzdőknek a futás helyett a rendszeres, tempós sétát javasolja.
A túlsúly ráadásul nemcsak a gerincre, de testünk összes ízületére nézve jelentős kockázati tényező, így egy rosszul megválasztott sporttevékenység nemcsak gerinctáji problémákat, de térd- vagy bokasérüléseket is okozhat.
A gerincproblémák egyes fajtáinál szintén ellenjavallt a futás. Ezek főleg a kisízületi kopásos betegségek, a porckorongsérv, a gyulladásos állapotok, műtét utáni rehabilitációs időszak. A rendszeres futás megkezdése előtt mindenképpen érdemes szakértővel (orvossal, gyógytornásszal) konzultálni.
Szintén gyakori, hogy szülés után az anyukák is futással állnának neki a testsúly-, testképrendezésnek. Ez szintén nem a legjobb ötlet. A nemrég szült édesanyák izomfűzője még az átlagemberekénél is gyengébb, sokszor alulműködő, hiszen a várandósság alatt a hasizmok nem tudtak normál módon működni. Azokat először „vissza kell tanítani” és erősíteni, hogy megvédjék a gerincet. A szakértő nekik azt javasolja, hogy előbb egy 2-3 hónapos, szülés utáni regenerációs programot végezzenek el, majd utána kezdjenek el újra futni – ha ugyan tudnak majd… Az inkontinenciával (akaratlan vizeletcseppenéssel) küzdő hölgyeknek például sajnos teljesen le kell mondaniuk a futásról.
Futás és inkontinencia
Az inkontinencia abszolút kontraindikálja a futást, mert ez a mozgásforma felerősítheti a tüneteket. Leggyakrabban az ún. stresszinkontinencia fordul elő a már szült nők és az idősebb hölgyek között, amikor is nagy hasűri nyomással járó esetekben (köhögés, tüsszentés, nehéz tárgy emelése, ugrálás, futás) elcseppenhet pár csepp vizelet.
Sok esetben gátizomtornával szépen rendezhető ez a probléma, ameddig azonban fennállnak a tünetek, semmiképpen ne fussunk! Ha pedig sajnos nem kezelhető az inkontinencia, akkor próbáljunk végleg búcsút mondani a futásnak, helyette válasszunk más, kevésbé megterhelő mozgásformát.
Mit tehetünk, hogy minimalizáljuk a károkat?
A megelőzés mindig jobban megéri, mint valamilyen már kialakult betegséggel orvoshoz, gyógytornászhoz járni. Nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk a testünk jelzéseire, ne bagatellizáljuk el, ha valami itt-ott jelez, feszül, lüktet. Az ilyen jelzések mindig valamilyen szöveti fáradásra, túlterhelésre utalnak, ilyenkor még hatékonyan közbe lehet lépni.
Persze bírják a szövetek egy darabig az ilyen állapotot, de aztán kamatostul nyújtják be a számlát,
emeli ki a szakértő. Tehát érdemes már az első jeleknél masszőrhöz, terapeutához, gyógytornászhoz fordulni egy kis gyorssegélyért!
Nem mindegy az sem, hogy hol és miben futunk. Korábban az volt a javaslat, hogy csak puha, természetes talajon fussunk, mert a beton árt az ízületeknek. Természetesen az ütközések miatt valóban más erők hatnak a földúton, mint a betonon, de ma már a professzionális futócipők is nagy segítséget jelentenek a betonon futóknak is.
A jól felkészített mozgásrendszer és a profi cipő együtt a nyerő.
Fontos, hogy a felkészülés is annak megfelelő legyen, amilyen terhelésnek ki lesz téve a testünk. Az alapgyakorlatokon túl teljesen másmilyen felkészülés kell a terepfutáshoz, másmilyen a hosszabb távokhoz, megint másmilyen a sprinthez. Kiemelkedően fontos, hogy az edzésmunka, az alapozás illeszkedjen a későbbi terheléshez.
Fontos az is, hogy futástól függetlenül is igyekezzünk izmainkat, szöveteinket ruganyosan, mozgékonyan, ízületeinket pedig mobilisan tartani, a gerinc körüli izmainkat is fejlesszük!
Ezek ugyanis alapfeltételt jelentenek bármilyen nagyobb terheléssel járó sporthoz. Nem árt az adott sport technikáját is tökéletesíteni, mielőtt belevágunk – bármilyen furcsa, még a futásnak is megvan a maga technikája.
Ezenkívül minden edzés/futás előtt legyen alapos, 10-15 perces bemelegítés, sok-sok dinamikus nyújtással, mobilizációval, a végén pedig nyújtás, lazítás. A rendszeresen nagyobb terheléssel járó futások, sportok esetén legyenek regeneráló edzések is beiktatva a heti programba: egy-egy jógaóra, mobilizáló óra, hengerezés nagyon sokat tud segíteni a komolyabban sportolóknak is.
A fenti tanácsok figyelembe vételével, fokozatossággal, illetve életkori, egészségügyi és testalkati sajátosságaink figyelembevételével komoly problémákat előzhetünk meg.
